Irodalmi Szemle, 1978
1978/7 - ÉLŐ MÚLT - Szénássy Zoltán: Csokonai és Kultsár István levelezése
sága tehát a Festetics házban kezdődik. Kapcsolatukat később élénk levelezéssel tartják fenn. Amikor Csokonai visszatér Debrecenbe, többször fordul meg a posta a két költő között. Kultsár, aki 1798-tól 1804-ig nevelő a Festetics családnál, egyúttal titkára volt gróf Széchenyi Ferencnek is. Kultsár István az ifjú Festetics gróffal az esztendő nagy részét Pesten töltötte, a gróf Cukor utcai palotájában. Feltételezhető, hogy a nagyműveltségű tanárt maga Festetics György ajánlotta be rokonának, Széchenyi Ferencnek (a Nemzeti Múzeum megalapítójának) titkári tisztségébe. Az MTA kézirattára őrzi Csokonai és Kultsár István levelezését. 1802-től 1804-ig öt Kultsár-levél és két Csokonai válasz maradt fenn az utókor számára. A 'két költő meghitt kapcsolatát tükröző levélváltások nemcsak személyes jellegűek, hanem egyben, kitűnő korképet is nyújtanak a múlt század elejének Irodalmi és társadalmi viszonyairól. Kultsár István, aki Kazinczyhoz hasonlóan jelentős irodalomszervezői tevékenységet végzett, szinte átfogta az egész magyar közéletet: 1806-ban induló folyóirata, a Hazai Tudósítások az első rendszeres újságja lett az akkori Magyarországnak. Levelezésük attól kezdve bontakozik ki, amikor Csokonai 1802. január 9-én Komáromból — ahol a Tavasz című művének kinyomtatását intézte — esdeklő levelet ír gróf Széchenyi Ferencnek, és tőle anyagi támogatást kér. Csokonainak ezen leveléből tudjuk, hogy már pozsonyi tartózkodása idején pártfogásába vette a gróf: „... midőn az 1796-diki Diétakor, a Magyar Múzsának kiadásakor hazám kikötő-helyében hajótörést szenvedtem és csak Excellentlád méltoztatott a habok közül való kivergődésemre 16 aranyat reser- válni.” Hálaérzését a két főúr, Festetics és Széchenyi iránt versben is megörökíti: ímé a bölcs Grófnak érdemei nagyok, Somogynak hálával talpig adós vagyok. Amaz már régóta pártfogásába vett, Emez vélem sok jót, sok szívességet tett. Abban a városban, ahol négy évvel előtte Lilláját elvesztette, jelenik meg első műve, a Kleisttől fordított Tavasz. Ajánlást ír eléje Széchenyi Ferencnek, aki azután kifizeti a nyomdaköltségeket. Csokonai 1802. febr. 13-án írja Komáromból a grófnak, hogy műve készülőben van: „Ezt az utolsó héten sajtó alá tétettem, reményiem, hogy... kegyelmet nyér Méltóságos Grófné Ö Excellentiája előtt, kinek ezzel névnapi alázatos ajándékul kívánok udvarolni, ide zárván... az ajánló kis versecskét is.” Csokonai leveleire, melyek Széchenyi grófnak voltak címezve, általában a titkár,. Kultsár István válaszolt. Az előbb idézett Csokonai levélre Kultsár így írt: „Éppen Ű Exoellantiájánál voltam, midőn az Űr levele érkezett, Julianna napjára. Kegyesen vették ugyan mind Gróf Szétsényi maga Ö Ex. mind a Grófné. De emennek szemér- metes, és fényleini nem akaró szíve mégis arra vette a Grófot, hogy az ajánlást mellékelné el. Ű excellentiája általam kívánta az Úrinak tudtára adni, hogy mind maga. mind Grófnéja eránt viseltető tiszteletét nagyra becsüli, és a költségbeli segítségét a Tavasz kiadására sem tagadja meg az Úrtól, hanem az ajánlást méltoztassék elhagyni.” 1802. június 11-én tűz ütött ki Debrecenben. Leégett a híres Kollégium, a Nagytemp- tom, és a tűz martalékává vált Csokcxnaiék háza is. Elpusztult a költő kedves bodzafája, amely alatt oly szívesen üldögélt. A tűzvészről ír Csokonai Széchenyi grófnak 1802. szeptember 16-i írt levelében: „június 11. napján ebbe a szomorú veszedelembe, melly városunknak nagy részét 2—3 óra alatt a lángok prédájává tette, az én házam is e szörnyű esetnek áldozatja lett.” A továbbiakban állást kér: „Jóllehet holtig való privátus életre és csendes magánosságra szántam volt magamat: most már kénytelen vagyok hivatalba lépni.” Könyvtárosként szeretne elhelyezkedni a gróf által alapított könyvtárban. Széchenyi Ferenc az állást másnak adta. Kárpótlásul 100 forintot küld Csokonainak. Kultsár István így ír barátjának: „Valamint irigylem váradi társaságát, úgy szívből sajnálom a debreceni szerencsétlenségét. Bárcsak ez Árpádnak útját ne késletné! Nem tudom mi fatum üldözi versköltőínket, hogy éppen akkor érdekli őket jelesebb kár, midőn legbuzgóbban folytathatnák hazafiúságból kezdett munkáikat. íme ez a kelleme- tes kesergő Himfy is (Kisfaludy S., szerk.), nemrégiben, midőn Győr Vármegyében mulatna kedves párjával, Kámban Vasvármegyében háza elégvén szomorúan zokog . . bátorkodom az urat barátságosan kérni, hogy legalább kostólóra egy néhány versekkel ismertessen meg bennünket.” Aztán az Arpád-éposz megírására buzdítja Csokonait:
