Irodalmi Szemle, 1978

1978/8 - KÖZÖS HAZÁBAN - Grendel Lajos: Éleslövészet (elbeszélés)

partján. Aki a németekkel tart, összecsomagolt már. Fried józan, az összeomlást ő Is elkerülhetetlennek látja. Általában mind nagyon „józanok”. Keresztényeknek ateisták, polgároknak bohémek, életművészeknek pancserok, nyilasoknak dilettánsok. Az ad abszurdum vitt józanság barnainges luciferei. Az elbeszélő apja az álmodozó közöttük. Pálinkásüveggel a kezében jár-kel a városban. Bolond. Ártalmatlan álmodozó, aki mindamellett tisztában van vele, hogy bármilyen irányt vesz is a történelem, az ő ideje sohasem fog eljönni. De legalább tud gúnyolódni magán. S mivel az öngúny ebben a városban szentségtörés, senki se veszi komolyan őt. Neki azonban erről is megvan a véleménye. A tekintély abszolút vagy semmilyen, mondja, de se ez, se az nem jó. Annyira nem veszik komolyan őt, hogy mikor szétlocsolija a benzint a szőnyegen, Fried csak legyint, már ez is, sóhajtja, pedig a fronton sem volt. S alsóznak tovább. A szoba pillanatok alatt lángba borul. A bent ülők csodával határos módon megússzák kisebb égési sebekkel. Az elbeszélő apját azonnal lefogják, s hogy helyben nem lövik agyon, Friednek köszönheti. A polgár- mester a lakására hurcoltatja, s még aznap este hírét kelti, hogy megszökött. Arra senki sem gondol, hogy Fried netán rejtegeti, hiszen a polgármester buzgó nyilas. Fried azonban az elbeszélő apjának osztálytársa volt a gimnáziumban, és régi barátja. Ebből kétféle következtetés is kínálkozik. Először: mivel Fried tudja, hogy minden veszve van, s a várost elhagyni nincs szándékában, „ellenállót” bújtat, ami majd jó pontnak fog számítani. Másodszor: a barátságot előbbre valónak tartja politikai meggyőződésénél. Pár nap múlva azután egy pisztolylövés ezeket a kézenfekvő következtetéseket is a túlvilágra küldi. Mind a két cselekedete (ti. hogy előbb megmenti az elbeszélő apját, aztán öngyilkos lesz) egyformán abszurd, s mintegy kölcsönösen átvilágítja egymást anélkül, hogy az egyik megmagyarázná a másikat. A kettő együtt valami egész másra utalna, ha volnának bizonyítékok rá. Majdnem mindegy tehát, hogy kettőjük közül melyik a barnainges. Ezért is értik meg egymást a nyilasházban történtek ellenére is. Fried őrültnek tartja az elbeszélő apját és fordítva. Pár napjuk van már csak. Őnagysága, a polgármesterné, vagyis Valika, esténként Ady-verseket szaval nekik. Aztán egy nappal a szovjet csapatok bevonulása előtt kereket old, s a személyzet is eltűnik a házból, ők ketten maradnak csak. Egész nap sakkoznak. Fried uralkodik magán, izgatottságának semmi külső jele, ha csak az nem, hogy mind a három játszmát elveszíti. A polgármester és az elbeszélő apja éppen reggeliznek. Fried fölkel az asztaltól, ki kell mennie, mondja, s az elbeszélő apja anélkül, hogy tudatosítaná, mit csinál, a fülére tapasztaja a kezét. A pisztoly durranásának pillanatában leesik az asztalról egy szódavizes pohár, és összetörik. De ez sem szimbólum. Legföljebb a törvényszerű és véletlen kivételes egybeesése, fanyar irónia, a pillanat humora, ami a kiömlő vér látványát egyszer s mindenkorra összemossa a kiömlő vízével.

A régi református templom 1752. szeptember 9-én ég le. Az eseményekről hiteles adatok maradtak fenn, a családi legendát a hittanórákon is megemlítik. Mindenki igazat mond, s az elbeszélőt nem zavarja, hogy mind másképpen mondják. Sőt, ez a körülmény arra biztatja inkább, hogy másképpen mondja el ő is, hiszen az igazság őt is kötelezi. A lángoló templom az, amit lát, okfejtések helyett kép. A boltíves ablakokon kicsapó füst, a lángoló tető. A gerendák rettenetes ropogása olyan, mintha csontokat törnének valami visszhangos, óriási kriptában. A füst fojtó szaga, a cikázó tűznyelvek. A rendíthetetlen harangtorony a tűztenger fölött, amint ablakréseivel a semmibe mered, s mégis, ez a törhetetlen nyugalom mintha üzenet volna. Tallós István református lelkészt az utcán koncolták föl. Több késszúrástól vérzik, s bár alig van jártányi ereje, csak hosszú percek múlva esik össze. Látszólag mindez egy harang miatt. Aznap délben Jakab mester, a katolikus templom sekrestyése szétkiabálja a városban, hogy ellopták a harangot. De ez már csak a szikra, amitől a régi ellenségeskedés lángra kap. Anna, a református lelkész nagyobbik lánya a felbőszült tömeg elől a temblomba menekül. Ekkor, mivel