Irodalmi Szemle, 1978
1978/7 - Duray Miklós: Osztényi Leander porcelánjai
rutinmunka, ez nem Osztényi Leander feladata. Tehát minden egyedi darab megfestése különfeladat elé állítja a mestert. Elsősorban azért, mert a porcelánra felvitt festék más színű nyersen, megint más kiégetés után. A nyers festékkel nem érzékelhetők az árnyalati különbségek. Az árnyalatok csak a kiégetés után látszanak tisztán, attól függően, hogy milyen vastag volt a festékréteg és milyen volt az égetés. A festő vásznán tehát a művész szeme előtt alakul ki a kép, a porcelánfestésnél viszont sok az áttételesség, úgy kell elképzelni a képet, ahogy az majd a kiégetés után jelentkezik. Klasszikusokat másolni már a régi mesterek idejében is divat volt és nem egy régi mester az elődök másolásán nőtt fel. A másolás mindig is a művész nagy szakmai próbája volt, hiszen jól másolni, majdnem annyit jelent, mint új képet festeni. A próbatétel abban rejlik, hogy a másolóművész azonosulni tudjon az eredeti képpel, illetve a tartalmán-formáján át az alkotóval. Osztényi Leander találóan jegyezte meg: „Ha Rembrantot másolom, egy kicsit máris Rembrant vagyok, ha AleSt, akkor Aleš, ha Munkácsyt, akkor meg a Krisztus Pilátus előtt alkotójának érzem magam.” Kár, hogy Osztényi szaktudása nem gyümölcsözik több önálló tervezésben. Persze, ez már az üzlet parancsoló ökonómiájának és a közízlésnek is függvénye. A két Osztényi Leandernek, az iparművész apának és fiának, a porcelángyári üzemvezető-szakembernek egybehangzó véleménye: „Nem kell elfelejteni, hogy a porcelángyártás elsősorban kenyeret nyújt a sok családnak, tehát elsősorban azt gyártanak, amit el lehet adni. Az üzlet és az ipar ökonómiája az elsődleges, csak ezután következhet a művész.” Így sajnos, nem az iparművész választja egyedül munkájának tartalmát, munkájának szakmai minősége viszont csakis tőle függ. És az anyag törvényszerűségeinek ismerete, az anyaggal való tökéletes bánásmód, tehát a művesség magas szintű tudása, melyet Osztényi Leandertől igen sokan irigyelhetnek.
