Irodalmi Szemle, 1978
1978/8 - KÖZÖS HAZÁBAN - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Csontos Vilmossal)
mot kapunk mindenütt, ahol csak megjelennek. Könyveinket nem saját kiadásban kell megjelentetnünk, mint az első köztársaság idején, hanem van könyvkiadónk, ahol nem számít, hogy valaki vidéki író-e vagy fővárosi... 9 Második könyve az Agárdy Zslgmonddal, Veres Vilmossal és Sass Jánossal közös- sen kiadott verseskötet volt. Hová lettek ezek a lévai írótársai, mit tud róluk? — Agárdy Zsigmond lévai asztalos volt, a kitelepítéskor Magyarországra került, s Vácott halt meg. Veres Vilmosról részletes ismertetést írtam az Irodalmi Szemle 1975. márciusi számába. Az ő hagyatékában számos kézzel írott könyv található. Pontosan még a felesége sem tudja, hogy mennyi. Ogy húsz körül lehet — szokta mondogatni, ha megkérdezik tőle. Széthordták a gyermekei. Pedig, úgy vélem, dokumentumértékük miatt igencsak fontos lenne a felkutatásuk. Sass János Léván éldegél, időnként még ma is közöl tőle egy-egy verset a Garamvölgye című járási hetilap. Csalódott ember: eleinte elküldte ugyan verseit a központi lapoknak is, de még csak válaszra sem méltatták. Pedig indulásunk idején többen felfigyeltek két megjelent verseskötetére ... Veres Vilmos és Sass János kétkezi munkásemberekként vették kezükbe a tollat, s nem csupán egyéni örömeiknek vagy bánatuknak adtak hangot, hanem mindenben és mindenkor a közösségükkel tartottak és éreztek. Közelebbi ismerőik becsülik és értékelik őket. A csehszlovákiai magyar író általában jellegzetesen kétlaki, épp ezért valójában hontalan lény: a szülőfaluja vonzáskörétől való végleges (és végzetes?) elszakadásával egyidejűleg sohasem tudott igazán megtelepedni a városban (nagyvárosban). A faluban már, a városban pedig még nincs otthon. A faluhoz az emlékezet szintjén fűzik laza szálak, a városban mindmáig megmaradt falusinak. Csontos Vilmos életútja, példája így akár rendhagyónak is tekinthető: mindvégig hű maradt a faluhoz, amely a természetes éltető közeget jelenti számára. Igaz, egyfajta kettősség-tudat, gyötrő kettősségélmény neki is kijutott: az írótársadalomban és az irodalmi köztudatban a parasztíró, a munkásíró jellegezetes képviselőjeként él, de a falujában mester úrnak számít. 9 Vilmos bátyám 1948-ban, negyvenéves korában nősült meg, akkor jött Zalabára. Tudják-e a zalábaiak, hogy író él köztük, s hogyan vélekedik, mit jelent vagy mit jelenthet az ön írósága a falunak? — Még a gondolatát is szeretném elhessegetni annak, hogy bennem a kívülállót, a kívülálló írót lássák. Ogy érzem, nagyon jól bele tudok illeszkedni ebbe a közösségbe, s azt hiszem, nagyon megbecsülnek, mint embert. De azt én még soha nem kérdeztem senkitől, még kerülőúton sem, mert nem is voltam rá kíváncsi, hogy íróként hogyan néznek rám, hová tesznek, hogyan értékelnek. Én mindig munkaeszközzel, szerszámmal' a kezemben vettem részt a zalabaiak minden munkájában, velük együtt kapáltam, kaszáltam, arattam. # Azért kérdeztem ezt, mert ismerek olyan íróembert, akit bizony — okkal vagy ok nélkül, most mindegy — kivet magából a faluja ... — Épp ezt szerettem volna mindig és szeretném ma is elkerülni. Ismerem én a népemet annyira, hogy tudjam, csak azt tűri meg magában, aki teljes mértékben azonosulni tud vele ... 0 A falu kulturális életében azonban, gondolom, afféle központ vagy tanácsadó szerepét tölthette be ... — Nem volt nehéz dolgom soha, amire példa az is, hogy a község kétszázkilencvenöt lakosából százhúsz CSEMADOK-tag. Itt nálunk, a hátsó konyhában alapítottuk meg az alapszervezetet. Akkoriban még műhely volt. Az időben már tudták a faluban, hogy írok és könyveim jelennek meg, s így az emberek természetesnek találták, hogy engem válasszanak meg elnöknek. Tizenöt évig becsülettel viseltem is ezt a tisztséget, majd lemondtam róla a fiatalabbak javára, de azután is megmaradtam titkárnak.
