Irodalmi Szemle, 1978

1978/9 - ÉLŐ MÚLT - Varga Rózsa: Forbáth Imre prózai Írásairól

kapcsolatban — objektív és kollektív. A cselekmény hordozói termelőerők. Munkásqk és gépek. Az egyes ember eltűnik a kollektív munkában. Neve és arca nem fontos. Fontos az összesség, A munka. Az eredmény!” Solohov Csendes Donja nyomán Is mindenekelőtt arra érez ösztönzést, hogy „... életünk prlvatisszlmumát Is szívesen föláldozzuk a nagy történelmi vonal érdekében. Hogy kilépjünk a magányosságból az egyéniség apró celláiból, a narcizmus majomketrecéből és emberek legyünk, hasznos munkásai a társadalomnak.”

Csíráiban már első nagyobb irodalmi tanulmányaiban meglelhetjük azokat a gondolatokat, amelyek boncolgatásához élete végéig különböző aspektusokból mindig visz- sza-visszatér. Ezek: a művészet és a tudomány ismeretelméleti alapon való vizsgálata és társadalmi feladatainak differenciálása, a forradalmi művészet esztétikai kérdései és az irodalom társadalmi elkötelezettsége. A harmicas évek elejéig mindig mindenben, érzelmileg Is azonosul a kommunista párt ideológiai iránymutatásával, helyenként dogmatikus és szektás vonásaival is.

Költői gyakorlata azonban nem mindenben felelt meg elvi álláspontjának. A kettő közötti ellentmondás föloldására először költészetének megváltoztatásával tesz kísérletet, s ez részben sikerül is, de végül egyik oka lesz végleges költői elhallgatásának. Élete végéig szinte minden tanulmányában azon kísérletezik, hogy a modern forradalmi avantgarde művészeteszménye és az azt gyakran tagadó esztétikai és kultúrpolitikai elvek közt az összhangot megteremtse.

Forbáth Imre emberi és művészi vívódásainak legmélyebb oka a nemzeti, nyelvi közösségből kiszakadt, saját osztályától tudatosan elfordult individuális művész magánya, de minden sora mögött ott érezni a személyes sors átéléséből fakadó meggyőződést, hogy saját szenvedésein át és nem pusztán racionális meggondolásból jutott el a kommunista mozgalomig, a társadalmi elkötelezettség vállalásáig, a dolgozókkal való szolidaritás őszinte hitvallásig. Ezért minden, mindent ennek rendel alá. Ars poétikáját, esztétikai nézeteit is. A Művészet és szocializmus a kéziratos kötet legterjedelmesebb és genezisét, a korabeli magyar szocialista művészetelméleti és esztétikai koncepciók közt elfoglalt helyét tekintve egyik legizgalmasabb tanulmánya. Első felének két fejezetét annakidején közölte a Korunk, ezeket Forbáth némi módosítással bevette az Eszmék és arcok kötetébe, de terjedelmesebb második része máig kiadatlan maradt. A Korunk a tanulmányrészleteket 1938-ban közölte, az Eszmék és arcok-ban a megjelenés dátuma tévesen 1937, valószínűleg azért, mert az Író Teplicén a kötet összeállításakor a Korunkhoz nem juthatott hozzá, s e fejezetek megírásának idejére így emlékezett. Vázlatos önéletrajzában ő maga a tanulmány egészére vonatkozóan a következőket mondja: „Az elmélet mindig érdekelt. Néhány alapvető gondolathoz mindig vissza-visszatértem, új megismerések fényében vizsgálva, elmélyítve őket. Az idők folyamán igen nagy számú tanulmányt írtam, amelyek többsége elkallódott. 1938-ban írtam »Művészet és Társadalom« (a kéziraton a cím: »Művészet és szocializmus®) című terjedelmes dolgozatomat s véleményezésre Moszkvába küldtem. Meglepetve olvastam aztán az „Oj Hang”-ban a kiadatlan könyv kritikáját. A Korunk közölte néhány fejezetét, cseh fordításban a könyv megjelent volna Prágában 1938 telén. München ezt is fölborította.”

Beszélgetéseink során Forbáth többször is emlegette, hogy számos kézirata elveszett. Ügy hittem, hogy ezek közé tartozott a Művészet és szocializmus című írása is. A Csodaváró 1967-es megjelenése után egyszer azzal a meglepő kéréssel fordult hozzám, vigyem el Lukács Györgynek dedikált kötetét, s kérdezzem meg tőle, mit tud az 1938-ban hozzáküldött kéziratról. — A moszkvai Oj Hang-ban közölt kritikáról csak a költő halála után a hagyatékban felfedezett Vázlatos önéletrajzából vettem tudomást. — Rossz tréfa volt-e Forbáth részéről, vagy csak az a kérdés izgatta, hogy ki írta róla az Oj Hang kritikát, avagy arra volt-e kíváncsi, hogy Lukács a Literárny Noviny 1964. 3. számában közölt realizmus elméletének és a modernizmussal kapcsolatos nézeteinek revideálására utaló nyilatkozata után meddig jutott el az avantgarddal kapcsolatos nézeteinek önkritikájában — nem tudhatom. Vállaltam a kínos küldetést. Lukács fogadott, s a kötet átadása után „hírhedtté” vált avantgarde- ellenségére utalva elmondta, hogy magyar vonatkozásban elsősorban Kassák politikai szereplése igazolta negatív nézeteit, ennek ellenére azonban még Kassák költészeté-