Irodalmi Szemle, 1978

1978/7 - LÁTÓHATÁR - Akutagava, Rjunoszuke: Kosza és Morito (novella)

ben jelentős részt tett ki a sajnálkozás amiatt, hogy nem ismetrem meg a tes­tét. Ilyen érzések gyötörtek, de végül mégis olyan viszonyba kerültem vele, amitől úgy féltem, s amit annyira vártam. „És most mi van? — kérdeztem újra magam. — Vajon igazán szeretem Koszát?” De mielőtt válaszolnék erre a kérdésre, bármily nehéz is, fel kell idéznem bizonyos körülményeket. Amikor három éves távoliét után véletlenül talál­koztam Koszával a Vatanabe hid mellett egy gyászszertartáson, fél éven át minden módon igyekeztem, hogy titkos találkán lássuk egymást. S ez sikerült is. Nemcsak a találkozást sikerült elérnem, a testét is birtokba vettem, ahogy ezt csak álmomban mertem. De nemcsak az késztetett erre, hogy nem isme­rem a testét. Ahogy ültünk Koszával a gyékényen a Koromogava mellett levő ház egyik szobájában, rájöttem, hogy sajnálkozásom valahogy észrevétlenül alábbhagyott. Talán az volt az oka ennek, hogy ekkorra már megismertem a nőket. Kosza megcsúnyult. Valóban, a mostani Kosza már nem az volt, mint a három évvel azelőtti. Bőre elvesztette fényességét, szeme alatt sötét karikák jelentek meg. Arcának és állának finom lágysága eltűnt. Az egyetlen, ami nem változott rajta, ez bizonyára csak a még most is parancsoló, merész, fe­kete szeme volt. Ez a változás szörnyű csapást mért vágyakozásomra. Még most is (jól emlékszem, hogy amikor először találkoztam Koszával a három éves távoliét után, úgy megrendültem, hogy önkéntelenül lekaptam róla a sze­mem. De ha már nem éreztem iránta a régebbi vonzalmat, miért léptem vele mégis kapcsolatba? Amikor Kosza találkozott velem, szándékos túlzással mesélt ne­kem Vataru iránti szerelméről. Ez azonban csupán azt az érzést váltotta ki bennem, hogy hazudik. „Ezt a nőt csupán egyetlen érzés fűzi a férjéhez — a hiúság” — gondoltam. „De az is lehet, hogy egyszerűen csak védekezik, fél, hogy sajnálatot vált ki?” — jutott még eszembe. Egyre erősebben fellángolt bennem az a vágy, hogy leleplezzem ezt a hazugságot. De ha már megkérdezik, miért gondoltam, hogy ez hazugság, és azt mondják, hogy az én hiúságom nyilatkozott meg, nem tudok ellent mondani. De mégis meg voltam róla győ­ződve, hogy ez hazugság. De nemcsak az a vágy kerített hatalmába, hogy meghódítsam. Azonkívül.. elég, ha csak kimondom, s már érzem, hogy arcomat elönti a pír. Azonkívül hatalmába kerített a tisztán érzéki vágy. Ez nem sajnálkozás volt, hogy nem ismertem meg a testét. Nem, ez sokkal alantasabb érzés volt. Egyáltalán nem éppen erre a nőre volt szükségem — öncélú vágy volt. Az a férfi, aki megvá­sárol egy ledér nőt, bizonyára nem olyan aljas, mint amilyen én voltam akkor Bárhogy is volt, ezeknek az indítékoknak a hatására viszonyba kerültem Koszával. Vagy helyesebben: megszégyenítettem Koszát. Ha most visszatérek arra a kérdésre, amelyet már a kezdetén föltettem magamnak... Nem, fölös­leges újra megkérdeznem, szeretem-e Koszát. Időnként inkább gyűlölöm. Kü­lönben azután, mikor mér minden megtörtént, s ott feküdt könnyesen, én felemeltem, erőszakosan átkarolva — akkor úgy rémlett, hogy még nálam is szégyentelenebb! Haja kócos volt, arca verejtékes — mindez testének és lelké­nek rútságát mutatta. Ha azelőtt szerettem is, ez a nap volt az utolsó — sze­relmem örökre eltűnt. Ha pedig azelőtt sem szerettem, akkor ettől a naptól lelkemben gyűlölet született — így is lehet mondani. És most... Ö! Vajon nem arra készülök, hogy ennek a nőnek a kedvéért, akit nem szeretek, meg­öljem azt a férfit, aki iránt nem érzek gyűlöletet? Ebben egyáltalán senki nem bűnös. Én ajánlottam ezt magam. „Megöljem Vatarut?” — suttogtam, ajkamat a nő füléhez dugva. Amikor erre visszaem- lékszem, úgy tűnik fel, hogy akkor megőrültem! De én súgtam ezt. Azt gondol­tam: „nem súgom neki”, összeszorítottam a fogamat — és súgtam. Hogy miért támadt kedvem ezt súgni, most sem értem, ha visszagondolok rá. De ha jól meggondoljuk... Minél inkább megvetettem, minél inkább gyűlöltem a nőt, annál inkább szerettem volna megalázni valamivel. Semmi sem vitt volna közelebb a célomhoz, mint ezek a szavak, amelyeket kimondtam: „Megölöm Vatarut” — megölöm a férjet, aki iránt érzett szerelmét Kosza fitogtatta és

Next

/
Thumbnails
Contents