Irodalmi Szemle, 1978
1978/1 - NAPLÓ - Zalabai Zsigmond: „Bajtársunk: Álom Tivadar, elvtársunk: Álom Tivadar”
.,,... A föltorlódott ókori, tatár vadság s a huszadik század stílustalan, szmokingos sza- lon-zsiványsága készülnek alaposan megölni azt, ami szép magyarság és intellektuális óhajtana lenni. Jó is volt ez elől félrehúzódni s a nagy — hogy is mondjam — típusfájdalmak helyett csak önmagamért fájni és szenvedni”. Az egymással vitázó életérzésekből is legtöbbször a morbid-hangulatokon való felül- kerekedés figyelhető meg nála. Az életöröm olyan ihletett versei bizonyítják ezt, mint A jontainebleaui erdőben című, vagy a Szüret az Athoszhegyen. Az életigenlés himnusza csendül ki a Májusi zápor után-ból is, ahol a megújuló, felfrissülő természet az öj életet adó föld szimbólumává válik. Nagymessziről ködölt a Bükk, Gőzölt a sík, áradt az Ér S fáradt testemben hirtelen Ott, a záporverte mezőn, Piros dalra gyújtott a vér, Piros dalra gyújtott a vér. Itt is, ott is asszony-csapat Kapál, hol majd élet terem. (Öh, mégis-mégis élni jó.) ... A magyar Ugar elvadultsága nemegyszer pesszimistává teszi, hogy aztán Az utca éneke, A jövendő fehérei után meglássa Az új Kísértetit, mellyel vitázik és verekszik, s a „szent kerítő”-ről nemcsak tudomást vesz, hanem hite szerint azonosul is vele. Mindent elvesztünk, én már tudom, E tétova, szomorú földön, De mezét ez új Kísértetnek, Vörös mezét vígan és újból, Újból magamra öltöm. Ezt az egyetlen Kísérletet Nem tudom könnyen elhessentni: Magyar vagyok s keserű sorssal, De édes daccal harsogom, hogy Ez: van s nincs itt más semmi Az élet himnuszát zengi akkor is, amikor a „véres, ostoba feneségek” tombolnak körülötte. Ars poetikus versében, az Intés szegény legényeknek címűben kifejezi hűségét elveihez. Az Embert mutatja fel, az embertelenség tombolása idején: Ékes magyarnak soha szebbet Száz menny és pokol sem adhatott: Ember az embertelenségben, Magyar az űzött magyarságban, Űjból-élő és makacs halott. Gondolkodói és költői nagyságát mi sem mutatja jobban, mint az a tény, felismeri a változás szükségességét és sürgeti a forradalmat (Elégedetlen ifjú panasza]. A forradalom hívása olyan közeli és személyes, mint korábban, Az Illés szekerén idejében. Költői mondanivalója erejét csak fokozza, amikor a háború borzalmait a 16. századvég krónikása, Tinódi hangszerén pengeti. faj, hogy szép álmok ígyen elszörnyülnek, faj, hogy mindenek igába görnyülnek, Jaj, hogy itt most már nem is lelkesülnek, S mégis idegen pokol lángján sülnek. (Krónikás ének 1918-ból)
