Irodalmi Szemle, 1978

1978/8 - FÓRUM - Zalabai Zsigmond: „Követelem a holnapot” (Az Ady-líra és környéke) I.

IFCcDlía.IDľSM

Zalabai Zsigmond

„KÖVETELEM A HOLNAPOT" I.

Az Ady-líra és környéke

Sokan sírnak majd még miattam S elsiratják, amit sirattam.

Alkonyulnak, mire virradtam S igazaimat majd riadtan Érzik majd egy véres piacban,

Hova bejutottak inatlan Sokan sírnak majd még miattam.

S akkor szabad csak nekem menni.

Ady

„Örök virágzás sorsa már az enyém." Érezvén szükségét a történelmi számvetésnek: ideál és reál szembesítésének, érezvén szükségét az annyiszor megrendülő — mert annyiszor megrendített! — hit erősítésének, gondolataink ma megintlen ahhoz a költőhöz szállnak, akinek szavaival a protestálő hit s küldetéses vétó a legmélyebbről fakadón szól; ahhoz a költőhöz, aki lett mindannyiunknak boldog őse és rokona és ismerőse a szájat-szívet bezúzmarázó Észak-íátumnak az átdidergésében és kimondásában: „Ha én szólok, Észak beszél, / Fagy és fátum fogja a számat: / Ember beszél, kinek a sors / Az élet, évek és napok / Szivének gyökeréig fájnak.”

Ady Endre, aki e lelkűnkből lelkedzett sorokat írta, neveztetett már sokféle néven. Neveztetett Tűzcsiholónak és Eltévedt Lovasnak; Halál Rokonának és Élet Dalnokának; Szerelem Boldogjának és Szerelem Nyomorultjának; Istenesnek és Istentelennek; neveztetett forradalmi lázú-álmú Csillag-zuhító Angyal-trombitának és Oj Vizek Hajósának; grófi szérű zselléreinek panaszolkodására kaszát ragadó Dózsa György- unokának, proletariátussal együtt vívó, száguldó, ujjongó Jövendő Fehérének és Forradalmas Viharmadárnak; neveztetett a minden Egész eltörött-féle kusza és rémisztő tapasztalat ellenére is teljes univerzumot teremtő költőnek, az egyéni és a társadalmi lét roppant arányú versbe fogalmazójának — Minden Titkok Tudójának.

Neveztessen most a Kisebbségi Költők Ősatyjának.

Mert a magyarságversek Adyjának — a fájdalmasnak, a bűntudatosnak, a Duna- tájinak és az internacionalistának — a szava, itt és most változatlanul úgy hangzik, mint a nagy elődnek mai utódokhoz címzett atyai intelme. Versei a műalkotás jelentésének és hatásának azt a kettős — csak látszólag ellentmondásos — természetét példázzák, mely szerint minél pontosabban tükrözi egy-egy mű a maga korának társadalmi tudatformáit, az ellentétes tendenciák megragadásában is, annál nagyobb esélye van arra, hogy mondanivalója realizálódjék más idősíkokban is; nem változatlanul persze, hanem módosulva: hozzáképlékenyedve az újabb kori befogadónak az élményvilágához, problémaérzékenységéhez és tematikai fogékonyságához, amit persze a befogadóban felgyülemlett történelmi-társadalmi tapasztalatok alakítanak ki és határoznak meg, „zárnak be” bizonyos elévült témák vagy „nyitnak ki” bizonyos továbbra is időszerű eszmei vonatkozások előtt.