Irodalmi Szemle, 1978
1978/6 - ÉLŐ MÚLT - Nagyidai Ernő: A Sarló kapcsolata a haladó cseh és szlovák mozgalmakkal
Nagyidai Ernő A Sarló kapcsolata a haladó cseh és szlovák mozgalmakkal i Nem vagyok történész, sem irodalmár; akik már többször szóltak arról, hogy ezt a témát történésznek kellene feldolgoznia. Magam mentségére most Balogh Edgár a Hét próbájából idézek, a Népszövetségi Ligával foglalkozó részből: .. akadt köztünk egy mindig mosolygó gyakorlati jogász, Nagyidai Ernő Kassáról, aki már jártas volt a csehszlovák diákélet masaryki derűvel töltött, valójában problémátlan és formális szokásai között. Az ő kezdeményezésükre ugrottam be én is a dologba ...” stb. Az Utunk 77/22 számában szlovákiai útjáról írva ezt már így javítja: „Éppen vendéglátó gazdám Nagyidai Ernő volt annak idején az a jogász, aki személyesen képviselt bennünket a szlovák egyetemi hallgatóságnál.”1 Valóban rajtam keresztül indult el — az addig aligha elképzelhető — kapcsolatok- felvétele a cseh és szlovák diáksággal. Jóllehet író nem vagyok, hetvenéves koromra kénytelen vállalom, hogy a még megőrzött dokumentumaim alapján, emlékezetemet felfrissítve, legalább kiinduló pontul szolgáljak a történészeknek. Elsősorban meg szeretném jegyezni, hogy az utóbbi 10—20 esztendőben, ha olvastam kortársaim félévszázadra visszatekintő emlékezéseit, mindig azt tapasztaltam: az írók nem veszik figyelembe, hogy olvasóik abban az időben vagy még nem éltek, vagy még kicsi gyerekek voltak. így saját élményeik alapján nem érzékelhették az akkori politikai és társadalmi viszonyokat, körülményeket stb. Kétszeresen vonatkozik ez a Sarlóra, melynek történelmi értéke éppen abban mutatkozik, hogy a magyar nyelvterületen elsőnek tudta a fiatal értelmiséget a leghaladóbb útra terelni, s fejlődése folytán később a pártba vezetni; a haladásnak minden országban nagy szüksége volt akkor az értelmiség bekapcsolására. Akkoriban alig húszévesek voltunk, s ennek a generációnak legtöbbje máig is megállta a helyét, még akkor is, ha negyvenéves korukig a történelem néhányszor megváltoztatta állampolgárságukat, noha a lakóhelyükről közben el sem mozdultak. Fel kell tehát idézni azt a kort, amikor a nemzetiségek között úgyszólván csak gyűlölet uralkodott. Apáink hihetetlennek tartották, hogy Magyarország kétharmad része véglegesen a szomszéd országokhoz kerüljön a többmillió magyarral együtt. Horthy Magyarországa pedig egész fennállása idején a visszacsatolás reményében csitítgatta az éhes proliszájakat. A csehszlovákiai magyar ellenzéki pártok pedig Pestről kapták az utasításokat. Természetesen az érintett államok ez ellen az irredentizmus ellen szövetségbe tömörültek (Kis Antant), de mindegyik nyakán nyűg volt a kisebbség, igyekeztek a nemzetközileg kötelező kisebbségi szerződéseket kijátszani. Es ekkor jelenik meg a Sarló, amely elfogadja a status quo-t. Reálisan látja, hogy új hazában kell élni, barátságban a többi nemzetiséggel. Elsők voltunk a kisebbség híd-szerepének és a szomszéd népek barátságának hirdetésében. Hogy ez a mára természetes szemlélet milyen vihart keltett, s nem csak a csehszlovákiai magyar ellenzéki pártokban, hanem még a pesti parlamentben is, azt Balogh Edgár a Hét próbában részletesen leírja.2 No de hogy kezdődtek a barátságok. Amíg a többi sarlós albérletben lakott, én, hogy* gyorsabban megtanulhassam az államnyelvet, internátusba kértem magam, s olyan szobába, ahol magyarul nem tudtak, s csehek vagy szlovákok laktak. Az egyetemen 2 hétig egy mukkot sem értettem a cseh előadásokból (akkor még ugyanis cseh tanárok oktattak a pozsonyi egyetemen), még a szavakat se tudtam az
