Irodalmi Szemle, 1978

1978/6 - FÓRUM - Ratkoš, Peter: Az ősi Nyitráról és környékéről szóló tanulmányhoz

szerzője (lásd az előszavát). A bevezető szöveg hiányosságai mutatják, hogy a szerző a történelmi valóság rovására történelmi tényeket hallgat el.

Az ősi Nyitráról szóló írását a szerző három részre osztotta. Az első résznek, amelyben a rabszolgatartó római birodalommal az 1—4. században szomszédos Délnyugat- Szlovákia településtörténeti kérdéseivel foglalkozik, „Vanniustól Teodor avar kagánig” címet adta. Ebből az időből maradtak fent a római szerzők első közvetlen és közvetett írásos jelentései a szlovákiai területekről. Nagy P. a szakirodalomból Alföldi A. s részben Pelikán műveire támaszkodik. A csehszlovákiai régészet eredményeit nem veszi kellőképpen figyelembe, de követeli, hogy jobban tanulmányozzák a Vannius és leszármazottjai által vezetett kvád királyság kérdéseit. A germán eredetű kvádok iránti csodálatát Singona városáról alkotott saját feltételezéseivel és a konzervatív magyar szlavista Melich J. szómagyarázataival támasztja alá. Melich J. az első évezred első felére Szlovákia területére csak a germánok jelenlétét bizonygatta. Nagy P. ezért Nyitra környékén az 1—5. században nem keresi például sem a keltákat, sem a dákokat. Kuriózumszámba mennek azok az állítások, hogy a kvádoknak Bényben és Nyitrán földváraik voltak. Egyik helyen sincs azonban nyoma sem egy átmeneti germán településnek. Amennyiben Marcus Auréliusnak a Garam mentén való tartózkodásáról szóló jelentésében a kvádok elleni hadjáratról van szó és ha a római légiók 179-ben átmenetileg Trencsén — Trenčín területén jártak, akkor azzal kell számolni, hogy a kvádok központi települései Szlovákián kívüleső területeken voltak. A szerző tévesen azonosítja „Nauportus” városát Ljubljanával, mert Vrhnik-ről van szó.

A kvádok után, akiknek a keleti gotokkal 470 körül kellett elmenniök Itáliába, Nyitra környékén — a Garam és a Morva között — további germán törzseknek, a lon- gobárdoknak kellett letelepedniök. A zsákmányoló longobárd csapatoknak 568-ban Itáliába történő elvonulása után, a szerző szerint állítólag számos maradványuk maradt meg egészen a 9. század elejéig nemcsak Dél-Morvaországban, hanem onnan keletre, egészen a Vágig. Azt a kérdést, hogy a szlávok mikor jelentek meg a Duna felett, nem tette fel, holott róluk 630 körül nemcsak Fredegar beszél, hanem az Amand püspök élete című mű is. A szerző a 6. század második felétől a 8. század közepéig Dél- nyugat-Szlovákia területén ugyanis csak az avarokkal számol. Nagy P., hogy az avaroknak teret biztosíthasson a Duna felett, Samo birodalmát Karintiába helyezi, holott Fredegar IV. könyvének 68. fejezetéből kitűnik, hogy Samo szlávjai Türingiával voltak szomszédosak. S hogy ne kerüljön ellentmondásba saját magával, mert az avarok és longobárdok uralma idején a Duna felett a szerbeknek és horvátoknak kellett — He- rakleios császár (610—641) uralkodása alatt — délfelé vonulniok, az avar uralom uralom átmeneti hanyatlásáról beszél. Sajnos Nagy F. számára G. Labuda, J. Poulík, A. Avenarius, B. Chropovský és mások munkái, valamint következtetései az avar kérdésről nyilvánvalóan ismeretlenek maradtak, s ez komoly hiba.

Szlovákia legkorábbi történetéről alkotott elképzeléseiben Nagy P. igen messzire ment, amikor kijelentette, hogy a mai Szlovákia területének 6—8. századi szláv népességéről semmi biztosat sem lehet mondani. Viszont nem akarja tudomásul venni, hogy éppen Nyitra mellett létezik egy avarkor előtti ősszláv település, Výčapy-Opatovce (Vicsapapáti). Nagy P. szerint a frank évkönyvíró még 865-ben is említésre méltónak tartotta a területünkön élő longobárdokat. A lotharingiai Vienna érsekének Ódonnak (+ 874) a „História Francorum regum” című forrásműve azonban nem szól a Duna feletti longobárdokról, de megemlíti, hogy 865-ben Német Lajos a Kele.i-Frank Birodalom felosztásánál Karloman vezérnek Noricumot, vagyis Bajorországot, valamint a szlávokkal és a (északolasz) longobárdokkal szembeni tartományokat adta, vagyis a keleti, pannoniai, karintiai és furlandi tartományokat. A forrásnak ilyen értelmezése a legjobb esetben is egyértelműen mutatja, hogy a szerző a forrást rosszul használta fel. Nyilvánvaló szándékkal, a germán eredetű longobárdok maradványaival akarja befedni a dél-morvaországi és nyugat-szlovákiai nagymorvakor előtti szláv „horizontot” (ú. m. a nagymorvakor előtti régészeti lelőhelyeketj, vagyis a nagymorvakor előtt: szlávok tárgyi kultúráját a longobárdok örökségeként akarja feltüntetni. Ha szüksége lenne is bármelyik „tudósnak” hasonló nézetekre, a forrásokkal való ilyen önkényes manipulációt a szerző részéről nehéz elképzelni. Ezért nem is meglepő, hogy Nagy P. nem tartotta szükségesnek megismertetni az Irodalmi Szemle olvasóit a 6—7. századi szerzők, Jordan, Örmény Geográfia, Prokópius, Menandros, Baudemund, Efézusi János és Pseudomaurikius alapján a Duna-medence egyes részein, a 4. század végétől, élő