Irodalmi Szemle, 1978

1978/6 - ÉLŐ MÚLT - Turczel Lajos: A Sarló és a csehszlovákiai magyar szociográfiai irodalom

ség dönti el, hogy szökken-e belőle majd cselekvő akarat... Nem érdekelt a szociográfia önmagáért, hanem a magunk fejlődéséért... Élményeink tág bőséggel szívódtak fel érzelmi és akarati világunkba, állásfoglalásainkba. Alakítottak bennünket és olyan forrósággal, hogy intellektusunkat teljesen lekötötték a felzúdított szubjektív forradalmi változásaink... Magunkat akartuk meggyőzni, a saját lelkiismereti és szemléleti kételyeinket eldönteni. Ehhez kerestünk tényeket és igazolást a szociográfiában. Gondunk a magunk vállalásának és kiállásának megalapozása volt”.

Ezt az egykori heroikus magatartást a felidéző Jócsik most is mélyen átérzi, de — a magyarországi eredmények tükrében és a hazai újabb lehetőségek reményében — kritikával is illeti: „nem becsültük meg eléggé a magyar nyelvterületen először általunk hirdetett és propagált munkaformát. Csak most mérhetjük meg könnyelműségünk s kárvallottságunk mértékét, amikor a szociográfiai munkaforma Magyarországon oly szépen lendült virágzásba. És azért nyugtalanítanak aggodalmak, hogy meg ne ismétlődjenek olyan tévedések, amikért egyszer már nagy árat fizetett egy nemzedék”. (A nyári szociográfiai munka elé. Magyar Újság, 1937. VI. 13.).

Szól Jócsik azokról a ritka esetekről is, amikor a sarlósok a szociográfiai vándorlásaik eredményeiből a sajtóban részleteket közöltek. A legjelentősebb példának ő *s Balogh Edgárt hozza fel, aki az 1930-as tiszaháti vándorlás anyagából Tíz nap Szegényországban címmel szociográfiai riportot készített, és annak egy részét a Prágai Magyar Hírlapban leközölte. Azokat a következményeket, melyeket Balogh ezért a bátor írásáért elszenvedett (elbocsátották a lapnál betöltött korrektori állásából), Jócsik úgy kommentálja, mint „embrionális vagy mikroszkópikus előszelét A tardi helyzet vagy a Viharsarok körüli háborúknak.”

A visszanéző és a magyarországi eredményekkel szembesítő Jócsik a Sarló szociográfiai munkájának alapvető fogyatékosságát a munkaformában látja: „Munkaformánk a szociográfiai vándorlás volt. Nagy vidéket, homályos és laza tájegységeket kóboroltunk be. A szociográfiai munka vándorlási formája nem is volt másra alkalmas, minthogy a vándorok impressziókkal és ismeretekkel valamiféle reálisabb kisebbségszemléletet szerezzenek ... Az átutazó forma nem ad időt s alkalmat, hogy a falu mélyebb és komplikáltabb jelenségeit a vándor megfigyelhesse... Érezni, hogy valamiféle nagy, általános életképet hord magában, tudatában, hogy azt javítgatja, annak színeit pótol- gatja ..IA nyári szociográfiai munka elé. Magyar Újság, 1937. VI. 13.).

Jócsik röviden kitér azokra a szociográfiai kísérletekre is, amelyek a Magyar Munka- közösséghez fűződnek. Ezt a rövid életű csoportot olyan volt sarlósok szervezték meg, akik a munkásmozgalomhoz eljutott régi szervezetükkel nem tudtak tovább haladni, és az ifjúsági mozgalmat a Sarló korábbi „nemzeti” szintjén akarták fenntartani és kiépíteni. A Magyar Munkaközösség —, amely az úri-ellenzéki Szent-Ivány József politikai és kultúrpolitikai törekvéseinek támogatása mellett az aktivizmus néhány hangadójával (Antal Sándorral, Szerényi Ferdinanddal) is kapcsolatot tartott — Jócsik szerint „a kutatások egyénformáló élménydinamikáját átalakította a szociográfiai kutatás megreformálásával. Statisztikai kérdőíveket adtak ki, mik millió részletútra térítették a kutatók érdeklődését, hogy meggátolják a nagyvonalú következtetéseket”.

Érdekesek Jócsiknak azok a fentebb már részben idézett cikkei, amelyeket 1937 tavaszán és nyár elején a Magyar Újságban abból az alkalomból írt, hogy a csehszlovákiai magyar főiskolások körében némi mozgolódás támadt a szociográfiai munka felújítása iránt. „Úgy látszik, hogy a hajdani szociografizáló törekvések gyulladásra és gyújtásra kész parazsat hagytak hátra mégis maguk után — örvendezik Jócsik az első cikkben fSzociográfiai munka. Magyar Újság, 1937. IV. 2.), és hírül adja, hogy a Nemzetközi Kultúrliga pozsonyi helyi csoportja szociográfiai előkészítő szemináriumot rendezett. Ennek előadói (Szántó Hugó, Jócsik Lajos, Terebessy János, Csáder Mihály, Bro- gyányi Kálmán, Hornyánszky István, Manga János, Khin Antal, Veiner Imre, Blüh Irén, Sas Andor és Horváth Ferenc) a szociográfiai kutatás konkrét feladatairól, továbbá a szociográfia és a társadalomtudomány viszonyáról, a népegészségügyről, a néprajzi gyűjtés problémáiról, a népművészetről, a népzenéről, a népi építészetről, a szo- ciofoto szerepéről és feladatairól tartottak előadásokat. Szó volt arról is, hogy az elhangzott előadásokat a szociográfiai és néprajzi kutatás iránti érdeklődés fokozása érdekében könyvalakban is megjelentetik, de ez a terv nem valósult meg.

A másik 1937-es cikkben — amely mellesleg a Miért késik a szlovenszkói „Tardi helyzet”? című koncepciózus írás méltó párjának tekinthető — Jócsik közli, hogy