Irodalmi Szemle, 1978

1978/9 - ÉLŐ MÚLT - Varga Rózsa: Forbáth Imre prózai Írásairól

Forbáth kiszakadva természetes nyelvi környezetéből, Prága eleven, tarka szellemi mozgalmaiban kereste tágabb életközegét, sőt az „avantgarde” magatartás-eszményt szőszerint véve, mindig igyekezett az európai szellemi fejlődés élcsapatával együtthaladni, alapjában véve mégis mindig „outsider” maradt. Bámulatra méltó érzékenysége volt hozzá, hogy a világ forradalmain új, vagy annak ható szellemi eredményeit fölfogja, önmaga számára appercipálja, de eredményei a szűkebb és az egyetemes magyar szellemi élet fejlődésfolyamatán kívül maradtak, azt sem befolyásolni, sem abban termékenyen föloldódni — egy egészen kis időszakaszt, az 193b— b-aá éveket kivéve — nem tudtak. Tegyük hozzá, hogy ez nemcsak rajta múlott. Verseit, melyeknek jelentős hányadát még a húszas években írta, a hatvanas években kezdték fölfedezni, prózai írásainak nagyobb része máig kiadatlan maradt.

A kiadásra váró új prózakötet számára általam összeállított válogatás — az Eszmék és arcok anyagán túl — a család tulajdonából a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárába került hagyaték feldolgozása, és Forbáth lapokban közölt munkáinak összegyűjtése alapján készült — igyekeztem minden közölhető írását belevenni. A szerkesztés elsősorban műfaji, tematikai szempontú.

A bevezetésnek szánt Vázlatos önéletrajz majd a százados Prága modernsége előtt hódoló nagyon szép írás után Forbáth eddig ismeretlen memoárjait tárjuk az olvasó elé. Ezek élete utolsó szakaszában született írásai, amelyekben költői pályája kezdeteinek idejére, a húszas évek Prágájára emlékezik. Miniatűr portrék és terjedelmesebb arcképvázlatok az egykori barátokról és pályatársakról, melyek tulajdonképpen mind kisebb-nagyobb mozaikdarabjai egy nagy méretűre tervezett, de soha meg nem írt memoárnak; időben 1919-től 1945-ig terjed, térben Budapestet, Pozsonyt, Bécset, Prágát, Berlint s a londoni emigráció vándorlásait öleli fel. Több mint húszévi szünet után, a hatvanas évek elején kezdett el Forbáth újból rendszeresen írni magyarul, miután fölújultak a csehszlovákiai magyarság irodalmi fórumaival való kapcsolatai, s amikor nyugdíjaztatásával fölszabadult orvosi praxisának mindennapi robotja alól. Egy-egy írásának a hagyatékban fellelhető számtalan variánsa arról tanúskodik, hogy gyötrelmes lehetett az út visszatalálni a magyar mondatok könnyed lejtésű sorjáz- tatásába.

Az írás lendületét viszonylag rövid idő alatt újra visszaszerezte, de valamikori, minden kétellyel dacoló, lobogó hitű optimizmusát múltat igazolón is fölgerjeszteni többé nem tudta. Amikor emlékiratainak vázlataihoz összeírt valamikori harcostársainak sorsáról sorra kiderült, hogy vagy a személyi kultusz, vagy a fasizmus áldozatai leaek, tragédiáik árnyékával nem bírt megbirkózni, s memoárja megírásáról lemondott.

Kifejezetten publicisztikai jellegű írása nem sok van, bár ilyen jellegű tevékenységének jelentős része még fölfedezésre és értékelésre vár. Noha a húszas évek elején „szerkesztője és kiadója” is volt egy magyar kommunista ifjúsági lapnak, s tudunk róla, hogy pályája indulásától kezdve a cseh nyelvű kommunista sajtóban, így h í'vorDa-ban is puDiikált, s kúeob színi-kritikákat például a teplicei helyi lapokba élete végéig írogatott, ő maga ezeket különösebben soha nem tartotta számon. Ebből a műfajából a legfényesebb korszakából valókat, az antifasiszta népfrontpolitika szolgálata jegyében akkori lakóhelyén, a Moravská Ostraván szerkesztett „Magyar Nap”- ban megjelent cikkeit közöljük. Nem is cikkek, valóságos kiáltványok ezek, melyek közt van az, amit 1938-ban Párizsban az írók nemzetközi antifasiszta kongresszusán mondott el — illetve olvasott fel helyette franciául Aragon —, más cikkeinek egyes mondatai a müncheni tárgyalások napjaiban utcákon kiragasztott plakátokon szólítottak fel mindenkit a Hitlertől fenyegetett Csehszlovák Köztársaság védelmére.

A tudomány- és esszéíró Forbáth első jelentősebb munkáját 1930-ban írta az Oj orosz próza ról. Tájékozottsága a korabeli magyar emigráns lapokhoz viszonyítva is alapos, a cseh sajtón kívül minden valószínűség szerint német forrásokra is támaszkodott. Lelkesen vállalja a fiatal szovjet művészetet mindenestül, valósággal lenyűgözi a kollektivitás nagyszerű eszménye. Feltétel nélkül hisz a művészet jövőjének utópisztikus kollektivista Ideájában, melynek jegyében például Fábry részéről is elhangzott a javaslat, hogy írók, művészek ne szignálják műveiket „mert hiszen nem az alkotó, csak a mű a fontos”. „A film — írja Forbáth a Turkszib című filmmel