Irodalmi Szemle, 1978

1978/7 - Bábi Tibor: Könny a mikroszkóp alatt (részlet)

BÄBI TIBOR

Könny a mikroszkóp alatt

.(Részlet)

Megállt a kútnál, a kapát a kerítésnek támasztva megpihent.

Alkonyodott,

s derekát egyenesre nyújtva

beárnyékolta szemét;

az utat s egyre távolodó napot nézte.

Ö, hányszor láttam így megállva tűnődni, míg elnyelte őt az udvar sűrűsödő homálya, s vele tovatűnt a kert s a fehér falú ház.

Mint egy süllyedő kicsi bolygót, elnyelte lassan az éj, csak ablaka világolt. Az a megfáradt, kicsi asszony, anyám gyújtotta azt a fényt.

Engem várt,

s nem mertem végigmenni udvarunkon, féltem, lesodor a föld hátáról a csönd s az éj örvénye.

Az űrben valahol

még most is ott világol az a jéggé dermedt kicsi fény.

Nyolcunkat szült, nevelt,

s mi nyolcán világgá hordtuk őt,

mint a pitypang pelyhes magvát a szél.

Talán meg se halt, talán még most is él; valahol itt van bennem és köröttem, fiam szemében, a lányom mosolyában, a csipkefüggöny

omló, lágy fodraiban, a kilincs is őrzi még jő tenyere

simogatását, hű melegét.

Ám, arcát, lényét fölitta rég a táj,

az égbolt, a nap, levegő, szomjas föld.

Ha eltemetnek, az ő fekete kötényébe rejtem halott, szomorú arcom.