Irodalmi Szemle, 1978

1978/8 - LÁTÓHATÁR - Tőzsér Árpád: Az élet mélyszerkezetében

Tőzsér Arpád

AZ ÉLET MÉLYSZERKEZETÉBEN

Vladimír Holan költészete

Vladimír Holannak, a modern cseh líra e nagy alakjának a költészete nehezen érthető, sejtelmes, ellentmondásos. „Hallgatnak az érzékek, az akarat leszorítva, a költő elfordult az emlékezettől s a tapasztalástól is, kezében egy maroknyi megtisztított abszolút szót tartva az élet mélyszerkezetének labirintusába akar hatolni. Holdkórosként halad a sötétben és ködben... valahol messze az érthetetlenség imaginációjának forrása csobog, s a csobogás végül is zenébe csuklik. S ilyenkor a költő azt hiszi, hogy túlvilági lényt ölel, mások viszont talán úgy vélik, hogy a sűrűsödő sötétbe vesző árnyat szorongat,” — írta 1933-ban az akkor huszonnyolc éves költő harmadik kötetéről (Vanutí — Lengedezés, 1932) F. X. Salda. „Holan verseit át- meg átszövik a látszólag teljesen értelmetlen és képtelen kapcsolatok olyan képzetek és fogalmak között, amelyek érzéki felfogóképességünkön és logikánkon túl, mintha valahol mégis találkoznának..Ezt meg A. M. Pisa írta költőnkről 1937-ben. S még ugyanabban az évben írja Oldrich Králik a költő ötödik kötetéről (Kameni, pficházíš... — Megjössz hát, kőszikla..., 1937): „Holan kötetének érthetősége... az olvasó türelmének és felfogóképességének a kérdése.” —

S folytathatnám a sort: 1938-ig a Holanról írt kritikákból nem hiányozhatott az érthetőség, illetve az érthetetlenség problémája. Akik elismerték a költőt, azok azt írták róla, hogy azért „érthetetlen”, mert a még kimondatlant akarja kimondani, akik elmarasztalták, azok szerint Holan költészetének anyaga „olvasztott viasz... nedves agyag,... Formálásra alkalmatlan”.

Aztán 1938-ban olyasmi történt, amit az „érthetetlennek”, „ezoterikusnak”, a „lét s nem-lét metafizikusának”, a sző „terroristájának” tartott Holantól senki sem várt: Csehország náci megszállása s a világszerte növekvő fasiszta veszély és térhódítás ellen a költő nagyhatású agitatív lírával tiltakozott. Sorra jelentek meg kötetei, versei: a kilenc versből álló Zári 1938 (1938 szeptember), a Velemír Hlebnyikov emlékének szentelt Sen (Alom, 1929) c. vers, az abesszíniai, spanyolországi és kínai áldozatokat elsirató nagy kompozíció, a Zpév tŕíkrálový (Vízkereszti ének), s a Krik Koruny české (A cseh korona sikolya, megjelent Párizsban, később New Yorkban, 1940) c. antológia versei. Sőt még az 1938-ban megjeleni Láska a smrt (Szerelem és halál) c. népköltészeti antológia összeállítására is antifasizmusa ihleti a költőt: a nemzet megaláztatásának idején minden az ellenállást szolgálta, ami a nemzet önérzetét, öntudatát erősítette.

Az addig „érthetetlen” költő egyszerre érthető lett. Pedig költői vívmányaiból szinte semmit sem adott fel. Csak megjelent költészetében — mintegy „ötödik világtájként” — a politikum. Vagy ahogy költőtársa és kritikusa, Josef Hora írta róla 1939- ben, az Álom kapcsán: „Ezekben az időkben a költő magánya meghalt. A költő úgy lett része az Egésznek — különösségével, félénk gőgjével egyetemben —, hogy nem adta föl önmagát”.

A valóság és politikum jegyében fogannak a megszállás hat esztendeje alatt írtkiadott versei is (legjelentősebb közülük a cseh tájat és embert ünneplő, epikus Terezka Planet óvá s a burkoltan lázadó Cesta mraku (A felhők útja) c. kötet, s még inkább az 1945—46-ban írt nagy, hálaadó versek a Dík SovStskému svazu (Köszönet a Szovjetuniónak), a Panychída (Gyászünnep), a Rudoarmejci (Vöröskatonák), s a TobÉ (Neked) c. kötetekben.