Irodalmi Szemle, 1978

1978/1 - LÁTÓHATÁR - Mináč, Vladimír: Jozef Miloslav Hurban összegyűjtött perei (esszé) — I. Rész

az udvarban nem bízott, gyanakvó volt, mint a paraszt, mint parasztjai és mesteremberei.

Miután a fenséges kilincseket megfogták s hajón Bécsből Pozsonyba tartottak, a nézeteltérés még fennállt közöttük; nyíltan és hátsó gondolatok nélkül beszéltek róla. Štúr még mindig reménykedett, hogy a kért jogokat megkapják, azt mondta, hogy a „jogokat legelőször alá kell támasztani, aztán kikövetelni.” Arról, hogy mit keli tenni, ha az így alátámasztott jogokat sárba tiporják, nem szólt. Húrban viszont éppen erről beszélt: „Nos, hát igen, a történelem arra tanít bennünket, hogy a jogot is tüzes harapófogóval kell kitépni a zsarnokság kezéből.” S ez a hurbani In tyranos nem afféle alkalmi extempore. Mikor a fiatalok fejében birodalomszerte megért a feudalizmus elleni forradalom gondolata, Húrban ösztönösen az erőszak változata felé hajlik, pontosan úgy, ahogy az urasági erdőket elfoglalni készülő parasztok. A szlovák mozgalmak bensejében jelenlevő, hosszú ideig ttikolt, de időnként ki-kirobbanó ellentmon dás szabályozta hát Húrban és Štúr vitáját is. S Húrban legalább lélekben azokkal tartott, akiket később gúnyosan „nyereg előtt ülő lovasoknak” és „súlyos helyzeteket teremtő” rezonőröknek és liberálisoknak nevez.

S ez az ellentmondás alapjelentőségű. A kor fejlettebb burzsoá mozgalmaiban már jól kivehető: van jobb és van balszárny, s eszerint rendeződnek az elméletek, a politikai gyakorlat, sőt a puskaport is eszerint osztják el. A szlovák zajlásban mindez csak csírában van meg. Az ellenzéki balszárny nagyon lassan s kitérőkkel született, hogy végül is világra jötte előtt elenyésszen.

Ez az a személyi perekbe torkolló ellentmondás, amelyről Štúr így írt: „Ügy pattantunk el egymástól, mint a heves futásban összecsapó hullámok, de a következő pillanatban — látva, hogy azonos célért küzdünk, érzelmeink egy ügyért lángolnak — egymás karjába repültünk, s szándékainkat egyesítve haladtunk tovább.”

Csakhogy ez így túl ünnepélyesen hangzik. S tudjuk, hogy a politikai viták lefolyása sohasem ünnepélyes; esetleg a záró akkordjai azok (s időnként tragikusak).

A per, amely a Társaságon belül már rég elkezdődött, s amelyet talán a belső demokráciát követelő KalinCiak11 kezdett, ez a per úgy terebélyesedett, ahogyan a szlovák nemzeti mozgalom erősödött. Legnagyobb fellendülése idején, a szlovák nyelv bevezetése után, a legfőbbképp a forradalom előestéjén a hullámok valóban „heves futásban” csaptak össze. Janko Kráľ pl. Liptót (vagy legalábbis Szielnicet, Samuel Bohdaň Hroboň12 faluját) járva Štúr politikai amorfsága és személyi diktátorsága ellen agitál. S végül egy — Štúr szerint — „impertinens és goromba” levelet ír neki. (E a jellemzés aztán hosszú időre Kráľ nevéhez tapadt.) A levélben Kráľ a Národné noviny13 bágyatag szerkesztési elvei miatt érzett elégedetlenségének ad hangot. Szeretné, ha a szláv eszme markánsabb lenne a lapban, egyszóval „úgy beszél, mintha most esett volna le a szilvafáról”. Štúr kommentálja így Kráľ levelét, s ez annyit jelent, hogy Kráľ nem akarja látni azokat az objektív feltételeket (pl. a cenzúrát), amelyek között a lap megjelenik. S így lesz Janko Kráľ Štúr szemében „kontár és szektás”.

Jankó Francisci, aki ugyan nem kontár, de szintén szektás, a lényegig hatol. Hosszú levelet ír Eperjesről, s a levél tulajdonképpen ellenzéki politikai platform, ellenzéki és radikális: „Úgy néz hát ránk a világ, mint elvtelen és jellemtelen senkikre, akiknek nyomorult életük drágább, mint a jog és a szabadság, akik félnek nyomorult életüket a jogért és a szabadságért áldozni. Higgye el, én szívesebben látnám a lapját határozott és férfias tevékenység után a nagy nyomás alatt összeroskadni, mintsem évről évre így nyomorogni és a gyengeségtől kimúlni.” A levélben Francisci hallatlanul radikális platformot javasol: működjenek Štúrék együtt a Bécs ellenes magyar ellenzékkel. „Nem hiszem, hogy szükséges az a finnyásság, amit szlovákságunk diktál: ami a magyaroknak jó, azt mi is nyíltan jónak tarthatjuk, s boldogulásunkhoz felhasználhatjuk” — írja.

(Habeant sua fata literae! A levél fogalmazványával, amit Janko testvére, Karol Francisci már nem tudott elégetni, a pelsőci bíróságon azt bizonyították, hogy Janko Francisci áruló kapcsolatban volt a hurbanistákkal; a magyar-barát levél is halálos ítéletét siettette.)

S támadja Francisci a levélben, természetesen s szinte már obiigát módon, Stúrt is: „Eddig Ön itt totum fac volt, s mindenki más nulla, s most íme egészen természetes, hogy mindenki feleslegesnek kezdi magát érezni.” Az ellenzéknek tehát ugyan volt platformja — s ha nem lett volna, akkor az a kelletlenség fűzte volna tagjait össze,