Irodalmi Szemle, 1978

1978/6 - FÓRUM - Ratkoš, Peter: Az ősi Nyitráról és környékéről szóló tanulmányhoz

szlávok adataival. Nagy P. nem okult módszertanilag Engelsnek a frank csapatokról mint Észak-Gallia meghódítóiról, a katonai demokráciáról és a barbár államformáról szóló műveiből is. Ezekben nemcsak Nagy P., hanem az ő „tudományos ' példaképei is módszertani segítségre találtak volna a népvándorlás problematikájának objektív értelmezéséhez, ahhoz, hogy miképpen hódítják meg a frissen bevándorolt népek a régebbi s gyakran magasabb fokú civilizációval rendelkező etnikumot vagy lakosságot.

Nyitrával kapcsolatban Nagy P., mint történeti író, figyelmét a szlávok helyett az avarok kötötték le. Hogy nézeteit kifejthesse, figyelmen kívül hagyja Jan Eisner és Zlatica Čilinská ismereteit az avar-szláv korszak temetkezési helyeiről (Devínska Nova Ves — Dévényújfalu, Nové Zámky — Érsekújvár, Želovce — Zsély és mások], A temetkezési helyeket nem osztályozza sem tipológiai, sem időrendi szempont szerint, hogy az olvasó láthassa a különböző típusú temetkezési helyeket s esetleg objektívebb véleményt mondhasson a feltételezett avar népességről, vagy a csehszlovák régészek által feltételezett és megindokolt avar-szláv szimbiózisról.

Nagy P. azután, hogy idézte A. Točík (1969 előtti) jellemzését az avarokról, belefogott az avarok etnikai és civilizációs jellegének skolasztikus módon való levezetésébe. Ugyanis saját nézeteit állította szembe egymással; az egyik szerint a Kárpát-medence tárgyi kultúrája avar jellegű, a másik szerint pedig nem az, ezt azonban eddig senki sem vallotta. Teofylaktos Simokattes információja szerint, amelyet a keleti türk >a- gántól a bizánci udvar kapott a 6. században az egyes türk törzsekről, a keleti avarok két törzsből tevődtek össze, az „Uar”-ból és a „Chunni”-ból. E törzsek jelenlétének bizonyítékát Nagy P. a Várkony (Vrakúü) és Vereknye (Vrakúňa — Bratislava része) helységnevekben látja, ez azonban nem hiteles. Vereknye esetében a szó alapját a szláv brekyňa-skoruša (Kniezsa; A szláv jöv. szavaink, I, 89) elnevezés is képezheti. Az avarok elnevezéséről szólva meg kellett, volna említeni a szláv „Obrinin’’ (885-ben Obrinindorf) közelségét a latin „Avarus”-hoz, valamint a görög „Avaroi”-hoz s Bíborban- született Konstantinnak azt a kitételét, hogy „Sklavoi oí kai Avaroi” = Szlávok vagyis avarok (29. fejezet, 33. és 37. sor, Moravcsik), illetve a magyar „avar” szót is. A szerző tévesen állítja, hogy a „fehér ugorok” a 7. században, az avarok uralma idején jöttek be a Kárpát-medencébe. Nagy P. átveszi László Gyula magyar régész nézetét, amely szerint az avarok korábbi rétegeire a növényi indás-motívum, a későbbi ún. „fehér avarokra” pedig, a 670 körüli krízis után, az állati griff-motívum a jellemző. A régész és történész László Gyula Kézai Simon középkori krónikaíró elbeszélésére épít, amely krónikájának egyik fejezetcímében is kifejezésre jutott: „De secundo reditu Hungarorum”, László Gyula szerint az avarok az ősmagyarok közvetlen elődei voltak. Maradványaik állítólag a 9. század végéig maradtak fenn. Nagy P. egészében véve nem azonosul László Gy. feltételezésével, megegyezik vele viszont abban a részletkérdésben, hogy a szlávok betelepülésére a Duna-medencébe csak az avar uralom megszűnése után került sor,

A mai ismeretek szerint az avarok türk zsákmányoló csoportok voltak (ismertek mint „zsuan-zsuan”), akik a saját népüktől elszakadva 558-ban betörtek a Duna-medencébe és elfoglalták a szomszédos Dácia déli területeit, Mézia nyugati részét és Délkelet- Pannoniát. Geopolitikai szempontból ez volt a Duna-medence legjelentősebb területe. Erre támaszkodva az avarok főleg a 7. század végén és a 8. század elején fokozatosan tovább terjesztették uralmukat. Baján kagán idején még a Duna menti szlávokat és a gepidákat (Nyugat-Dáciában) is az avarok szövetségeseiként emlegették. Az avarok legfelsőbb uralkodó rétegénél, csakúgy mint a türk eredetű bolgároknál (a 9. század második feléig) hosszú ideig fennmaradtak az eredeti türk hagyományok, de mindkét nép a 250 éves ítt-tartózkodása alatt nyelvileg elszlávosodott. Hasonlóan, mint ahogy romanizálódtak a germán eredetű frankok Gallia elfoglalása után, vagy a longobárdok Észak-Itáliában, csak az eredeti elnevezésük maradt meg. Az elnevezés alapján nem lehet állítani, hogy a hódítók saját civilizációjukat teljes egészében átadták az uralmuk alá hajtott lakosságnak; valószínűbb az ellenkezője, hogy a hódítók, mindenekelőtt a termelési módok terén, többet vettek át a meghódított lakosságtól, mint ameny- nyit adtak nekik. Tudományosan ezért elfogadhatatlan az a nézet, hogy a Duna-meden- cében egyedül csak az avarok voltak a tárgyi kultúra hordozói, ez ellentmond a történelmi valóságnak, mint ahogy kzt legújabban J. Poulík is megállapította (Mikulčíce, Brno 1976.). Az avar birodalom lakosságát nem lehet etnikailag egységes egésznek