Irodalmi Szemle, 1978

1978/5 - LÁTÓHATÁR - Mináč, Vladimír: Jozef Miloslav Hurban összegyűjtött perei — V.

ténelmi-materialista koncepciót szegez szembe, amely szerint ezek a törzsek különböző és konkrét fejlődésen mennek át, s az anyagi-történelmi feltételek a „nemzetet minden izében áthatják”.

S pontosan ebben a vitában, ezekben a politikai harcokban magasodik fel Húrban sok tekintetben — érik be még bölcselőként is.

S beért politikusként és diplomataként is. Valamennyi ellenfelét ugyanabba a zsákba hányja, s olyan ügyesen, hogy közben szinte hihetetlen összefüggésekre derül fény: „Zay gróf, s az újságírók, Kossuth és Havlíček annyit vádoltak már bennünket a világ előtt pánszlávizmussal, azaz orosz-pártisággal... Most hát Palacký úr is hozzájuk csatlakozott.” S pontosan ott keres szövetségeseket, ahol eredményesen keresheti őket — a szlovák katolikusok soraiban. Ügy tetszik, ebben a tekintetben nem kell legyűrnie magában semmilyen belső viszolygást, semmilyen gátlást: már a Szlovákia és irodalmi élete című tanulmányában,62 s máshol is tanújelét adta, hogy ha a szlávságról és a szlovákságról van szó, akkor nagyon könnyen a vallási korlátok fölé tud emelkedni, így például mikor Bernolákot63 emlegeti („Bernolák nem volt ostoba... Bernolák igazságos húrokat pengetett...”) diplomataként jár el ugyan, de ez a diplomácia Hur- bannak őszinte meggyőződése.

S ebben a vitában tökéletesíti egyéniségének legjellemzőbb vonását: a polemizálás adottságát.

Sok volt körülötte a goromba, nagyszájú ember, mint például Záhorský, a hivatásos köpönyegforgató,64 aki a szlovák nyelvről azt írta, hogy „oszló hulla”, s a hurbanisták- ról, hogy „agyalágyultak, vakok és megveszekedett gazemberek”; vagy mint Radlinský,65 aki Hurbant nemzetárulónak nevezte. A legnagyobb szája Lichardnak, Kollár fő famulusának, ennek a kislelkű, de nagy becsvágyú embernek volt, aki ebben az időben professzor, szerkesztő és Húrban keresztkomája is. S ezekre a nagy szájakra nagy tenyér kellett. Ö, mennyire Hurbannak való volt ez a munka, milyen nagy kedvvel és erővel leckéztette ellenfeleit! Különös belső gyönyörűséggel foglalkozott Lichardda], keresztkomájával. Meztelenre vetkőztette, s úgy állította a világ — természetesen a szlovák világ — elé: Nézzétek, milyen aljas ember! De keresztkomája sem maradt adósa, egy helyen azt írta, hogy Kollárt Húrban támadásai ölték meg. De ez már az a mocsár, amelyből annyira eredeti szlovák bűzfelhők emelkednek.

Pfuj, testvér, bűzlik a szlovák nyelv!

S ebből a bűztengerből fénylik ki a szlovák politikai líra általam ismert legszebb négysorosa. S kié lenne másé, mint természetesen Sládkovičé66:

Mért köpköditek, sziklaszívfiek, arcon e szép, zsenge szüzet.

Vagy azt fájlaljátok, hogy harmatos arca a bűzfelhőkből kiragyog.

(Tőzsér Ä. fordítása)

Húrban a vita során egy pillanatra sem ingott meg, egy pillanatra sem esett kétségbe. A küzdelem egyenlőtlen volt, a túlerő óriási: az ő izmainak ez csak használt. Bízott magában, s még jobban bízott a szlovák nyelv erejében. A teljes győzelem után így írt: „... a szlovák nyelv... puszta létével ijesztette el a kísérteteket.” Ezt nem tudhatjuk teljes bizonyossággal, nem tudhatjuk, hogy a szlovák nyelv a történelem bonyodalmai közepett fenn maradt volna-e, ha csak puszta súlyával, létével lett volna adva. Csak egyet tudunk pontosan, azt, hogy a történelmet az emberi munka alakítja. S azt, hogy a szlovák nyelv történelme Húrban munkája nélkül elképzelhetetlen, sőt lehet, hogy Húrban ténykedése nélkül a szlovák nyelvnek történelme sem lenne. Élete alkonyán hősünk, mintegy összegezésként, megtett útjára, szellemi fejlődésére visszatekintve találóan írja: „E sorok írója Hegel segítségével eljutott a reformok megbolydult korának, a nagy történelmi események szellemének tudatáig, de nem lett belőle sem Feuerbach, sem Strauss, csak egy lutheránus ortodox hívő.”

Sajnos, Húrban ebben az esetben is igazat mond magáról. Persze, öregkori magáró!, a végkifejletről. A korral perlekedő Húrban igaza, a folyamat igaza más. Mielőtt a gondolkodás alacsonyabb régióiba, a makacs mozdulatlanság állapotába ért, az „ellenszegülések” változatos sorát hagyta maga mögött.