Irodalmi Szemle, 1978

1978/8 - LÁTÓHATÁR - Tőzsér Árpád: Az élet mélyszerkezetében

S az olvasó azt hihetne, hogy ezek után a költő ún. érthetetlensége ú] megvilági- íásba került, feloldódott. Nem Így történt. 1948-ban Holan újra szembe találta magát az érthetetlenség, a metafizika, a formalizmus vádjával. S vádlói ezúttal nem elégedtek meg a puszta váddal, Ítélet Is született: Holan tizennégy éven keresztül, egészen 1963-ig alig publikálhatott. 1963-ban jelent meg a Mozartiana c. könyve, s ezt — a mai napig — hét kötet s több válogatás követte. A kötetek többsége (mint pl. az 1965- ben megjelent Bolest — Fájdalom, s az 1967-ben megjelent Na stonách — Sóhajok) a szerző korábbi, főleg a hallgatás idején írt verseit tartalmazza, s ezek jól mutatják, hogyan kanyarodott vissza Holan a történelem nagy aktualitásaitól a lét azon aktualitásaihoz, amelyek csak a költészet eszközeivel közelíthetők meg. A 48 utáni vádak alapja tehát ez a visszakanyarodás volt.

De a hatvanas évek eleje meghozta a felmentést: a költő újra a cseh költészet élvonalába került, egyik-másik kötetének a megjelenése nemcsak a cseh irodalomban, de a határokon túl is eseményszámba ment. (Az 1965-ben megjelenő Fájdalom például Olaszországban és Franciaországban is sikert aratott.) Összegyűjtött munkáinak 1968-ig megjelent kilenc vaskos kötete nyilvánvalóvá tette, hogy életműve a modern cseh költészet egyik legbonyolultabb, legellentmondásosabb, de egyben leggazdagabb tartománya. S a felismerést elismerés követi: a költő 1968-ban megkapja a „nemzeti művész” címet.

Látszólag tehát minden elrendeződött: a dolgok helyükre kerültek. Valami azonban továbbra is kísért: a társadalmi elismerés nem oldotta fel a Holan-versek érthetet- lenségének fámáját. Aki a költő verseinek útvesztőjében el akar Igazodni, alig támaszkodhat kísérőre. Más szóval: a Holan-verseknek nincs irodalmuk. Legalább is jelentőségükhöz mért irodalmuk nincs. Mintha az érthetetlenség vádját a csendes beletörődés — ha nem közöny — váltotta volna fel.

S ha most jelen írásomban én is ezt a „vádat” járom körül, természetesen nem azért teszem, hogy a Holan-versek érthetőségét bizonygassam, hanem azért, mert az „érthetetlenséget” e költészet ontológikus természetéből folyónak érzem. S ilyenféleképpen nem értékelő, illetve elmarasztaló, hanem minősítő ismérvnek tartom.

Meglepően kevés eligazítást nyújt a Holan-versek értelmezéséhez a költő életrajza.

Születésének éve 1905. 1926-ban érettségizik (még abban az évben megjelenik első kötete), s az érettségi után hét évig hivatalnoki munkát végez. 1933-tól 1948-ig, tehát elhallgatásáig különböző irodalmi lapok szerkesztője, 1948-tól máig elvonultan, csak alkotómunkájának él.

E látszólag eseménytelen élet eseményei: a versek. S ez nem szónoki fordulat, hanem tény. A költő második kötetének a címe: Triumf smrti (A halál győzelme, 1930), s a halált valóban ott érezzük a szerző minden versbéli megnyilatkozásában S nemcsak úgy, mint a lét s a Holan-metaforák igen gyakori tartozékát, hanem úgy is, mint egy mély, elemi erejű felelősségtudat részét- Holan halálra szántan, halálos komolysággal teszi, amit tesz.

S ezzel a költő életének száraz eseménytelensége ellenére is elértünk egy olyan kulcsszóhoz (a halálhoz), amely tájékozódásunkat a Holan-versekben megkönnyíti majd. További fontos eligazító mutatókat nyerhetünk, ha a náci megszállókat elítélő s a felszabadító szovjet hadseregnek hálát adó nagy verseket nemcsak költői, de állampolgári tettként is értékeljük. így jutunk el ugyanis a gyűlölet és szeretet, illetve a harag és hála végleteiig, amely végletek a költő egyéb verseinek is medret szabnak. S ha a halál-szeretet-gyűlölet síkjába berajzoljuk a költő szkepszisre hajló alkatát, akkor még a versek tanúságtétele előtt megkapjuk Vladimír Holan költészetének hozzávetőleges modelljét. De vajon kiállja-e ez a modell a versekkel való szembesítés próbáját?

1933-ban írja a költő: „Tükröt vittem a hátamon, a halál csinosítgatta magát benne” S egy későbbi versében: „Nem mi, a halál forog örökké —- / így hát mögötte vagyunk ..S még egy idézet: „Itt maradni még egy percig, / elodázni a halált, / de nem lehet, mert a halál / előbb van, mint az élet”. Ezekből az idézetekből az következik, hogy Holan szerint az élet és a halál szervesen összetartozik, mégpedig úgy, hogy a halálnak az élettel szemben meghatározó szerepe van. Ez a meglehetősen egzisztencialista ízű halál-indítékúság azonban Holan költészetében nem a szorongás,