Irodalmi Szemle, 1978
1978/6 - FÓRUM - Ratkoš, Peter: Az ősi Nyitráról és környékéről szóló tanulmányhoz
tekinteni sem a 6. század második felének kezdetén s még kevésbé a 8. század végén. Így beszél például Bíborbanszületett Konstantin is, aki bizonyára nem ok nélkül azonosítja a szlávokat az avarokkal. Kételkednünk kell ezért Nagy Péternek a történelmi valóság megközelítésére irányuló törekvésében, mert mellőzi a 9. század előtti szlávok- ról szóló ismert és publikált forrásokat, csak azért, hogy az „avar” tartományt egészen a Kis Dunáig terjeszthesse ki és propagálhassa saját téves elméletét az „avar ’ püspökségről, bizonygatva, hogy ennek székhelye Biskupice — Püspöki volt.* A második, az „avar” temetkezési helyeket érintő kérdései Nagy P. nem sokat foglalkozott. Arra az állítólagos kifogásra összpontosított, hogy a csontvázas temetkezési helyek nem jellemzőek a nomádokra. Senki sem kételkedett azonban abban, hogy az avarok a Duna-medencében fokozatosan elhagyták a nomád életmódot. Azokról a temetkezési helyekről van sző, amelyek nem lehetnek mind avarok, mert a Duna-medencében az avarok uralma idején más népek is éltek (ismertek a szlávok, gepidák és a romanlzált elemek). Alaptalan készpénznek venni és bizonyítékként elfogadni a Kon- stantin-Cyril élete című, később keletkezett mű (XVI. fejezet) említését az avarok nagymorvakori létezéséről (mint a lengyel T. Lewicki), vagy kulturáltságáról (mint Nagy P.), mert ezeket az avarokat egy egész sor, saját Istentiszteleti nyelvvel és írással rendelkező kaukázusi nép sorában említik. Mint tudjuk a kaukázusi avarok nem tartoznak a türk nyelvcsoporthoz; leszármazottaik ma is élnek. Egyszóval csak az elnevezésük miatt kötik össze őket a Duna-medencei avarokkal. Az avar díszítőelemek kérdésében Nagy P. régészeti leletekre támaszkodik, de nera tette fel a kérdést, hogy a 7. és a 9. századi cseréptárgyak, valamint munkaeszközök esetében miért létezik kontinuitás a Duna-medence dunántúli és szlovákiai területei között; igaz ennek hordozója csak a szláv lakosság lehetett. Az avarok azáltal, hogy meghódították a katonai demokrácia színvonalán levő, civilizáltabb, római s talán kelta hagyományokra építő szláv lakosságot, elhagyták ugyan a nomád életmódot, de nem tudták kialakítani az egy családon belül öröklődő központi hatalmat, mivel az utolsó kagánokat és tudunokat úgy választották. Nagy P. elfogadja ugyan a barbár avar birodalom bukását, de a legyőzött avaroknak, Nagy Károly által adományozott, Sabariatól Carnuntumig (illetve a Bécsi Erdőig) terjedő tartományt (grófságot), indokolatlanul a Duna folyásától északra helyezi (Biskupice — Püspökit is beleértve). A szerző feltételezi, hogy a Duna fő folyása valószínűleg azonos volt a Kis-Duna medrével; mellőzi egyben azt a tényt, hogy a Duna régi medrétől kapta a nevét a már említett sziget Biskupice — Püspökitől délre. A szerző kritikátlan eljárásával találkozunk a harmadik kifogásoló megjegyzésben is azzal a nézettel kapcsolatban, hogy az avar temetkezési helyeken többféle temetkezési mód fordul elő, amelyek a szomszédos szlávokriái is megjelennek. Nagy P. itt 2 helyett már 8 avar törzset említ (köztük egy szlávot sem) s ezzel a számmal akarja megmagyarázni a többféleséget az etnikailag „avar” temetkezési szokásokban, de nem említi, hogy a Duna menti avarokról van-e szó és hogy a 670 előtti, vagy utáni időszakról beszél-e. A szerző nem vesz tudomást a csehszlovák régészet eredményeiről, amelyek a temetkezési helyek szláv elemeiről is szólnak és a temetkezési szokások eltérőségét éppen a barbár avar birodalom lakosságának etnikai tarkaságával fnagya- rázzák. Bíborbanszületett Konstantin jelentését (30. fejezet] az avarok maradványairól Horvátországban nem lehet adatként felhasználni a 7—8. századi szláv-avar társadalom különböző temetkezési szokásainak azonosításához. Abból a mondatból, hogy „Horvátországban vannak még avar eredetű népek és úgy is viselkednek", Nagy P. igen fnerész következetetést vont le, mégpedig azt, hogy más szláv területeken is sokáig fennmaradt az „avar” temetkezési szokás. De hiszen már az avarok és a szlávok előtt elterjedt a keresztény hitre tért Pannóniában a halottak eltemetése. A 9. század előtti Duna-medence szlávtalanításának tendenciája a negyedik argumentációban domborodik ki leginkább, mégpedig abban az állításban, hogy az avarkori csontvázas temetkezési szokás a nagvmorvakorban sem változott meg. Ebből a jelen* Az avar püspökség elméletét, de úgy mint bratislavai („brezatauspurchi"] püspökség, utoljára Ortvay T. (1892j vetette fel, azt állítva, hogy a 10. század, végi Pilgrim-félu, Eugénius pápára vonatkozó, hamisítványban előforduló helynevek és püspökségek, tulajdonképpen a 9. század elején léteztek volna.
