Irodalmi Szemle, 1978

1978/6 - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Tőzsér Árpáddal)

šégmegoldás volt, mert hiszen ha Nyitráról vissza akartam kerülni Pozsonyba, nemigen válogathattam a lehetőségek között, de hogy itt a fordító részlegbe kerültem, az már ez én választásom, bizonyos elképzeléseimnek a megvalósulása volt.

— Nemrégiben lefordítottad Vladimír Mináč válogatott történelmi esszéinek Súvislosti (Összefüggések] című gyűjteményét. Mináč nemzetkereső, történelmi önvizsgálatot tartó esszéi már eddig is nagy visszhangot keltettek a szlovák szellemi életben, s éles hangú vitát váltottak ki a szlovákiai magyar írók, valamint némely magyarországi publicisták és történészek körében is. Milyen meggondolások alapján vállaltad esszéinek fordítását, mi vezetett Mináčhoz?

— Lényegében az az élmény, amit annak idején a Dúchanie do pahrieb című Mináč- esszé (én Parázsélesztésnelí fordítottam) jelentett számomra. A Dúchanie do pahrieb elolvasása után fogalmazódott meg bennem először az a felismerés, hogy egy újabb közép-európai kis nemzet jelentkezik itt ugyanazokkal a problémákkal, görcsökkel és gátlásokkal, amelyekkel a magyarság már jóval régebben küszködik. Arra a magyar sorstudatra gondolok, amelynek olyan európai méretű gondolkodók és költők adtak hangot, irodalmi formát, mint Kölcsey, Széchenyi, a reformnemzedék legnagyobbjai, később pedig ugyanolyan erővel és ugyanolyan mélységgel Ady, majd a népi írók, elsősorban Illyés Gyula és teoretikusuk, Németh László. Ennek a magyar sorstudatnak — leegyszerűsítve a dolgot — az a lényege, hogy a magyarság Európában társtalan, állandó fenyegetettségérzéssel küzdő s a pusztulástól rettegő kis nép. Amolyan „Sír, hol nemzet süllyed el”-féle tudat ez. S míg Mináčot el nem olvastam,. azt hittem, hogy ezzel a tudattal teljesen egyedül állunk Közép-Európában. Miní- čot olvasya jöttem rá, hogy hasonló gondolatokkal, problémákkal küzd Mináč, illetye' a szlovákság is. Ügy; gondoltam, hogy ezt fel kell mutatnom a magyar olvasók előtt is, hogy az egyedüllét, a magány ez által is oldódjék bennük. Mert ha Közép-Európában más kis népek is egyedül érzik magukat, akkor a magyarság máris nincs egyedül, hanem egy olyan közösségnek a tagja, amelynek mindegyike ugyanazt érzi.

De van ezenkívül egy személyesebb indítékom is, amely Mináčhoz vezetett: Mináč ugyanarról a vidékről származik, amelyről én: Gömörből. Ugyanaz a táj- és betyárromantika ihleti őt is, ami engem. A természetes népi ellenállás problematikáját annyira sajátoménak éreztem Mináč esszéiben, hogy a róla szóló passzusokat akár én is írhattam volna. Mint ahogy valóbán, Mináčtól függetlenül írtam is hasonló dolgokat. A betyárfolklór ugyanis az egész Gömörben máig nagyon eleven. A betyárdalokat ihlető népi ellenállás érdekes módon nyilvánult meg nálunk a háború idején s utána: az egykori betyároknak, szegénylegényeknek a szerepét a partizánok vették át. Mináčban a partizánromantikámmal is újratalálkoztam.

— Az előbb említett analógiákon túl milyen általánosítható tanulságuk van még aMi- náč-esszéknek? Vannak-e Mináč történelemszemléletének és módszereinek számunkra, csehszlovákiai magyarok számára is hasznosítható és földolgozható, esetleg történelemlátásunkon módosító részei?

— Kezdjük ott, hogy az ún. kisebbségi sorsot én nemigen tudom elválasztani a közép-európai sorstól. Közép-Európa kis nemzeteinek mindegyike elmondhatná magáról, hogy bizonyos értelemben évszázadokig kisebbségben élt. Népeink lényegében ezer évig a nyugati és keleti hatalmak érdekeinek malmában őrlődtek, s ilyen értelemben kisebbséget képviseltek. Ezt az elképzelésemet azonban nagyjából már megfogalmaztam A homokóra nyakában című esszévázlatomban, s nem akarom magamat ismételni. Kérdésedre válaszolva azonban hadd mondjam el, hogy ezt a kisebbségi sorsot azok a nem- zetecskék, nemzetiségek, néptöredékek érezték át mindig is a legintenzívebben, akik tulajdonképpen a kisebbségek kisebbségei voltak. így volt az 1918 előtti magyar állam kisebbsége a szlovákság, s a polgári Csehszlovákia kisebbsége a dél-szlovákiai magyarság. A szocializmus nemzetiségi politikája ezen a helyzeten sokat javított, de a kisebbségi állapotot és komplexust lehetetlen egy-két évtized alatt felszámolni.