Irodalmi Szemle, 1978

1978/6 - FÓRUM - Bodnár Gyula: Még egyszer a magyar adásról

Még egyszer a magyar adásról

örültem, amikor a szerkesztőség közölte velem, hogy a rádiótól válasz érkezett a Többet és mélyebben című jegyzetemre. Bár nem vitát provokáló szándékkal írtam, amit írtam, a hír hallatán mégis azt mondtam magamban: végre! Hiszen haszonnal vitázó kedvünk — a nyilvánosság előtt és bevonásával — oly ritkán szökött magasba az utóbbi esztendőkben, a rádió vidékén is. Pedig az egészségesebb, egyenletesebb és gyorsabb fejlődés és jobb minőség érdekében, amelyről sok és fontos szót ejtettek és rögzítettek a CSKP XV. kongresszusán s azóta is, az élet — szocialista társadalmi életünk és ezen belül: nemzetiségi életünk — minden területén szükségeli a föl-fölbukkanó elvi és gyakorlati kérdések tisztázását, a problémák megoldását elősegítő párbeszédeket, javaslatokat.

Örültem tehát a válaszcikknek, noha elolvasása után az az érzésem támadt, hogy szerzője, Július Farkas, a nemzetiségi és területi adások vezetője félreértette vagy figyelmen kívül hagyta jegyzetem néhány mondatát. Mielőtt ezekre is kitérek, szeretném megjegyezni, hogy amikor az Irodalmi Szemle szerkesztősége kitűnő ötlettel elhatározta, hogy Tollhegyen címmel glossza-, illetve jegyzetsorozatot indít, e sorok íróját kérte föl, írna havonta a rádióról: általában a rádiós műfajokról és konkrétan a Csehszlovák Rádió magyar adásáról, különböző előjelű tünetekről, Jelenségekről, akár egy-egy műsor kapcsán. Tehát nem egyetlen jegyzetről van szó, hanem jegyzetsorozatról, amelynek időközben megjelent és megjelenésre váró darabjai többé - kevésbé kötődnek egymáshoz, egyúttal mintegy igazolandó az elsőben írottakat. És kicsit válasznak érzem mindegyiket Július Farkas cikkére, amelynek minden fejezetéhez, kitételéhez — éppen ezért — nem kívánok hozzászólni, hiszen magamat ismételném vagy előzném meg, bármennyire is továbbgondolásra, véleményalkotásra késztet a hozzászólása.

Amit Július Farkaš írásának bevezető részében megfogalmaz, azzal nincs vitám, mi több, jó volt olvasni — talán mert régen láttam nyomtatásban —, hogy a „Csehszlovák Rádió vezetősége rendszeres és sokoldalú figyelmet szentel” a magyar adásnak, továbbá, hogy a nemzetiségeknek „ugyanolyan alapos tájékozottságra van joguk a belpolitikai eseményekről, valamint Csehszlovákia külpolitikájáról, mint amilyenben a csehek és a szlovákok is részesülnek”. Ebből persze azt is kiolvasom, hogy a magyar adás szerkesztősége ugyanolyan feltételek között dolgozhat, ugyanolyan lehetőségek kínálkoznak a számára — természetesen a nagyságához, pontosabban, a heti 35 órás műsoridőhöz mérten —, mint a cseh és szlovák szerkesztőségek számára. Ha ez így van, fölmerül a kérdés, hogyan élnek ezekkel a lehetőségekkel a magyar adás szerkesztőségében? Mivel és hogyan, milyen minőségű anyagokkal töltik meg a nem is kevés műsoridőt jelentő heti 35 órát? (Lényegében ezek a kérdések képezték alapját jegyzetemnek.) Július Farkaš csupán érinti ezeket a kérdéseket, amikor írásában fölsorakoztatja az egyes műsorokat, amelyekről egyébként eddig is tudtunk. Azt viszont egyetértéssel olvastam, hogy: „A rádióadás hatékonysága függ az alkotók képességeitől, valamint a gondosan — tudományos alapon — előkészített szerkesztői koncepciótól.” És e mondat folytatását a jövőről: „Ezért a Csehszlovák Rádió megegyezést kötött a Magyar Népköztársaság rádiójával, a Budapesten tanuló magyar fiatalok soraiból kiválasztásra kerülő, megfelelő jelöltek nevelésével és szakmai előkészítésével összefüggésben, hogy a bratislavai Csehszlovák Rádió magyar adásának jövőbeni szerkesztősége, bemondóinak és szerkesztőinek állománya az ő soraikból egészüljön ki. Szemináriumokra hív meg riportereket, nyelvészeket stb. a budapesti rádióból, hogy a magyar adás dolgozóinak munkája mindenkor eleget tegyen a növekvő szakmai követelményeknek”.