Irodalmi Szemle, 1978

1978/6 - ÉLŐ MÚLT - Turczel Lajos: A Sarló és a csehszlovákiai magyar szociográfiai irodalom

könyveknek csak ez lehet az igazi szlovenszkói jelentősége.” (Itt is vannak Viharsarkok. Magyar Nap, 1937. IV. 30.).

Egy másik cikkében a Dókus Dénes álnevet használó Vass hevesen támadja az írókat a népi valóság iránti közömbösségük miatt. „A nép leié, a faluba, a népfrontba a fiatalság már régen eljutott, amit íróink nagyrésze mindmáig elmulasztott megtenni — írja. — Még soha, egyetlen alkalommal nem voltak kint a falvak népénél vezető íróink, költőink, hogy megízlelték volna ott közelről a valóságot. Például nemrégiben zajlott le a csallóközi parasztság legjelentősebb aratósztrájkja, de miért nem akadt egyetlen író sem, aki felutazott volna a Pozsonyból egy ugrásnyira fekvő Csúz községbe?”. A sztrájkmozgalmakban többször szerepet játszó Csuz községet, melyet Vass tévesen a Csallóközbe helyez, Jócsik Lajos is példaként említi: „... hol van a Csuzi- vagy Zselízi helyzet, A tardi helyzet szlovenszkói pandánja, a szlovenszkói kutatások hasonló eredménye?”

A magyarországi szociográfiai művek szlovákiai megfelelőit hasztalan kereső fiatal publicisták fájó nosztalgiával és egyben felelősségérzettel mutatnak vissza a saját nagy nemzedéki élményükre: a Sarló szociográfiai kísérletére. „Valamikor mi innen erjesztettük Erdélyt, felráztuk Budapestet — írja Jócsik Lajos, — parlamentek interpelláltak és miniszterek feleltek és ítéltek felettünk, s Móricz Zsigmond például úgy és olyan várakozással tekintett Szlovenszkö felé, mint Párizs felé egykor Bacsányi János. Ma elénk szaladt Erdély, sok lóhosszal megelőztek a magyarországi társak... A szociográfiai valóságkutatást mi kezdeményeztük és terjesztettük az egész nyelv- területen, de még nálunk irodalmilag lemérhető eredményeket (monográfiákat stb.) nem termelt ez a kezdeményezés, addig odaát a szociográfiai munkaeredmények pezs- dítik és erjesztik nemcsak a kulturális, de szinte a politikai életet is”. (Miért késik a szlovenszkói „Tardi helyzet”?. Magyar Nap, 1936. okt. 4. és 11.).

A sarlós kezdeményezés magyarországi megtermékenyítő hatására egy másik vitacikk szerényebb megfogalmazással, de nem kisebb öntudattal mutat rá: „Valaha úgy gondoltuk, s úgy hisszük ma is, hogy a magyar életreform lendületéhez és alakító munkájához nem utolsósorban az utódállamokbeli magyar értelmiségnek kell segítséget szolgáltatnia. A sarlós mozgalom ereje és jelentősége éppen abban volt, hogy bár csak termékeny impulzusokkal és szimbolikus cselekedetekkel, de mégis hozzájárult ehhez a magyar sorsformáló munkához. (]ól felkészülnek-e a holnapra a haladó magyar főiskolai diákok? Magyar Újság, 1937. II. 14.).

A sarlós szociográfia jelentőségének és jellegének konkrét értékelését leginkább Jócsik vitacikkeiben találjuk meg, és ez nem véletlen. A szociográfiai vándorlásoknak (és korábban a regösvándorlásoknak) Jócsik nemcsak lelkes résztvevője, hanem egyik fő szervezője, irányítója is volt, s így az 1936—37-es viták idején — mikor a Sarló „strukturális alakítója és kristályosítója”, Balogh Edgár már Romániában élt — ő látszott a legilletékesebbnek, hogy a szociográfiai kísérletekről értékelést adjon. Ilyen értékelésre egyébként a Magyar Nap úgy kérte fel őt — hivatkozva a Korunkban a Gondolatban és a Munkában megjelent szociológiai tanulmányaira — mint „egyik legképzettebb tagját a nagymultú Sarlónak és kitűnő szakértőjét a tudományos szociográfiának”.

A Miért késik a szlovenszkói „Tarái helyzet”? című cikkében Jócsik kiemeli a Sarló gondosan előkészített szociográfiai kérdőíveit: a Csáder Mihály orvosi szemináriumi csoportja által összeállított száz kérdésből álló Népegészségügyi kérdések-et és a Balogh Edgár, Horváth Ferenc, Dobossy László és Asztély Sándor szerkesztésében létrehozott A gyarmati és osztálykizsákmányolás jelenségei című kérdéscsoportot. „Akik emlékeznek, azok tudják, hogy a legkeményebb tudományos kritikát is elbírta kérdőíveink módszeressége és pontossága — írja. — A szlovenszkói valóság sok kérdését pontosan ^láttuk, és merem állítani, hogy eddig még nem haladták meg eredményeinket”. Egy másik írásában azt tartja kiemelendőnek és példamutatónak, hogy az utolsó vándorcsoportokat a kirajzás előtt Érsekújváron összegyűjtötték és velük a kutatás szempontjait megvitatták.

Jócsik hangsúlyosan rámutat arra is, hogy a szociográfiai kutatásokkal a sarlósoknak nem a publikálás, hanem kizárólag az önnevelés, önfejlesztés volt a célja: „Nem voltunk írók vagy nem voltunk még azok, s nem gondoltunk arra, hogy szociográfiai élményeinket írói eszközökkel objektiváljuk a társadalmi erjesztés érdekében ... Többre tartottuk a közvetlen társadalmi cselekvést, mint az írást, melynél rengeteg esetleges