Irodalmi Szemle, 1978
1978/7 - Duray Miklós: Osztényi Leander porcelánjai
A tehetség és a Harmos Károlynál szerzett szakmai ismeretek elegendőnek bizonyultak Nová Rolén; a kitelepített német szakemberek helyébe újak kellettek. Ekkor volt Osztényi Leander harmincöt éves. Az ő születése korabeli Karlsbadból ekkorra már csak a külsőségek maradtak meg: a Rosenthal és a meisseni porcelángyár fióküzemei, a lekopott német feliratok itt-ott előbukkanó maradványai és az Érchegység lankáin elterülő, gyönyörű sétáknak alkalmas ligetszerű erdők. Az elbocsátott magyar tanító új életet kezdett ekkor a kiürült vidéken, mely befogadta, otthont adott neki és megbecsülte képességeit. A Harmos Károlynál szerzett tudás viszont kevés volt ahhoz, hogy tüstént porcelánfestővé válhasson. Előbb meg kellett ismerkednie a porcelán anyagából adódó más követelményekkel, a forma és dekoráció összhangjával, meg kellett tanulnia a máz aláfestését és el kellett sajátítania az acélkarc technikáját. Két nagy mester segítette a szakma fortélyainak elsajátításában. Ottó Tauschek professzortól porcelánfestést tanult. A mester a háború előtt és alatt Rosenthal és Meissen tervezője volt és a Nová Role-i gyár legszebb egyedi darabjait is ő festette. 1949-ben Németországba települt. A rajztechnikát és a grafikát az acéllemezek előkészítését Max Švabinskýtôl tanulta, aki magas kora ellenére is teljes szellemi frissességgel alkotott, szinte gerontológiai csodaként. Osztényi megismerkedésük után gyakran látogatott el Švabinský műtermébe, s ha megkérdezte tőle „mit alkot mester”, ő nagy szerénységgel azt felelte: „csak raj- zolgatok”. Švabinský barátsága, szeretete, kritikái formálták, lelkesítették leginkább. Osztényi: „Az ő barátsága igen sok erőt jelentett, azt is, hogy megbarátkoztunk a teljesen új környezettel.” A szakma megtanulása és az új környezettel való megbarátkozás egyben beilleszkedést is jelentett. Az iparművész Osztényi számára a beilleszkedést az jelentette, hogy az ő ízlése hogyan viszonyult a Karlovy Vary környéki porcelángyártás ízléshagyományaihoz. A porcelángyártás ugyanis nagy hagyománykötöttségű és hagyományápoló művészet, ugyanakkor divatot és ízlést kiszolgáló is. Ez az ellentét látszólag kizárja egymást, de az anyag törvényszerűségei megbékítik a hagyományt a divattal. Habár felborulhat az egyensúly olykor, akkor például, hogyha a kerámia, illetve a porcelán elveszíti használati funkcióját és átveszi a funkciótlan dísztárgy szerepét.
