Irodalmi Szemle, 1978

1978/1 - LÁTÓHATÁR - Mináč, Vladimír: Jozef Miloslav Hurban összegyűjtött perei (esszé) — I. Rész

De visszatért, mert az összetartozás és önfeláldozás belé vetett magva kicsírázott. Szükség volt rá: s ő szeretett ott lenni, ahol szükség volt rá. S bár a fegyelmet — főleg ha őt fegyelmezték — nem szerette, ha már a rendszeren belül volt, a fegyelmezésben szívesen segédkezett. S még szívesebben szabta meg a fegyelmet önmaga. Cervenák9 alatt a fegyelem legalább olyan kemény volt, mint Stúr idejében. Sőt a fiatalok számára még keményebbnek is tűnt, mert míg korábban a személyiség tartotta össze őket, most csupán a regula. „Míg ő (mármint Cervenák) állott az intézet élén, semminek sem volt értéke, csak a törvények szigorú betartásának.”

A törvényt Stúr vezette be: Cervenák csak a teljesítésére ügyelt. S a törvény szigorú volt, csaknem katonai értelemben az. Az Intézet fegyelme leginkább a szerzetesi-rendéhez hasonlított. „Hiszen Szlovákiát megmozgatni sokkalta nehezebb feladat volt, mint egy könyvet megírni”. S ők meg akarták mozgatni, meg kellett mozgatniok. Már akkor tudták, hogy harcba mennek, fegyverkeztek hát. Stúr valamiféle janzemista kulcsot talált a fegyelemhez. De nem azokat a janzenistákat állította példaképül, akik pascali alázattal keresték az ember helyét a kozmoszban, hanem azokat a flamandokat, akiket életre-halálra szóló eskü kötött egyetlen eszméjükhöz: kiűzni az országból az idegen uralkodót. Az önkéntes fegyelem a legkeményebb fegyelem: a meggyőződés és az eszme a kovásza. S ha valaki meg akarja mozgatni a világot, ki akarja fordítani sarkaiból a régi rendszert, akkor ilyen rendet kell követnie. Az ilyen fegyelem semmit sem vesz el az ember büszkeségéből, sőt megsokszorozza azt a közös feladat méltóságával. Za- bolaként rágjuk, kötőfékként rángatjuk; tudatunk nem akar egyetérteni a legnagyobb áldozattal, nem akar lemondani lelkűnkről és a lélek — úgy tetszik — határtalan, lehetőségeiről; mégis visszatérünk hámjaiba, visszatérít bennünket a történelem és a közösségért érzett felelősség.

A kávéházi hazárdjátékoktól tehát Húrban visszatér az élet és a harc nagy hazárdjátékához. S ez a visszatérés végleges. Mostantól kezdve már haláláig az eszmét szolgálja. Szolgálja s uralja, birtokolja is egyben. Felavatták, soha többé nem feledkezik meg róla.

„Pozsonyhoz a legszentebb emlékek kötnek. Itt gyulladt meg gyertyája, itt lobbant lángra fáklyája életemnek. Itt fedeztem fel azokat a csillagokat, amelyek sorsom viharos tengerén elkísérnek, itt éreztem meg ifjúságom éveinek lobogásában és lelkesedésében a boldogságot, amely meg fogja édesíteni azt a keserű poharat, amely — úgy sejtem — rám vár. Rám és mindenkire, aki a nemzet szent hagyományait védelmezi.” Ne nézzék a savanyú ízű kenyérre emlékeztető stílust, ez még a cseh nyelv élesztőjének a következménye. íróink nem tudtak, nem tudhattak addig írni, míg a szlovák nyelv tüneményét fel nem fedezték. Ne nézzék a stílust, ha segítségével ilyen mélyről szakadt igazság fejeződik ki.

Húrban függése Stúrtól az 1848-as évig tehát szemmel látható; vonzalma feddhetetlen. Kapcsolatukat később született írásaiban azonban annyira eszményíti, romantikus regénybe illőnek festi, hogy az az embertől idegennek tűnik számunkra: kételkedni kezdünk. Itt is a tényeket kell vizsgálnunk, s nem azt, amit Húrban a tényekről ad usum delphini gondolt és írt. Meg kell tehát őket tisztítanunk a kor konvencióitól és a későbbi legendáktól, hogy a hordalék alatt legalább egy pillanatra meglássuk a kor valóságos emberét és kapcsolatait. S tesszük ezt nem azzal a céllal, hogy mindent beverjünk a kicsinyeskedések sarával, hanem azért, hogy hősünket valóságos arányok között lássuk: a vitathatatlan nagyság is hitelesebb, ha esendőségeinek hátterét is mögéje vetítjük.

Húrban vonzalma Stúrhoz és Stúr vonzalma Hurbanhoz nem egyforma színezetű. Stúr- nak Hurbanhoz írt leveleiben hiába keresnénk azt a melegséget, amely pl. a Samo Bohdan Hroboňhoz, Ctibor Zochhoz vagy August Horislav Skultétyhez írtakból árad. Húrban első említése Stúr levelezésében nagyon gyakorlati vonatkozású: „... biztosan, remélhetjük, hogy Húrban úr eljut Brezovára; ez számunkra nagyon előnyös lesz, mert így megint anyagi eszközökhöz jutunk..És Stúr első Hurbanhoz címzett és fennmaradt levele azzal kezdődik, hogy a levélíró — aranyerére panaszkodik. Ha a levelezés hívebben tükrözi az emberi kapcsolatokat, mint a lirizált publicisztika — s mi hajlamosak vagyunk ezt elhinni —, akkor Stúr és Húrban kapcsolata nem elvi, hanem gyakorlati jellegű volt. Stúr Hurbant minden valószínűség szerint a tett emberének, hasznos emelőgépnek tartotta. S ebben a hitében nem is csalódott. Jožko — így ne-