Irodalmi Szemle, 1978

1978/9 - ÉLŐ MÚLT - Tőzsér Árpád: Forbáth Imre és Illyés Gyula kapcsolata két vers tükrében

a bűnt, a bűzt, az undort, undorát, a lázt, lázálmait e külnegyednek, hol az ember is úgy kúszik tovább, ahogy az álmok népei lebegnek.

Ez hát a föld, amelyen énekelnem himnuszt rendeltél, — szól és föltekint. Mögötte tolvaj lép. Emitt rekedten két korhely áldja a rend őreit.

Arrébb egy lámpa dicsfénye alatt több hölgy mereng, akár hajóra várna. Ám ezt, bocsátva mély sóhajokat már a lépcsőház ablakából látja,

hol minden fordulónál visszanézve, dús ihletével feljebb félve hág; minél magasabb régiókba ér fel, annál kísértőbb: vesse le magát.

De mindez ködlő bosszúvágy csupán. Egy hősi álom! Tündöklő regény-vég! Élni fog, tudjuk. Annyija után ízenként tépi ronggyá a szegénység.

Vidám hangokkal mint vadász sereg, jön a razzia rendes karavánja.

Aztán a hajnal. Vad érdemjelet, rőt koszorút vág poros ablakára.

Ami a két versben — az azonos témán túl — első látásra közös: a vershelyzet. Mindkettőben a külváros jellegzetes figuráit és díszleteit s az éppen hazatérő költőt látjuk. Meghökkentő a motívumok összecsengése s a képek sorrendjének azonossága. A megítta sörét és a szomjas némberek féle motívumok feltehetően egy külvárosi csapszékre utalnak, ahonnan a költő éppen hazaballag (illetve hazabaktat), s szemrevételezi környezetét: a külnegyedet s a szobájához vezető lépcsőházat. (A kiemelt kifejezések mindkét versben közösek!) A Forbáth-színpadkép statisztái: ágyrajárók, apacsok, kurvák, egy életunt borbély s cirkáló marcona hölgyek (utcanők). Illyés külvárosát gyanús pajtások, szomjas némberek, egy tolvaj, két korhely, több hölgy s razziázó rendőrök népesítik be. A „gyanús pajtások” és „szomjas némberek” illetve a „megitta immár keserű sörét” kitételek azonban nemcsak a két külnegyed közös rekvizitumára (a csapszékre) utalnak, hanem azt is jelzik, hogy a leírt külvárost mindkét vers hőse belülről szemléli. Illyésnek a kocsma vendégei „pajtásai”, Forbáth pedig nem egyszerűen sört ivott, hanem „megitta immár... sörét” (értsd: végzett a napi adagjával).

A két lírai hős viszonya környezetéhez azonban az egyezések ellenére sem ugyanaz. Forbáth hőse a megszokás, a mindennapok közönyével „ballag haza” a kocsmából, Illyésé „hazabaktat”, azaz otthonába. A „végre” ugyan arra utal, hogy fellélegzett, mikor a „gyanús pajtások” közül eljöhetett, de haza sem valami nagy lelkesedéssel indul, csak „baktat”. Ezt a furcsa felemás állapotot a vers 3—10. sora magyarázza meg: az Illyés-hős számára ez a föld rendelt sors és vállalt felelősség. Feladata: lemérni sajátmagán a külnegyed nyomorát és — himnuszt énekelni ott, ahová tulajdonképpen panaszos zsoltár illenék. Neki talán módjában állna kiemelkedni e nyomorból, de a felelősségtudat, az elhivatottságérzés nem engedi: „minél magasabb