Irodalmi Szemle, 1978
1978/6 - ÉLŐ MÚLT - Balogh Edgár: A regösjárástól a munkásmozgalomig
regösdiák-mozgalom, avagy a bajtársi szövetségek és a hol vallási, hol polgári haladó mezben jelentkező demokrata ellenzékiség között. Személyi pályák, jövő-elképzelések, társadalmi tervezgetések indultak el ezekből a mozgó és változatos keretekből, s jutottak el előbb-utőbb az antifasiszta helytállás és mára a szocialista hazafiság szép szintéziséig. Hiba volna kizárólag a magyarországi fejlődésmenetre korlátozni ezt a szemlélődést, kihagyva a csehszlovákiai, romániai és jugoszláviai magyarság történéseinek egyidejű tudomásulvételét. Egyáltalán nem volt véletlen Móricz Zsigmond egy 1931-ben a Nyugat vezérhelyén megjelent ítélete a szlovenszkói magyar fiatalokról: „... már idegen iskolákban nőttek fel, olyan nyelven tanulták a tudományokat, amelyen szüleik ma sem értenek, nekik tehát szükségszerűen egy új magyarságot kellett kitermelniük magukból. Egy szociális és kultúráltabb magyarságot. Európaibb magyarságot. Ők már semmit sem tudnak az extra Hungáriám jelszaváról. Ök már nem mondják, hogy Magyarországon kívül nincsen élet, s ha van élet, az nem élet. Ök már úgy látják, hogy a magyar világon kívüli élet okosabb és emberségesebb élet. S ha a magyar meg akar állani ebben a rája kényszerített életben, okosabbnak és emberségesebbnek kell lennie, mint a régi volt.” Az elragadtatásban fogant elismerés a csehszlovákiai magyar fiatalság Sarló elnevezésű szervezetét illette, melynek táj- és népszemléletével Móricz Zsigmond egy prágai diákszemináriumon találkozott. Ez a demokratikus ifjúsági csoportosulás időben megelőzte a valamivel később — s részben éppen hatására — alakult magyarországi és romániai magyar népi mozgalmakat, s 1978 nyarán zászlóbontásának immár ötvenedik évfordulóját idézhetjük fel a Sajó völgyében fekvő Gombaszögön. A csehszlovákiai magyarlakta tájak ifjai gyűltek ott egybe kis vörös sarlós zászlaik alatt (innen támadt a „sarlósok” elnevezés), hogy eredeti módon megfogalmazzák egy új értelmiségi nemzedék társadalmi és művelődési pragramját. Ez a jövőt rendező fogalom azonban nemcsak a kisebbségi magyarságra nehezedő viszonyok szükségszerű termése volt, amolyan „súly alatt a pálma”-igazság, hanem — s ezzel ki kell bővítenünk Móricz Zsigmond megnyilatkozását — abból a közvetlen forradalmi hagyományból is táplálkozott, amely a csehszlovákiai magyar értelmiséget már előbb, s jó ideig általában jellemezte. Ez a réteg ugyanis nem élte át a magyar ellenforradalmat, s kulturális kibontakozásában fogékony volt az 1918—19-es emigráció kisugárzásai iránt. A Sarló tehát valójában helyi megfogalmazása, új láncszeme volt a régi Galilei-kör, az Ady Endre jellemezte szociális magyarságszemlélet s a Huszadik Század-beli szociológia és „Jásziság" Magyarországról kiszorult szellemi örökségének. Nem utolsó sorban ennek a befolyásnak köszönhető, hogy a csehszlovákiai magyar ifjúság nemzeti tudatának kialakulása nem a sovén visszacsapás, a „szentistváni birodalom” restaurációja felé irányult, hanem az egyenlőségen alapuló együttélés, a szláv-magyar román összefogás elképzelhető változatait kutatta. S természetesen szerepet játszik Itt a Szovjetunió nyíltabb ismertetésének a lehetősége, nemkülönben a kommunista párt legalitása és széles tömegbefolyása is Csehszlovákiában, olyan valóság-alakító és gondolatébresztő közéleti tényezők, amelyek a polgári köztársaság ellentmondásain át közvetlenebbül nyitottak ablakot a bekövetkező jövő forradalmi távlataira. Ilyen körülmények közt a sarlósok törzsgárdája éppen népi kötődésénél fogva jutott el a polgári demokratikus és polgári radikális eszmei örökségből egészen a leninizmusig, fejlődése iramában nemcsak megelőzve, hanem számos tekintetben meg is haladva a magyarországi rokonmozgalmakat. Lezárt-e már ez a szellemi epizód? Ifjúságunkra emlékezve, úgy gondoljuk, éppen a szocializmus konszolidációja szakaszában érdemes megkeresni és felmutatni a Sarló néhány máig érvényes tanulságát. Egy elhagyott, magára maradt, állami kötelmeknek ugyan alávetett, de nemzetiségi voltában jogfosztott kisebbségi magyar ifjúság súlyos anyagi és megalázott erkölcsi mivoltában csakis úgy találhatott rá az önmegvalósítás egy reális módozatára, ha hivatását, — jövőjét — a csehszlovákiai magyar dolgozó tömegek szolgálatába állítva képzelte el. Ezek a tömegek akkoriban túlnyomó többségükben vidékiek, falusiak, parasztok voltak, az a réteg, amelyet egy magát nemzetnek minősítő úri kaszt s középosztály-uszálya népnek titulált. Amilyen mértékben a vezető magyar réteg s vele