Irodalmi Szemle, 1978

1978/1 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Ady és a szimbolizmus

lEIL® MIIDTIĽ2F

Fonod Zoltán

ADY ÉS A SZIMBOLIZMUS

Irodalmi közhely már, hogy Ady Endre, ellentmondva az apai vágynak, nem a szolgabírói megdicsőülést, a milliókat szolgasorban tartó hazug világot választja, hanem a forradalom útját, a magyar kínok és bajok világgá kiáltásának, a „másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre” megénekelésének útját.

A magyar élet kiebrudaltjainak Igazságát keresi, amikor úri viharból menekülve ezt írja:

Nagyobb igaza sohse volt népnek,

Hitványabb Nérók még sehol se éltek Vagytok: a Ma, Vagytok: a Holnap.

Kivédhetetlen tragédiává nehezül nála a felismerés: „hamupipőke a magyar kín", s jócskán az ő érdeme is, hogy A magunk szerelme ciklusban [1913) már seregszemlét tarthat:

Szétcsörtetett a Láznak csapata,

Betűt, vonalt, színt és hitet kiváltott,

Hályogot tépett a magyar szemen S mink nézetjük most vele a világot.

Amilyen természetes azonban ma a számunkra a forradalmi Ady, olyan vérlázító volt korában. Az Ady-hamisítások történetében sokan voltak viszont olyanok, akik Adyt legszívesebben csak „kortünetnek” tekintették, s egy hanyatló társadalom költőjévé degredálták volna őt, akire rá lehet húzni a dekadens jelzőt. Még Szekfű Gyula is azt írta róla: „Ady az anarchia és a magyar dekadencia lantosa, aki eladta testét-lel- két az új Budapestnek.” A hamisítás és kiközösítés minden szándéka ellenére éppen ■a centenáriumi ünnepség tisztelgő megemlékezése volt a példa rá, hogy Ady kiállta az Idő próbáját.

Az irodalmi közhelyek dolgában azonban még ma is vannak korrigálni valók. Ilyen többek között a „szimbolista” Ady felfogása is. Nem arról van szó, mintha kétségbe vonnánk Ady költői eszközeit, s ezek között mindenekelőtt a szimbólumok szerepét. Adyban azonban csak „szimbolista” költőt látni eleve leegyszerűsítés, másodlagosság. Hisszük és valljuk ugyanis: Ady a magyar valóság egyszeri és megismételhetetlen óriása, akinek a világirodalom legjelesebbjei között a helye.

Ha csak a „szimbolikus” Adyt nézzük, ezt aligha mondhatnánk el róla. Király István kiváló Ady-monográfiájában — éppúgy, mint Komlós Aladár, Rónay György, Németh G. Béla és mások munkáikban — egyértelműen alátámasztja: „a valóságot az absztrakciók útján meghaladni vágyó, befelé forduló, szimbolista jellegű líra nem Ady vívmánya: ebben a vonatkozásban nem ő volt sem az igazi kezdeményező, sem pedig a ki- teljesítő”.