Irodalmi Szemle, 1978
1978/1 - NAPLÓ - Zalabai Zsigmond: „Bajtársunk: Álom Tivadar, elvtársunk: Álom Tivadar”
nem is a költészet, hanem a magyar valóság késett, melyet Ady szerint .. minden negyven-ötven évben meg kell verni, mint egy rossz gyereket”. Az új költői irányzatot azonban az irodalmi közvélemény kezdettől fogva nem mint költői eszközt, hanem mint hatást tulajdonította Adynak, azonosítva őt a szimbolistákkal. Maga Színi Gyula is, aki 1903-ban, a Magyar Géniusz-beli cikkével felfigyelteti őt az új költői irányzatra, az Új versek megjelenésekor úgy jellemzi Ady költészetét, mint „érdekes” kísérletet a szimbolizmus meghonosítására. Horváth János minősítése is hasonló. Vannak, persze, olyan hangok is — közte Szini és Hatvany Lajos megnyilatkozásaiban —, melyek másodlagosnak, megkésettnek tekintik ezt a jelentkezést. Nem veszik azonban észre, hogy a „címke” a rossz, hisz Ady nem a valóságtól menekül, miként a szimbolisták tették, hanem éppen a valóság kényszeríti arra, hogy a költészet új eszközeivel többet mondhasson elődeinél, s kortársainál. Mert míg a szimbolisták — Victor Hugo szavai szerint — „új borzongással” ajándékozták meg az emberiséget, azáltal, hogy „érzékszerveink útján lelkünkre ható frsis Ingerekkel, eleven szemléleti képekkel és hangbenyomásokkal” (Somos Jenő) akarnak hatni, addig Ady nem divatot követ, hanem a költő dantei hivatását: látni és láttatni, változni és változtatni. Ezért érezzük igaznak Babits Mihály jellemzését: „Nincs a világirodalomban költő, aki következetesebben, mélyebben, lényegesebben szimbolista lett volna. Talán az egy Dantét kivéve... Adynál is, mint Danteban, az egész világ szimbólumok óriási láncolata, szimbólumoké, melyek szigorú egymásbailleszkedésükkel szinte a valósággal egy- értékű szövetet alkotnak.” A többletet tehát nem Ady „szimbolizmusa”, hanem a költő szimbolista kifejezés! eszközeivel tetten ért valóságlátása jelenti. Szimbolistaként ugyanis sem úttörőnek, sem költői csúcsnak nem tekinthető. Az ő lelke nem úgy „univerzális káté”, mint ahogy Ignotus jellemezte a századvég modern íróját, akinek műveiben „mindenki megtalálja a maga hitét és a maga kétségbeesését”. Hadállásai világosak, s ezek a haladás irányába mutatnak. Góg és Magóg fiaként „dönget kaput, falat” a kor bástyáján, a magyar Ugar rozzant építményén. A szimbolizmust illetően magyar vonatkozásban domináns szerep Komjáthy Jenőnek jut. Ebbe az irányba mutat Kiss József éppúgy (Komlós Aladár „a magyar verselés újabb korszaka úttörőjének” nevezi őt), mint Reviczky Gyula vagy Endrődi Sándor. Reviczky szubjektív idealizmusa, a „világ csak hangulat” érzéstartalma, valamint End rődi álom, hangulat, fény, levegő és színképei ugyancsak a költészet megújulása irányába hatnak. Nem is beszélve arról, hogy a kortársak, Babits vagy Füst Milán, lényegesen több újat hoztak a szimbolizmus szempontjából, mint Ady. Talán nem érdektelen utalni arra is, hogy Komjáthynál 1881-től (tehát a francia szimbolizmussal egyidejűleg) már teljes a szimbolizmus jelentkezése. Az irodalomtörténet szerint a sajátos költői fejlődés eredményeként jut el erre a pontra. Nem tételezhető ugyanis fel, hogy ismerte volna Baudelaire, Verlaine és Mallarmé tanait. Sőt, A porba csúsztam című versének tanúsága szerint a correspondance szerepét is felismeri: Hattyú lebeg a ringó vízen: Az én gyönyörben úszó szívem; A jénybogár a rózsakelyhen: Az én gyönyört sugárzó lelkem; A pillangó levelek selymén Az én gyönyörtől ittas elmém. Nagybetűs absztrakciói mellett (Ég, Nap, Ember, Kéj, Ösúr, Halál, Jóság stb.) olyan hittel, rajongással jövendöli az új társadalmat, mintha csak Ady írná a sorokat: Mert új világ: új hit, új állam, Oj hon, új élet kell nekünk, Új gyönyör, új fény, új eszmék, Mindent újból kell kezdenünk. (Szózat)
