Irodalmi Szemle, 1978

1978/6 - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Tőzsér Árpáddal)

ságaimnak megfelelő Irányban lendítettek tovább a komáromi évek sem: 1951-től 1954- ig voltam komáromi diák, tehát éppen a személyi kultusz személyiséget torzító kor­szakában. Ha komáromi fényképeimet nézegetem, a korábbi tágra nyitót szemű, egye­nes, világra csodálkozó, őszinte gyerek helyett egy magába roskadt, koravén, a világ­gal haragban álló s kicsit Byron módjára pózoló fickó néz rám vissza. Akkoriban egyre gyakrabban csináltam olyasmit, amiről később úgy éreztem, hogy nem belőlem jött. Az alacsonyabbrendűség-érzés és a megalománia végletei között hányódtam még főiskolás koromban, sőt riporterkedésem idején is. A fordulat 1965 táján következett be, mikor már a hasadtság állapotát nem bírtam tovább, s egymásután többször is ideg- szanatóriumba kerültem. Ebben az időben születtek a Kettős űrben című kötetem vál­ságversei. Ezekben a versekben mértem fel először valós erőimet, vallottam be kudar­caimat, számoltam le a retteneteimet kompenzáló aszkétizmussal, fenegyerekeskedéssel, pózaimmal. S itt akarok visszakanyarodni kérdésedhez: ha én, verseimben apámat, anyámat, a szülőföldet emlegettem (emlegetem), akkor tulajdonképpen ahhoz az ideális ősálla­potomhoz mértem (mérem) magamat, amelyet még semmi sem torzított, semmi sem térített adottságaimmal ellentétes irányba. Az én utam furcsa anomáliákon, kitérőkön keresztül vezetett (vezet) a józanabb, reálisabb önszemlélet felé. S ezen az úton biz­tos útjelzőnek bizonyult a szülőföld, az anya- s apakép, illetve életemnek az a szaka­sza, amit ezek a jelképek jeleznek. — Nem mindenben adottságaidnak megjelelő irányban lendítettek tovább a komáromi évek sem — mondtad az előbb. Mi volt az, amiben mégiscsak segített a komáromi műhely? — Komáromban született „mogorvaságom”, mizantrópságom mítosza. Bizonyára nem alaptalanul és nem oktalanul. Mégis azt kell mondanom, hogy a komáromi gimnázium műhely volt számomra. Pedig tanáraink nemigen irányítottak bennünket valamiféle szellemi műhely kialakítására. Ott, akkor, a diákság természetes rajzása teremtett alkotó légkört, nevezetesen az a tény, hogy Komáromban 1950-ben, 51-ben hatalmas diáktömeg jött össze, s nagy volt a kiválasztódási lehetőség. Az lett volna inkább fur­csa, ha nem alakul ki a miénkhez hasonló közösség. Minket, onnan induló írókat, akkor írogató diákokat elsősorban a diákközösség formált. A többnyire magyarországi iskolákból hazakerült, erős, politikus szervező egyéniségeknek és alapos természettu­dományos műveltségű nagydiákoknak köszönhetően olyan magas szervezettségű minia­tűr társadalom született az egykori bencés gimnázium pirostéglás falai között, amely az irodalmat illetően sem elégedhetett meg a középszerrel. Ha össze kéne foglalnom Komárom tanulságát, akkor azt mondanám, hogy Komárom gondolkodni tanított, fizi­kára, matematikára, filozófiára, politikára szorított bennünket, s ennek köszönhetően mi, irodalmi érdeklődésűek is a gondolat oldaláról közelítettünk az irodalomhoz. Az irodalomnak ez a „gondolati” megközelítése bennem máig megmaradt. Hogy hasznára vagy kárára van-e írásaimnak, azt döntsék el mások. — A kívülálló szemével különösen élénknek, a maihoz képest jóval pezsgőbbnek lá'- szik az ötvenes évek közepének pozsonyi magyar szellemi élete. Több nemzedéktársad megírta s elmondta már, hogy nekik, akkori főiskolásoknak mit jelentettek ezek az esztendők, s hogy mennyiben határozta meg a kor pezsgő szellemi élete további fej­lődésük ütemét és irányát. Te hogyan emlékszel vissza ezekre az évekre? — A csehszlovákiai magyar szellemi mozgás az ötvenes évek közepén Pozsonyban már erősen differenciált volt. Az írók az írószövetség igen aktív magyar szekciójában csoportosultak. Mi akkoriban még főiskolások voltunk, de a szekció minden rendez­vényén részt vettünk: végighallgattuk a szekcióbell heves vitákat, jártunk idősebb író- kollégáinkkal irodalmi estekre, s részt vettünk a szekció ún. tanulmányi kirándulása­in is. A szellemi élet másik góca a CSEMADOK volt. Pozsonyban ez az egyesület akkor főleg ünnepi műsorokat, irodalmi esteket szervezett.

Next

/
Thumbnails
Contents