Irodalmi Szemle, 1978

1978/1 - LÁTÓHATÁR - Mináč, Vladimír: Jozef Miloslav Hurban összegyűjtött perei (esszé) — I. Rész

amellyel Stúr működését nézték — de nem volt tér a kibontakozásukhoz. Az ellenzék hangja Stúrék számára csak bosszantó fricska volt, amolyan kutyaugatás szerű okve- tetlenkedés. Márpedig — amint tudjuk — a kutya ugat, a karaván halad. S a karavánt Stúr vezette: „Készülődnek hát emez öregurak is ellenünk, merthogy mi nem tartunk a magyar liberálisokkal — de ezek a korlátolt szamarak, mi másnak nevezhetném őket?, a nemzet igényeit és állapotát egy cseppet sem ismerik."

De a valóságban egy kicsit minden másként volt. A Stúr által emlegetett korlátolt vén szamarak fiatal emberek voltak, akik jobban ismerték a nemzet igényeit, mint maga Stúr. De egyébként is: valóban a nemzet igényeiről volt itt szó? A politikai vitákban, perekben a politika tárgya, értelme (a mi esetünkben a nemzet) egyre inkább háttérbe szorul, s az érvek piacának tárgyává züllik; s természetesen mindkét fét érvként használja. S a pert nem az nyeri meg, aki jobban bírja érvekkel, hanem aki jobban bírja — erővel; s ez alkalommal Stúr volt az erősebb.

Ebben a vitában Húrban helyzete egy cseppet sem volt könnyű. Egyrészt ugyanis egyetértett az ellenzékkel: Stúr politikáját a Národné noviny-ben nem tartotta elég radikálisnak. A lap 1845. évi első számába készített újévi köszöntőjében, vagy inkább vezércikkében azt írja, hogy a Národné noviny-nek „frissebben és keményebben” kéne a dolgokra reagálnia; Stúr a cikket a benne foglalt követelmények miatt természetesen nem közölte.

Másrészt azonban Húrban saját szerkesztői gyakorlatából tudta, hogy hol a bécsi kormány és cenzúrája által biztosított lehetőségek határa. Tudta, akárcsak Stúr, hogy a kormány adta privilégiumok — a meglevők és az eljövendők is — a bécsi véletlenek és hangulatok vékony fonalán lógnak. Lehet-e vajon a kormány ellen egyáltalán írni, kérdi Stúr ingerülten: „Hisz egyetlen intésével megsemmisítheti vívmányainkat — s vajon kiharcolják-e majd őket újra ezek a kvázi-liberálisok?”

Stúrnak mindene: dédelgetett álma, kedvese, testvére, asszonya, gyermeke volt a már kezében tartott Národné noviny, s a Tatrín14, amely már-már az ölébe hullott. Ezt az álmot, ezt az emelőszerkezetet, amellyel Szlovákiát a némaságból és elmaradottságból ki akarta emelni, nem volt hajlandó sem a radikális játékokért, sem a valódi radikalizmusért kockára tenni. „Vajon nem tudják,” kérdi az ellenzékieket, „hogy privilégiumokat kaptunk, hogy kedveznek nekünk, hogy a Tatrínt s a pesti tanszéket is engedélyezni akarják?”

Mások a fordulatok idejét érzik közeledni, hallják a forradalom viharának zengését,. Stúr csak a saját álmait látja. Abban az időben valóban nem volt szeme a helyes jogérvényesítéshez, nem látta, nem hallotta a menetelők lépteit. Ezt bizonyítja Húrban is,, mikor arról ír, hogy Stúr „nem képes meglátni nemzetünk politikai helyzetét és haladását!”. De Húrban, más ellenzékiektől eltérően, nem szakadhat el és nem is akar elszakadni Stúrtól: számára Stúr elsősorban szívügy, s csak másodsorban ideológiai tényező.

„Az az igazság”, szögezi le, mintha a port akarná ilyenformán lezárni, „hogy Stúrral sokan nem értettek egyet, de mi nem srófolhatjuk olyan magasra követeléseinket."

Tekintettel mindarra, amit itt elmondtunk, nem szaladhat el Stúrtól. Látja, meste rének hibáit, de a helyzet javulását is tőle várja. Bízik benne, hogy mihelyt a Národné noviny munkatársainak köre kibővül, „felemelik hangjukat a tapasztalt politikusok”, a lap szerkesztősége is a „szociál-zsurnalisztika felé fordul”.

Húrban bekapcsolódása a vitába nagyon fontos volt: neki köszönhetően csendesedtek el az ellentétek, s békültek össze a szembenálló táborok. Egészen a forradalom idejéig. Fellépése azért is jelentős, mert tekintélyét a vitában sokan Stúr ellen fordították; Húrban és az általa szerkesztett Pohľady ugyanis Stúr és a Národné noviny autokráciája és diktatúrája ellenében a demokráciát képviselte.

Stúr Húrban segítségével — vagy a közös tanácskozásoknak köszönhetően — megnyerte a pert. De a radikális ellenzéknek minden fontosabb gondolatát átvette, s újságírói és politikai gyakorlatában érvényesítette. Főleg a 48-as év elején. S úgy véljük, mindez Húrban érdeme is. Ha ma büszkék vagyunk a fegyveres fellépés előtti hónapok štúri politikájának szociális tartalmára, akkor ezt a szociális tartalmat Hurbannak é& „belső missziójának” is javára kell írnunk. A szlovák politika első koncepciójának vitái, „perei” ezt bizonyítják.