Irodalmi Szemle, 1978

1978/8 - KÖZÖS HAZÁBAN - Grendel Lajos: Éleslövészet (elbeszélés)

a református templom az ördög pitvara, valaki elkiáltja magát, hogy gyújtsák fel. Egyes források tudni vélik, hogy maga Jakab mester dobja be az első tűzcsóvát a templom kapuján. De a végeredményt illetően ez szinte nem is lényeges. Az okok és az előzmények maguk is a tűz martalékává lesznek, az „eredmény” bekebelezi a hozzá vezető utat. A lelkész kisebbik lányát a tizenhat éves Rozáliát a parókia udvarában levetkőztetik, s meztelenül Richter Ädám lakatosmester szekeréhez kötözik. így hurcolják végig a főutcán. Amikor a szekér a templomhoz ér, az lángokban áll már. A református hívők maroknyi csoportja megpróbál ellenállni. De amennyire hősies a vállalkozásuk, annyira értelmetlen is. A reformátusok kisebbségben vannak a városban, s a zömük elmenekül, mielőtt még elszabadulna a pokol. A fiatal lány meg- hurcolása fordulópont, a katolikus bámészkodók egy részében is visszatetszést kelt. Inkább csillapítja, minthogy fokozná az indulatokat. Mire a menet a városháza elé ér, a szekér mögött lármázó tömeg is megritkul. Tanácstalanság lopódzik a szivekbe és szemernyi sajnálat talán. Valaki kendőt nyújt oda a megkötözött lánynak, hogy elfödje vele az ágyékát. Ugyanabban a pillanatában fordul be a városháza elé Lángh Imrének, a megye alispánjának a hintó ja, A fölfordulás láttán az alispán kiszáll a hintóból, s egyetlen erélyes szava elég ahhoz, hogy a tömeg szétoszoljon, de még előtte a lányt kiszolgáltassa neki. Ezt a jelenetet nem ábrázolja a rajz, s a történetírás sem említi meg, A szájhagyomány azonban annál inkább kiszínezte. Valóban, egyáltalán nem nehéz elképzelni azt a komoran ünnepélyes pillanatot, amikor Lángh Imre megesküszik, hogy felelősségre vonja a gyújtógatókat, megbünteti a református pap gyilkosait s a lányává fogadja Tallós Rozáliát. Persze, a hangsúlyt mindenki másra teszi. Az elbeszélő nagyapja a külsőségekre, apja inkább a puszta tényekre. Nagyapja túlhangsúlyozza a pillanat pátoszát, Lángh Imre helyett is következtesen Emericus Lánghot emleget, s az elbeszélő ilyenkor az apjával titokban összenéz. Nagyapja képzeletében Lángh Imre úgy vezeti föl Tallós Rozáliát a városháza lépcsőin, hogy az egy operett fináléja is lehet; ne. Lángh Imre — az ő szavaival — „szétugrasztja” a tömeget, rettentheted len bátorsága láttán a rendbontók „megvert kutyákként” szaladnak szét, füst gomolyog és pernye hull, de Lángh Imrének elég fölemelnie a jobb kezét, s a gondviselés záporesőt küld a városra. Az elbeszélő apja viszont nem hajlandó a záporesőről tudni. Az ő szemében Lángh Imre számító, agyafúrt politikus, akinek az eset csak arra jó, hogy politikai tőkét kovácsoljon belőle. Pár év múlva aztán az alispán hozzáadja az időközben katolikus hitre tért Tallós Rozáliát legidősebb fiához, Lászlóhoz.

A városban ma is csupán találgatják, hogy a Bolygó Tallós István-e, akir nek a holtteste még azon a napon rejtélyes módon eltűnt, vagy pedig Jakab mester, aki nyilván az alispán haragjától való félelmében bújdosott el. Lángh László és Tallós Rozália esküvőjén azonban fölbukkan már egy titokzatos öregember, s megjósolja, hogy a város sokszor le fog égni még s lakóira tömérdek szenvedés vár. A büntetés, miként az lenni szokott, az ártatlanokat sújtja majd, akik még meg sem születtek, akiknek a szülei ebben a pillanatban porban hancúrozó, maszatos gyerekek. Szavai nyomán nagy felzúdulás támad, de mivel a jóslat öregember szájából hangzott el, ugyanakkor el is gondolkodnak rajta. Amikor pedig Lángh László hajdúi parancsot kapnak, hogy fogják el őt, az öregembernek már se híre, se hamva. Senki sem tud róla személylelrást adni, valamilyen öregember, hajtogatják mind. Ijedtség lesz úrrá a lakodalmas népen. Az ijedtség átragad a lovakra is, egyszer csak megrántják a hintót és nekiiramodnak, nem nyugodnak meg, csak messze a város határán túl, valahol a mocsarak szélén, ahol a szekérút beleveszik a nádasba.

Ekkortájt kezdik hlresztelni, hogy a Bolygó tulajdonképpen Tallós Istvánnak, a szerencsétlenül járt református papnak a kísértete. Azokra haragszik most, akik elhurcolták a tetemét, de nem földelték el, hagyták a tűző napon megrohadni. Mások viszont Jakab mesterre ismertek az öregemberben, aki, ki tudja, miért, talán a mardosó lelkiismeret meg a bűnbánat terhe alatt külsőre is csaknem a fölismerhetetlenségig megváltozott. S itt az elbeszélőnek az