Irodalmi Szemle, 1978

1978/8 - KÖZÖS HAZÁBAN - Puškáš, Jozef: Kapcsolatok [elbeszélés)

zelje el önmagát, hogy ballag a járdán és jön valaki magával szemben, teszem azt. egy fiatal nő, egy szép, bájos teremtés. Azt gondolja: semmi közöm hozzá; és milyen kár, hogy nem ismer engem, hogy én nem ismerem őt... Voltaképpen már azáltal, hogy egymással szemben mennek s látják egymást, megszűnnek mindketten közömbösek és idegenek lenni egymás iránt. Ű az ön tekintetének hatására egészen megváltozik, másképpen lépked, másképp lélegzik, másak lesznek az érzelmei. És egyszerre maga is egészen megváltozik, egészen új dolgokat képzel el, másról gondolkodik, igyekszik más színben feltűnni, jobbnak látszani... Ha annyi tapasztalata lenne, mint nekem, tudatára ébredne, hogy ez egyáltalán nem futó kapcsolat, hanem megvan a maga története, keletkezése, fejlődése és lassú elmúlása. Csakhogy ugyanakkor mi történik?! Megint találkozik valakivel! Mondjuk egy alacsony termetű, kövér úrral, akinek kopasz a feje. És magának akarva-akaratlan vele szemben is állást kell foglalnia, magára kell erőszakolnia, hogy észrevétlenül haladjon el mellette, mert undorodik tőle, ahogyan izzad és mert bambán néz magára... Egyszer csak ingerült lesz, nincs-e magán valami feltűnő, ha olyan fürkészőn nézte magát... Nos hát így- úgy vajon nem avatkozott-e bele a maga életébe, nem befolyásolta-e a járását?! És azután találkozik a harmadik, negyedik, huszadik emberrel. Vagy tegyük fel, csatlakozik egy tucatnyi emberhez, akik az autóbuszt várják. Közöttük talán elhagyatottan érzi magát? Hiszen valamennyien hajszálra olyanok, mint maga — mindnyája.a várnak! Együtt van velük, magának is ugyanaz a célja, mint nekik és a gondolataik is hasonlóak. Vajon nem ugyanolyan szívesen átkozódna maga is, mint az, aki ingerülten szidalmazza a közlekedővállalatot? Azután fölszáll a buszra, a legközelebbi megállón valaki leszáll, valaki felszáll. Még sohase vette észre, mennyire megváltozik a kocsi utastere, ha fölszáll egy új utas, mennyire másként kezd mindenki viselkedni és mennyire megváltozik maga is? Nem vette észre, hogy néha kellemesnek érzi az utazást, máskor viszont pocsék a hangulata? Ez azoktól az emberektől függ, akik egymás mellé kerülnek, attól, mennyire illenek vagy nem illenek egymáshoz. Bizonyára ismeri a vonatfülkék utastársaságait. Az egész nagyon hasonlít az előbbihez. Vagy... az étteremben egy asztalnál ül valamilyen idegen emberrel. Nos, csakugyan annyira idegen? Nem mérik fel egymást kölcsönösen, vajon nem gondol-e arra, mit gondol ő magáról, és nem viselkedik-e úgy, hogy csak egy meghatározott módon láthassa és értékelhesse magát? Azután valaki kimegy az étteremből — és az étterem egyszerre egészen más lesz. Nem figyelte még ezt meg?

Hodorovský Valérra szögezte a tekintetét. Valér meglepetten fedezte föl, hogy vendége egy kicsit kancsít és egy kicsit talán Ideges.

— Ami azt illeti, talán predesztinálva voltam rá a hivatásomnál fogva. Az osztályomban, Mitura úr, megéreztem az általános hangulat minden változását és minden tanítványomról külön-külön tudtam, hogy milyen a hangulata. Harminc különböző álláspont szegeződött felém. Nekem meg kellett találnom magamban és megtartani harminc különböző álláspontot velük szemben. Pontosan éreztem, hogy itt, ott és. amott diákok ülnek, akik gyűlölnek engem, igen, ilyenek is voltak, akik komoly gyűlölettel viseltettek irányomban... Egyszer, igaz, megtörtént, hogy egy leányka belém szeretett, ám ez sem volt túlságosan kellemes... Látszatra talán azt gondolhatta volna valaki, hogy a többség számára közömbös vagyok, csakhogy a közömbösség is álláspont és viszonyulás, bár meglehet, negatív előjelű. Mitura úr, én mindent elkövettem, amit tudtam, hogy ezt a harminc különböző álláspontot mennél jobban megváltoztassam! De ha magára az egyik pádból gyűlölet sugárzik, a másikból szeretet, a harmadikból meg amolyan... gyilkosnak végképp nem nevezhető közöny, a végén ez összekeveredik magában, és maga egyszer csak kezdi elveszteni az áttekintését és az ítélőképességét. Több esetben megtévedtem és valahogy megfontolatlanul büntettem, némelyeknek talán ártottam is. De vajon ők az álláspontjukkal nem ártottak nekem? Igaz, olyan pillanatok is voltak, hogy némely osztályokban egyszerre minden oly harmonikusan fölzengett, egyszerre csodálatos összhang alakult ki maguk között a diákok között, s közöttük és én közöttem, higgye el, egy tanár számára nincs ennél nagyobb gyönyörűség, de a végén mégiscsak feladtam az egészet. Rajtakaptam ugyanis magamat, hogy mindinkább olyanná válók, amilyennek éppen látnak! Azoknak, akik gyűlöltek, okot adtam rá, hogy gyűlöljenek, azok szemében, akik szerettek,