Irodalmi Szemle, 1978
1978/8 - KÖZÖS HAZÁBAN - Puškáš, Jozef: Kapcsolatok [elbeszélés)
templomba, és ellopott két, bibliai jeleneteket ábrázoló ritka festményt. A képtolvaj alighanem szakértő, minthogy számos más, feltűnőbb, bár értéktelen képet és ikont a helyén hagyott. A közbiztonsági szervek megkezdték a nyomozást az ismeretlen tettes után. Valér felállt és állva újra átfutotta a rövid közleményt. Két kép, suttogta maga elé. Két vászonfestmény, összehajtogatta az újságot és begyömöszölte a nadrágja zsebébe. Végigsétált a könyvállvány és a pult között, majd sarkonfordult és épp olyan töprengő ábrázattal megindult visszafelé. A vitrinnél, melyben a heti könyvújdonságok sorakoztak, hirtelen szembetalálkozott Remeimével, aki épp akkor lépett ki a raktárból. — Pardon! ... Azonnal el kell mennem. — Azért még nem muszáj feldöntenie. Szóljon az öregnek. — Szóljon neki, kérem, legyen szíves — kiáltott vissza az ajtó mellől. Egész úton kalimpált a szíve, egyetlen gondolat keringett a fejében makacsul: a hazug gazember! Ö, micsoda hazug gazember! Miután kinyitotta a szekrényt, ahol hajnalban elhelyezte a pedánsan átkötött csomagot, kiderült: balsejtelme a vártnál is jobban igazolódott. Kis ideig letörten kuporgott a padlón, a szekrényt bámulta és szuszogott; aztán félretolta az összegyűrt papírrongyokat és a selyemzsinór-gombolyagot, hogy kívihesse a fényre a nagyértékű ritkaság maradványait. Bevitte a szobába, letette az asztalra: két üres képkeret volt csupán, mindkettő díszfaragású, aranyozott, bizonyára önmagukban is értékesek, ám mégis csak üresek ... A heverő sarkán ült és megpróbálta önmaga előtt kicsinyíteni a tolvaj sikerét, azáltal, hogy rásütötte; hirtelenében elvesztette a fantáziáját. Az utolsó pillanatban elhagyta őt képzelőereje, egyébként — műve betetőzéseképpen — kétségkívül hagyott volna valamilyen üzenetet: Köszönöm, hogy megőrizte; vagy: Köszönöm, hogy segített eltüntetni a nyomokat; vagy némi szarkazmussal: Ha túl elhagyatottan fogja érezni magát, gondoljon rám. Sőt, lehetséges, hogy — márcsak önmaga megnyugtatására is — megmagyarázta volna az egész akciót: Elloptam a lakáskulcsát, bár még fogalmam sem volt róla, használható-e valamire. Mindenekelőtt... De lehetséges, hogy mindez valahogy másképpen játszódott le — torpant meg elszomorodva Valér, miután rádöbbent, hogy valamennyi kitalált változat csapnivaló. Talán egészen más célokat követett Hodorovský ... és az sem biztos, hogy ezek a képkeretek azokhoz a festményekhez tartoztak ... Míg besötétedett, Valér agyában a Hodorovský-úzenetek- és levelek legkülönbözőbb változatainak a tömkelege született meg. Amikor már egészen beleveszett a homályba a két egymáson keresztül fektetett képkeret, Valér felállt és kitekintett az ablakon. A lakótelep villanyfényben ragyogott. Az ablakok tele voltak élettel, mozgással, sőt Valérnak úgy rémlett, mintha itt-ott valamilyen kivebetetlen árnyék ingott volna. De mit ér, ha semmilyen összefüggés sincs köztem és azok között az emberek között! — suttogta maga elé, és hirtelen vágy ébredt benne: Bárcsak újra meglopna valaki! Bárcsak újra elveszíteném a lakáskulcsomat! ... Kövesdi János fordítása
