Irodalmi Szemle, 1978

1978/7 - Grendel Lajos: Volt egy ház (novella)

tiitte el ... Hogyan Is hihette volna. Az igaz, hogy megingatta, azzal a (jeggyel majdnem elhitette vele, s most már nem hitte, hogy csak trükk volt, mélyen értette a férfit, de az semmit sem változtatott a tényeken, a tények mindig keményebbek, meg kell hajolni előttük, hátra fordult hát, és örömmel látta az ő arcán is a megkönnyebbülést. Kezet fogtak.

— Tíz éve talán lett volna értelme még ... Hát sok szerencsét!

Mészáros egyet biztosan tudott. Ezt a történetet lehetetlen elbeszélni első személyben. A levél ott lapult a kabátzsebében, s már akkor rosszat sejtett, amikor meglátta azt a jellegzetes sárga borítékot a postaládában, — rajta P. Kálmán szálkás betűit. Kálmán a levél szövegét mindig géppel írta, a címzést viszont mindig kézírással firkálta rá a borítékra, s neki ilyenkor az az érzése támadt, hogy barátja valószínűleg nem tudta betenni a gépbe a borítékot. Rosz- szat sejtett, mert Kálmántól már a múlt héten is kapott levelet, s még adósa volt a válasszal. Fölülről a résen át benyúlt a pléhszekrénybe, a nagyujjával odanyomta a levelet a láda falához, fölcsúsztatta rajta, és kiemelte. Eközben a levél összegyűrődött kissé. A lépcsőházban sötét volt, Mészáros mégis, anélkül, hogy elővette volna a szemüvegét, megállapította, hogy ez Kálmán írása, pedig a címzést nem tudta elolvasni, inkább, ez a helyes kifejezés, fölismerte a jellegzetes szarkaláb betűket, s csak azután tette föl a szemüvegét. Kálmáu nem szokott hetenként írni neki. Évente négyszer-ötször váltanak levelet, ez éppen elég, amióta megkérte, hogy kerüljön minden témát, aminek közvetlenül köze van a városban történtekhez. Kálmán mégis megszegte a megállapodásukat. Mészáros még a lépcsőházban átfutotta a pár gépelt sort. Rövid levél volt, nem egészen egy oldalnyi, Kálmán aláírása és a papír alsó szegélye között jó öt centis fehér csík maradt. Hivataloskodó modorban értesítette őt a Gombóc haláláról, de arról nem beszélt, hogy beteg volt-e előtte, s egyáltalán mi vitte el? Abban a városban most nagyon sajnálják az egész családot, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Ötvenkilenc éves volt, szegény, egy évvel a nyugdíj előtt, ilyen pech. Temetése huszonharmadikán, délután négykor. Éppen huszonharmadika volt, Mészáros egy pillantást vetett az órájára, fél három. Szó sem lehetett róla, hogy abba a városba mégegyszer betegye a lábát. Az a körülmény, hogy másfél órával a temetése előtt értesült csak a halálhírről, szerencsére fölmentette a részvétel kötelessége alól, noha ugyanakkor mély megrendülést érzett, amit sehogyan sem tudott megmagyarázni magának.

Az ablak mellett ült a bőrfotelban, még mindig kabátban, pedig meleg volt bent. Egész télen át fagyoskodtak, most meg úgy fűtenek, hogy állandóan szellőztetni kell. A levelet már vagy hatszor elolvasta. Mindig visszasüllyesztette a kabátzsebébe, aztán újra elővette és újra elolvasta, utóbb már szavanként. A szöveg ugyanaz volt, de mintha lett volna benne valami megfoghatatlan és valószerűtlen. Mintha másképpen is lehetett volna olvasni, s ez minduntalan zavarba hozta, amíg rá nem jött, mi az, ami annyira nyugtalanítja, s eddig érthetetlen módon elkerülte a figyelmét. Ez az új szempont kérdésessé tette a levél írójának komoly szándékát és a levél hitelét. Hiszen Kálmán nem tudhatta, hogy ennyire fontos lehet számára a hír. Ű pedig az utolsó találkozásuk alkalmával elhangzottakról senkinek, még a feleségének sem beszélt. Mindig hallgatott róla, szerette volna elfelejteni. Inni kellene most, de gyorsan. A bárszekrény azonban üres volt, azt a kevés cseresznyepálinkát, ami húsvétról maradt, megitták szombaton Takács Ferivel, jól össze is vesztek valamin, de az ilyesmire szerencsére másnap már senki sem emlékszik. Ildikó mégsem szereti, ha sokat iszik, s ha van ital otthon, eldugja. Mészáros is tudta, hogy amikor iszik, nem bír magával, kötekedik és olyan hangosan beszél, hogy visszhangzik tőle az egész ház. Ahelyett, hogy az ital felszabadítaná, épp az ellenkezője történik, valami megfoghatatlan nyugtalanság telepedik rá, mintha holnap meg kellene halnia. Ez a haláleset, sokkal jobban megrázta ahhoz képest, ami köze a halotthoz a valóságban volt, s bár még egy csöppet sem ivott, érezte, hogy bizonyos értelemben sokkos állapotban van.