Irodalmi Szemle, 1978
1978/7 - LÁTÓHATÁR - Mikola Anikó: Perui indián mesék és legendák
Óvatosan hatolt be a vadonba, vigyázva, nehogy az ágak tördelésével zajt üssön, inkább a kezével hárította félre őket, hogy el ne riassza az útjába kerülő vadat. Bent az erdő mélyén egyszer csak megpillantotta a yanapumát. Jól tudta ő, hogy a yanapumát nem lehet megölni, hiszen ő is, meg a többi vadász is látta már kettétörni a puskát a yanapumára leadott lövés után. De kevélysége nem ismert határt, csillogó-villogó fegyvere pedig bátorságot öntött belé, így hát bízva a jó szerencsében, rálőtt a yanapumára. A rémisztő vadállat csak rászegezte átható, kemény tekintetét. Curinuqui megcélozta az állat fejét, újra elsütötte a fegyvert. A dörrenés visszhangja felverte az erdőt, a yanapuma pedig elindult támadója felé. Az indián hátrált néhány lépést és újra lőtt, de most is sikertelenül. A yanapuma pedig egyre közeledett feléje... Curinuqui ekkor félni kezdett. Megint hátrált, lőtt, de újból elvétette. A yanapuma ekkor már a közvetlen közelében volt. Az indiánnak nem maradt vesztegetni való ideje, sarkon fordult és futni kezdett, hogy mentse az életét. Sikerült ugyan elérnie a faluba vezető utat, de a vadállat olyan közel jutott hozzá, hogy szinte a sarkára hágott. Ogy érezte, elveszett. A falu kutyái ekkor segítségére siettek a vadásznak, rátámadtak a yanapumára, de az egy-két csapással és harapással könnyedén elbánt velük. Curinuquinak mégis sikerült elérnie a házát, s amint biztonságban érezte magát, elreteszelte az ajtót, megtöltötte a fegyverét és lesbe állt, hogy a tetőnyílás alól orvul meglője a félelmetes vadat, ha közeledik. A yanapuma pedig fel-alá járkált a falu elnéptelenedett utcáin, rettegést hintve szét maga körül. S az emberek hiába lövöldöztek rá fedezékeikből, senki sem tudott sebet ejteni rajta. A yanapumán nem fogott a golyó. Mert a yanapuma maga a sátán, aki fekete jaguár képében járkál a vadonban. YACURUNA Egy indián — Fábián Sangama nevezetű — egyszer egy viharos éjszakán, késői órában hazatérőben volt kilenc év körüli fiacskájával Yurimaquasból lakóhelyére, a Santa Rosa birtokra. Lassan, óvatosan ereszkedtek lefelé csónakjukkal a Huallaga folyón, amikor hirtelen egy szépséges mezítelen nő bukkant fel előttük és megragadta a csónak orrát. A csónak süllyedni kezdett, és a benne ülők kisvártatva a folyó fenekére kerültek — egyenesen egy víz alatti ház belsejébe. A ház teteje homokból készült, pilléreit és gerendázatát pedig különböző nagyságú és vastagságú viperák alkották. Ülőalkalmatosságul folyami teknőcök szolgáltak. A ház telve volt csodálatos szépségű mezítelen asszonyokkal, s volt ott egy öregember is, aki kagylóágyon hevert. Sangama fia le akart ülni az egyik teknőcre, de az mikor megérezte a gyerek érintését, hirtelen eliramodott. A gyerek ijedtében felsikoltott. A kagylókon heverő öregember pedig észrevéve a vendégeket, felkelt és így kiáltott: „Micushará” (felfallak), de az egyik asszony odafeküdt hozzá az ágyba, hogy lecsendesítse. A gyerek vigasztalanul sírt, Sangana, az indián meg csak rágta, rágta a dohányleveleket. Aztán csoda történt. Sangana és fia hirtelenjében újra a csónakban találták magukat, minden csomagjukkal egyetemben. A csónak belseje száraz volt, s mintha semmi sem történt volna, mintha sosem jártak volna a Yacuruna vízalatti birodalmában — folytatták útjukat Santa Rosa felé. A KlSÉRTET-DISZNÖK Egy asszony meséli ezt a különös dolgot, amely az apjával esett meg. A férfi a késő esti órákban szokott hazatérni a földecskéjéről, ahol egész naD dolgozott. A történtek idején is éppen hazatérőben volt, úgy tíz óra tájt lehetett, amikor hirtelenjében egy roppant nagy csürhe disznó állta el az útiját, úgy,
