Irodalmi Szemle, 1978
1978/8 - KÖZÖS HAZÁBAN - Gál Sándor: Zúgó (versrészlet)
amidőn a kiélezett nappalok kő-áradatában álltam árnyékod hűvöse dalolt bennem megtartón mikor az éjszaka vad harangjai zúgtak ezüst hallgatásod bíztatott élni üzenet vagy megújuló önmagad szépségében hordod a hangot s a fényt a parti homok halmai közül lábak nélkül is lépsz vissza- s előre a vers első mondatában a szívverésed s minden következőben az elnémulásig amely pedig csupán erőgyűjtés a következő első sor kimondása előtt megkísérelni az örök-lehetetlent befogadni zúgásod teljességét s visszaadni a tajték fröccsenését a mélység méltóságát és e két véglet közötti árnyalatokat egyetlen köszönésben érthetően és csorbítatlanul visszatérő a homokpadon a nap reggeli ébredésében lángban feketében mintha magányos akácfa lenne mintha önmaga tüze lenne törvényt összefoglaló visszaérkező a homokpadon fedetlen fővel haja mint koronadísz körülragyogja a kirajzolódó láthatárt a csend uralkodó rönkjei mohás gyökér-ujjal szorítják maradj óvj taníts élni te ékes visszaérkező a homokpadon a vízmosta jel nélküli síkon a harmat-illatú fűzfa-álmú mezőn kihajtasz bizonnyal te földbe szúrt ág ide gyökeresedsz halálnál hűbb s erősebb kötéssel XI (kötés)
