Irodalmi Szemle, 1978

1978/7 - LÁTÓHATÁR - Mikola Anikó: Perui indián mesék és legendák

hogy egy tapodtat se mehetett tovább. A férfi próbálta elkergetni őket, de sehogy sem sikerült. A disznók pedig, amik eleinte egészen kicsinyek voltak, mint egy varázsszóra nőni, növekedni kezdtek, és egyre dühösebbek lettek. Az ember erősen törte a fejét, hogyan szabaduljon a megvadult állatoktól. Azután még valami érthetetlen dolog történt. Az ismerős táj helyett kísérteties erdő fogta körül hirtelen óriás fáival, sűrű bozótjával. Most aztán mi tévő legyen? Hogyan meneküljön erről a kísértetjárta helyről? Hiába irtotta a bozótot maga körül, hiába tördelte az ágakat, sehol sem találta az erdőből kivezető utat. A disznók pedig újra meg újra visszatértek, és egyre bőszebben üldözték befelé az erdő félelmetes sűrűjébe. Kétségbeesésében, mikor már úgy érezte, nincs számára menekvés, felfohászkodott, kérve Istent, hogy segítse meg nagy szorultságában. S abban a szempillantásban újra a falu felé vezető úton lelte magát, azon a helyen ahol a disznók először megjelentek. Lélekszakadva futni kezdett hazafelé, s amikor a házához ért, eszméletlenül zuhant be az ajtón. Felesége és gyermekei felriadtak a nagy robajra, s amikor világot gyújtottak, ott látták emberünket habzó szájjal, ájultan heverni a padlón. Késedelem nélkül a segítségére siettek, anélkül, hogy tudták volna, mi történt vele. S csak amikor felépült, akkor mondta el nagy rémületének okát. Kétségkívül a Chullachaqui bánt el vele ilyen alávaló módon. Azóta pedig mindig ügyel rá, hogy a sötétedés ne lepje meg kint az utakon.

A VARÁZSLÓ FA

Az őserdőnek szinte minden lakója — különösképpen a cocamilla indiánok

— ismeri a Wiura Icaro-nak nevezett fát, amelynek gyantája gyógyírt jelent bizonyos betegségekre, mint pl. a rüh, a kelések és fekélyek.

Gyér lombú, csenevész fácska a Wiura Icaro, törzse karcsú, a gyantája pedig fehér és igen sűrű. Ritkaságszámba megy az őserdő többi, buján tenyésző fái között.

Aki gyantát akar fogni belőle, annak korán, még napfelkelte előtt kell útnak indulnia, hogy senki ne lássa. Ajándékot is kell vinnie, egy darab szövetet, egy tömésnyi dohányt, vagy tükröcskéket. Felfüggeszti az ajándékot a fa egyik ágára és így szól: „Ezt neked hoztam, azért, hogy gyógyítsd meg ezt és ezt az embert, aki nem méltó haragodra, mert nagyon kedvel téged, azért is küldi ezeket az ajándékokat.” Ezek után megcsapolhatja a fát és biztosra veheti, hogy a varázslatos nedű meggyógyítja a kérdéses nyavalyát.

Ezért van az, hogy a Wiura Icaro ágai mindig tele vannak aggatva különféle ajándékokkal.

AZ IDŐJÓS MAQUISAPA

Egy férfi meg a két lánya csónakban ülve ereszkedtek lefelé a Huallaga folyón. Az időjárás viszontagságai miatt utazásuk hosszúra nyúlt.

Amikor a folyó Achinamisa nevezetű pontjához értek, hangos kiáltozás ütötte meg a fülüket: „ajojojó ... ajojofjó .. . ajojojó ...” Egy maquisapa kiáltozott, amint ágról ágra ugrálva a parti fák között kísérte a csónakot.

Az evezősök, akik a csónakot irányították, hallván a majom kiáltozását, így szóltak urukhoz:

„Rossz előjel, patron, ez az átkozott maquisapa gúnyt űz belőlünk, mert tudja, hogy nemsokára nyakunkba zúdul az eső.”

Ügy is történt. Annak ellenére, hogy az ég tiszta és kék volt, kis idő elteltével a patron és leányai legnagyobb meglepetésére fergeteges zápor kerekedett.

„Látod, patron — mondták a peónok —, a maquisapa sosem téved, amikor esős időt jelez.”