Irodalmi Szemle, 1978

1978/8 - KÖZÖS HAZÁBAN - Grendel Lajos: Éleslövészet (elbeszélés)

hogy a madár a templom tornyán ijesztő is, komikus is egyszerre. Ám túlzás volna arra következtetni ebből, hogy a mester megsejtette a hamarosan föllángoló belháborút, s vele a református templom pusztulását.

Nyugat-Európából érkező utazó elszörnyedve, s ha istenfélő, részvéttel lépne be a város kapuján, mindenfelé a pusztulás maradványaiba ütközve. Pedig a letiport és kisemmizett város három évtizede élvezi már a béke örömeit. Annyi vérfürdő után azonban csalóka béke ez. A pusztulás egyetemes. A polgárok megcsömörlöttek a sok vértől, olyannyira, hogy a házuk környékén százával garázdálkodó patkányokat sem bántják, sőt a hódoltságot követő ínséges évtizedek óta becsülik is a húsáért. 1739-ben itt a földből is vérszag árad még. A legvénebbek emlékeznek a rövid, de annál véresebb hódoltságra, nemkülönben az osztrák-spanyol felszabadítók tisztogatásaira és rémuralmára. A várat is mintha tegnap robbantotta volna föl Vak Bottyán névtelen vitéze. Pedig huszonkilenc éve már. Ennyi idő múltán is füstoszlop száll még föl a vár beomlott pincéiből, akár valami kútból, amelynek a medre maga a pokol kapuja. Ha nem víz vagy a láp, hát tűz emészti el egy napon a várost, mondogatják. Ez a nap azonban kétszáznegyven éve késik már.

Kétszáznegyven évvel később az elbeszélő egy közép-európai szabványú felhőkarcoló tizenkettedik emeletén kenyeret pirít a gázrezsón, teavizet forral, és a csatatérre gondol, ahol nincsenek halottak. Helyettük közép-európai szabványú felhőkarcolók vannak, jellegtelen, unalmas blokkházak, aszfaltút, neonfény meg afféle szerény közép-európai komfort. Ő megelégednék kevesebbel is. De mint mások, ő is megszokta már, hogy a társadalom nélküle is gondoskodik és dönt róla, ad blokkházat, gázrezsót, műutat, távvezetéket, erkölcsöket és álmokat. A tekercsek a három rajzzal ezért is fölbecsülhetetlen értékűek. Egy várost ábrázolnak, ami nincs többé. Helyébe blokkházakat építettek, s a blokkházakba bevonultak a blokklakók. Kevés csinnadrattával, de annál véglegesebben. Az elbeszélő aggódva fürkészi, miképpen változik át ömaga is blokkemberré, bár egyelőre még hitegeti magát, hogy immunis. Kiönti a teát, rádörzsöl egy foghagymagerezdet a kenyér megbámult, durva felületére, s gyerekesen örül a zsírtól lucskos kenyérbél ízének, mert emlékezteti valamire, ami nosztalgia lehet már csak. Légy dong a konyhában, újra meg újra nekifut az esőáztatta ablaküvegnek, rést keres, amelyen át egérutat nyerhet. A szobából kihallatszik az elbeszélő apjának horkolása. Ö sohasem lesz blokkember, anyja sem. Testben itt élnek ők is a blokkházak zónáján belül, lélekben azonban egy távoli, elmúlt világban vagy ott sem már. Az elbeszélő szégyenkezve vallja be, hogy irigyli most őket. Elfogadják a komfortot, de az karcolást se ejt rajtuk. A családi címer komolyan veszi magát, a részletre vásárolt televíziókészülék fölött függ a falon. Folytonosságot szuggerál, vagy már csak annak Csődjét. Az önmagába záruló kör nárcisztikus önelégült fintora. Jellemző, hogy az elbeszélő apja jól beszél németül és latinul, tűrhetően franciául, de ha szlovákul kell megszólalnia, csak dadog. Ö hozta valami perverz kapcsolatba a viharvert nemesi címert a modern konzumcikkel, azáltal, hogy akaratlanul (vagy mégsem?) egymás mellé rendelte őket. így az egész kompozíció olyan, mintha egy szürrealista művész karikatúrája volna, önparódia, de sajnos, nem az. 1944 telén viszont ő gyújtja fel a Csalogány utcai nyilasházat. Pedig nem lázadó, még kevésbé ellenálló. Éppen ezért mártír sem lehet. Jóformán szabad bejárása van oda, holott nem párttag, az egész város tudja róla, hogy nem politizál. Csupán a cimborái nyilasok. Afféle kisvárosi asztaltársaság, akiket a kaszinó pohos levegője, egész klímája köhögtet már. A „fiatalok”. Fried, a polgármester, valamilyen Somogyvári nevezetű ügyvéd meg mások, öten-hatan még. Kívülről a nyilasház előkelő villa, tágas szobákkal, nagy ablakokkal, hatalmas kerttel. Lehetne akár előkelőségek számára fenntartott szanatórium is, borsos árakkal, cserébe azonban kifogástalan ellátással és kiszolgálással. Az elbeszélő apja pálinkásüvegben csempészi be a benzint. Az üveg nyaka kikandikál kabátja zsebéből, a kapuban őrködő keretlegény sóvárogva mered a dugójára. Száraz, hideg téli este van. A szovjet csapatok lóugrásra a várostól, valahol az Ipoly keleti