Irodalmi Szemle, 1978
1978/8 - FIGYELŐ - (bodnár, tóth l.): Tollhegyen
Az „egyféle közönségről" és nemcsak arról irodalmi folyóiratában, a Kilátóban sugárzott Emlékezés az 50 éves Sarló mozgalomra című majd egyórás műsor íratja velem. Ugyanis kevés újat mondott e műsor azoknak, akik többé-kevésbé ismerik Balogh Edgár életét, munkásságát, Győry Dezső költészetét, Dobossy László és Sándor László e témakörben nálunk is publikált néhány írását. Ami újat, vagy inkább élményt jelenthetett számunkra Is: Bánki Zsuzsa, Geréb Attila, Papp János és Vallai Péter vers- Illetve prózamondása. (Győry Dezső költészetéből, Balogh Edgár Hét próba című könyvéből közvetítetttek részleteket). Sokat kínált viszont a köznek, ha szabad így mondanom, pláne azoknak, akik eddig fél füllel sem hallottak a Sarlóról. A műsor — melyet Bába Iván, Fur- kó Zoltán és Pós Sándor készített — nem akart minden áron eredetit közölni, eddig ismeretlen tényeket, jelenségeket föltárni, fölsorakoztatni. Célja mindössze annyi volt, hogy emlékeztessen ős ismereteket terjesszen, vigyen át a köztudatba. Bába Iván kérdezett, Dobossy László és Sándor László válaszolt, visszaemlékezett, akárcsak Balogh Edgár (egy hangarchív-felvételről). így fogalmazódott meg a válasz arra a kérdésre is, hogy „mit jelentett a mozgalom a 20-as évek nemzedékének, és milyen tanulságul szolgálhat a mai nemzedékek számára”. Nem tudom, mifelénk hányan hallgatták a műsort, kezdete előtt húsz perccel ért véget a Gazdag ember — szegény ember című filmsorozat nyolcadik része a tévében. A szenvedélyes csókok és látványos bunyók után — valóban érdekes lenne tudni — ugyan hány csehszlovákiai magyarnak jutott eszébe a Sarló. Hadd álmodjam: soknak. És ha álmom — melyben persze megjelentek az évfordulós írások is — nem csupán álom, hanem valóság is, fiatal és nagyon lelkes újságíró barátom talál valamit ezután a köztudatban — a Sarlóról. — bodnár — Végtére lehet egyetlen szál néző előtt is komédiázni. Lehet őt megnevettetni, s lehet őt meg- ríkatní. De egyetlen szál néző még nem közönség — nem dramaturgiai tényezó. E tekintetben nincs mélyebb igazság Hevesi Sándorénál: „csak egyféle közönség van” a dramaturgia szempontjából. „Az, amelyik bent ül a színházban, amikor a drámát előadják, és (...] csakis addig, amíg bent ül a színházban Még húsz ember sem közönség. Húsz ember csak húsz ember: húsz néző. Minél nagyobb a színházterem, ahol a színlelőadás folyik, minél több néző befogadására lenne alkalmas, a bent ülő húsz ember annál inkább nem több önmagánál. Mintha ott sem lenne, az előadáson. Bűvös kör! A színpadi produkció elméletileg, ugyan még képes hatni rá — érzelmeire, értelmére, de ő nem képes visszahatni — résztvételével — a produkcióra, s így eleve nem lehet részese egy olyan élménynek s olyan produkciónak, mintha század- vagy ötszázadmagával ülne a nézőtéren. A színész, a színészi teljesítmény szempontjából is mondhatni, semleges tényező. Persze csak akkor, amennyiben nem húsz, hanem ennél jóval — mondjuk: ötször, tízszer, hússzor, harmincszor — több néző befogadására alkalmas nézőtéren ül. Kínlódik ilyenkor — magára hagyatva — a színész is, a néző is. Miként a Dorottyából — Dámadiadal címen — és a Tűvétevőkből írt vidám egy- felvonásos produkciók első dunaszerdahe- lyi előadásán. A második előadáson — rá két napjára —, mondják, már többen voltak. S többen voltak, ugyancsak állítólag, másutt, más helységekben is, ahol, állítólag, az előadás is összehasonlíthatatlanul jobb, sikeresebb volt.
