Irodalmi Szemle, 1978

1978/6 - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Tőzsér Árpáddal)

A harmadik gócot, számunkra talán a legfontosabbat, az Ifjú Szivek jelentette. Az ötvenes évek közepén és második felében az Ifjú Szivek ugyanis távolról sem csak népi együttes volt, sokkal inkább volt a magyar főiskolások mozgalmának a központja.

S ezekhez a gócokhoz kell számítanunk a különböző szerkesztőségeket, a rádiót s egyebeket is, például a Duna utcai pedagógiai gimnáziumot, az egyetem magyar tanszékét stb., de meghatározó az előbbi három volt. S mi mindenhol ott voltunk, mindenhol hallattuk a hangunkat. Különösen szívesen gondolok vissza a szekció ún. anulmányi kirándulásaira, amelyeknek során megismertük Szlovákia és Csehország irodalmi hagyományait, műemlékeit, s ami szinte még ettől is fontosabb: megismertük egymást. Képzeld csak el: egy hétig egy autóbuszban és különböző szállodai szobákban éjjel-nappal együtt volt húsz-harminc író! Micsoda nagyszerű vitákra, alkotó verekedésekre és kibékülésekre volt ott alkalom! Múltkor, a Dénessel készített inter- udban azt írtad, hogy Dénessel az interjú alkalmából váltottál először bizalmas szót. Mi, ezeknek a kirándulásoknak — s persze az írószövetségi gyűléseknek köszönhetően

— a hozzánk képest már akkor is matuzsálemi korban járó Egrit is kortársunknak éreztük. Mikor az Első közlésem című visszaemlékezésemet írtam a Szemlének, fény5peim között olyanok után kutattam, amelyeken szlovákiai magyar írókkal vagyok együtt. Csak az ötvenes évek végéről találtam néhányat. Azóta a szlovákiai magyar írók nem élnek közösségi életet, nincs alkalom a csoportképekre.

Az Ifjú Szívekbe mi szállítottuk az irodalmat. Nem tudom, létezik-e még ma is riva- iltás a Szívek énekkara és tánckara között, de a mi időnkben az énekesek és táncosok olyan kutya-macska barátságban éltek, hogy legszívesebben minden pillanatban egymás torkának ugrottak volna. Az énekkarban többnyire az irodalmat kedvelők, a tánckarban az egyéb érdeklődésűek tömörültek. (Voltak persze kivételek is. Gyüre Lajos -pl. magyar-szakos volt és éltáncos!) Mi az Ifjú Szíveket szerettük volna valami egyetemesebb érdeklődésű művészi alkotó csoportnak tudni (volt például népdalgyűjtő js-oportunk is), a tánckar (vezetőjüket is beleértve) azonban rendszerint ellenállt. De talán nem vagyok túlságosan szerénytelen, ha azt állítom, hogy a mi akkori kezdeményezéseink értek be jóval később a József Attila Ifjúsági Klubban s egyáltalán a klubmozgalomban, az Ifjú Szívekből kivált Szőttesben, sőt a ma alakulgató folklórcsoportokban is.

Hogy mit jelentett számomra (számunkra) akkor ez a szellemi pezsgés, azt hirtele- nében nehéz lenne lemérni, de ha a fentiekhez még azt is hozzáteszem, hogy mindez a XX. kongreszust követő idők tisztuló légkörében történt, akkor azt kell mondanom, hogy szinte minden együtt volt ahhoz, hogy indulásunkkal induljon valami az irodalmunkban is. Hogy valóban indult-e, azt persze majd az irodalomtörténészek döntik el.

— Húsz-huszonhárom éves fejjel, induló költőként milyennek ítélted meg, milyennek láttad az induláson szintén csak alig túljutott csehszlovákiai magyar irodalmat? Szeretném, ha összefoglalnád saját Sturm und Drang-korszakod jellemző vonásait, annál is inkább, mivel a fáma szerint ti, tehát rajtad kívül még néhányon, a csehszlová- kai magyar irodalom „dühöngő fiataljaiként” léptetek színre. Mából visszanézve ugyanis már nem kétséges, hogy indulataitokat, különállástokat esztétikai különállást ok, esztétikai másságotok indokolta, de akkoriban bizonyára nagy közegellenállásba ütköztetek.

— Húsz-huszonhárom éves fejjel, azaz 55—58-ban! Ami azt illeti, abban az időben én igen kötekedő ember voltam. Kötekedő természetem — furcsa hasadtságom — okairól Komárommal kapcsolatban már beszéltem. Tény, hogy akkoriban nehéz lett volna tőlem elismerő szót hallani a szlovákiai magyar irodalomról, aminek aztán nagyon sok nézeteltérés, súrlódás, sértődöttség lett a következménye. Mire kötetnyi versem összegyűlt, már épp elég ellenségem volt ahhoz, hogy verseimből ne legyen kötet. S ha Turczel Lajos nincs, akkor talán még antológia sem lett volna. Viszont az 1958-as antológiában megjelentek az akkor már kész kötetem alapfontosságú versei, s így öt -évet kellett várnom, míg végre megjelenhetett az első kötetem, amely — mindenki láthatja — tulajdonképpen két kötet: az első két ciklus versei már 58-ban készen voltak, a Fémek ideje ciklus meg már teljesen más korszak eredménye, más hang.