Irodalmi Szemle, 1978

1978/8 - KÖZÖS HAZÁBAN - Hosztyinyak, Sztyepan: Elvonultak a vészfelhők (elbeszélés)

Vologya kezébe vette a csomagot, és.. . nem akart hinni a szemének, de a jól ismert Írás minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy igaz, valóban igaz! Az ő neve, az ő címe állt rajta. Vologya kibontotta a csomagot, és egy kis barna macit, V. Szimonyenko Csend és mennydörgés című verseskötetét meg egy színes képeslapot talált benne, amelyen három gyönyörű rózsa pi- roslott. A képeslap másik oldalán Anya nevében ismeretlen költő szólt hozzá a következő sorokkal:

S most, mikor már elvonultak a vészfelhők,

a szomorúságból,

a megaláztatásból

s a mérhetetlen szenvedésből

talán új ember született,

végre talán új ember,

aki tudja,

aki megérti,

hogy új tavasz

köszöntött be ...

E sorok alatt úgyszintén az ő kezével írva, ez állt: „Születésnapod alkalmából szívből gratulál, és minden jót kíván Anya”. Vologya a szíve mélyéig meghatódott. Nem azért, hogy életében először gratuláltak így neki, az hatotta meg, hogy éppen Anya gratulált neki, nem feledkezett meg róla, gondolt rá. Hát még az arról szóló sorok, hogy „elvonultak a vészfelhők”, s „új tavasz köszöntött be”, szebben beszéltek, legalábbis neki úgy tűnt fel, bármilyen ékesen szóló levélnél.

Az igazgató behívta magához Vologyát, és egy táviratot adott át neki.

— Ez neked szól.

A táviratban doktor Petrovaj, aki a háború óta Prágában élt, arra kérte az igazgatóságot, küldje el hozzá egyik munkatársát, mert végül is úgy döntött, hogy valamennyi könyvét a tudományos könyvtárnak ajándékozza.

— Ez azt jelenti, hogy ma vagy holnap Prágába utazol.

Vologya nem mutatta, mennyire megörvendeztette a hír.

Éjszaka utazott. Útközben elképzelte, hogy meglepődik majd Anya, mikor ő váratlanul beállít hozzá. Aztán sétálni fognak a prágai utcákon, Anya megmutatja neki a város érdekességeit, elmennek moziba, vagy beülnek egy bárba, és ő most nem mulasztja el az alkalmat, hogy végre megvallja érzelmeit. A zsúfolt vonatban egész úton állnia kellett.

Vologya reggel nyolc órakor érkezett Prága főpályaudvarára. Álmosan, elgyötörtén, de megkönnyebbülve s ugyanakkor boldogan szállt ki. Első teendője az volt, hogy megpróbált éjjeli szállás után nézni. Már előbbi prágai útja során tapasztalta, hogy a fővárosi szállodákban egy közönséges halandónak hihetetlenül nehéz szobát kapnia. Most is így volt: négy óráig tartó lótás- futás után, amikor már teljesen belefáradt, könyörült meg rajta egy szálloda portása, végre átadva neki a vágyva vágyott kulcsot, s mivel Vologya borravalóval lekötelezte, megígérte, hogy a következő éjszakára is biztosítja neki a szobát. Vologya lifttel felment a harmadik emeletre, megmosakodott, és egy kicsit pihent. Anyára gondolt, arra, hogyan találkozik vele. Most bizonyára előadásokon ül. Ugyancsak tágranyílik a szeme a meglepetéstől, amikor meglátja őt! Délután három óránál korábban aligha jön meg az egyetemről.

Vologya nem találta Petrovajt otthon a legénylakásán, ezért a munkahelyén kereste fel. A doktor nagyon meglepődött a könyvtár munkatársának ilyen gyors megjelenésén, nem várta őt ilyen hamar. Most már semmi értelme sem volt kilépőt kérnie, és eltávoznia a munkából. Ezenkívül aznap tartott ülést a szakszervezetei bizottság, amelynek Petrovaj volt a titkára. Abban maradtak, hogy holnap találkoznak Petrovaj lakásán.

— Azonnal elintézem holnapra a kilépőt, és akkor teljesen a rendelkezésére állok. Hát akkor, viszontlátásra holnap — mondta Petrovaj kezet nyújtva Vo- logyának, és elköszönt tőle.