Irodalmi Szemle, 1978

1978/8 - FIGYELŐ - (bodnár, tóth l.): Tollhegyen

Lehet.

De én ezeket a jobb előadásokat nem láttam.

S alapjában véve nem is kell, hogy érdekeljenek.

Számomra az általam látott előadás tanulságai a mérvadóak.

Hasznomra is, káromra is.

Káromra, mert így nem tudhattam meg, hogy milyen Is ez a produkció telt ház előtt, tehát — feltehetően — forróbb színházi légkörben, életteljesebb előadásban. Káromra, mert nem tudhattam meg, hogy ami most — kicsit a haknizó színészek munkájára emlékeztetve — jól bevált sablon, üres geg vagy éppen ripacskodás volt, vajon a közönség aktív dramaturgiai jelenlétének hatására a színész lelkének mélyéből fakadó, százszor megszenvedett mozdulattá, gesztussá — művészetté nemesedett-e?

Hasznomra azonban szinte teljesen „meztelenül”, a közönség reagálásának ruházata nélkül láthattam a produkciót. S bár minden fajta színházban a közönség a legfőbb hatalom, egyetlen színháznak és egyetlen játékszíni produkciónak sem feltétlenül az a legmegbízhatóbb mércéje és legjobb ajánlólevele, ha a színháznak és produkciónak különösebb iránya és célja nincs annál, mint pusztán a közönségre „utazni”. Mert az a produkció, amit nem a színjátszás eredendő, tehát belső törvényszerűségei tartanak össze, miként az általam látottat is, a közönség reagálásának esetleges ruházata nélkül összeomlik, szétesik.

Ha egy színházi előadásra nem megy be a néző, s márpedig mifelénk egyre általánosabb tünet az ilyen, két lehetősége van a színháznak. Vagy behozza a nézőt az utcáról — nem bármi áron is, hanem a közönség megnyerésének változatos eszközeivel élve — céltudatos közönségneveléssel, csábító hírveréssel, a dunaszerda- helyinél jobb közönségszervezéssel. Vagy kimegy utána az utcára, terekre, piacokra.

Persze, be kell vallani, hogy a Dorottya és a Tüvétevők szóban forgó színpadi megvalósításában sejteni lehetett ilyen törekvéseket — a vásári játékok, népi játékok szellemét — is. Ez így igaz, de ezáltal is csak a zavarunk fokozódott, s a produkció ellentmondásossága kapott az elviselhetőnél nagyobb hangsúlyt: képzeljük csak el — például — A kikapós pati- káriust egy nem-tudom-hány-milliót érő művelődési otthonban, a polgári színjátszás konvencionális eszközeivel, a polgári színjátszás konvencionális szemlélete szerint.

S még valamit, amivel látszólag ugyan igen, de valójában mégsem kerülök ellentétbe a megelőző bekezdéssel. Napjaink korszerű s előremutató színháza nem véletlenül rendezői színház. A tárgyalt produkciók mögött azonban nem áll egyetlen

— néven nevezhető — rendező, hanem egy egész kollektíva. Ahol viszont a kollektíva rendez, egy egész kollektíványi törekvés ugyan kiérezhető az előadásból, de egyetlen — határozott karakterrel bíró —rendezői koncepció aligha. A kellőképpen nem tisztázott rendezői törekvések pedig a legjobb esetben is csak felemás eredményeket szülhetnek.

Igaz, a fentebb elmondottak már ezerszer megtapasztalt tapasztalatok, ezerszer tudott igazságok, s tudatosításukhoz nem lett volna feltétlenül szükségünk a tárgyalt kísérletre.

Mert, s ezt el kell ismerni, a Dorottya és a Tüvétevők mostani feldolgozása, színre vitele bizonyos értelemben mégiscsak előre mutató kísérlet volt.

S mint ilyet, elsősorban kísérlet-jellege hitelesíti, illetve igazolj'a.

Kiderült ugyanis, hogy megvalósítható nálunk is, amit — különböző szervezeti és munkaszervezési okoknál fogva — nálunk mindeddig — legalábbis az utóbbi tízegynéhány évben — megvalósíthatatlannak hittünk. Azaz: kevés költséggel, a díszleteket, kosztümöket, kellékeket egyelőre a „fundusból” válogatva minálunk is „megélhetnek” a különféle stúdióműsorok és kísérleti előadások, s a nyári játékszíni produkciók is. Mindössze áldozatkészség és vállalkozó kedv szükségeltetik hozzá egyik részről, másfelől pedig a jelenleginél mindenképpen hatékonyabb propagandamunka és közönségszervezés. Mert az igény, legalábbis színházunk vezetése és néhány színészünk részéről már megvan rá, ami pedig alapvető feltétele annak, hogy a „csak egyféle közönség” ilyen irányú — eddig még föl nem ismert, szunnyadni hagyott — igényeit is fölébresszük.

S ha már ott kezdtem ezt a jegyzetet, ahol az ilyen jellegű írásokat általában befejezni illik, hadd fejezzem be azzal, amivel kezdenem kellett volna: a Magyar Területi Színház komáromi társulatának ifjúsági szervezete által támogatott stúdióműsorról beszéltem a fentiekben. A