Irodalmi Szemle, 1978

1978/5 - LÁTÓHATÁR - Mináč, Vladimír: Jozef Miloslav Hurban összegyűjtött perei — V.

Meg kell mondanunk, hogy a cseh értelmiség — Štúrék történelmi tettéről tudomást szerezve — joggal lepődött meg; a szlovák nyelv megszületését elemi csapásnak érezték. A mieink jól tudták, hogy milyen reagálást várhatnak, csendben dolgoztak hát. S ha valami ki is szivárgott, ha valaki el is juttatott valami pletykák Prágába, ott azt senki sem vette komolyan. Hisz nem éppen Csehországban voltak Stúréknak a leghűségesebb barátaik, testvéreik, komasógoraik, akikhez közeli, intim, kulturális és politikai kapcsolatok fűzték őket? S vajon nem váltottak-e velük levelet szinte napjában? De a mieink által Csehországba küldött levelekben ebben az időben egyetlen szó sem esik erről a coup ďétat-ról; s az időzített bomba nagy robajjal felrobbant. Nem csoda hát, hogy a cseh reagálásban kezdettől fogva ott az irracionalitás eleme. Az ügy az érzelmek világába került, s a cseh érdekeltek egyre csak két szót hajtogattak: sértés, árulás. S éppen azok sértették meg s árulták őket el, akikben a leginkább bíztak, s akiket a leginkább szerettek — annyira, hogy még anyagilag Is támogatták őket! — épp a csehszláv gondolat leaderei, Kollár eszméinek leghűségesebb követői, a közös munka és közös politika reménységei, éppen ők! Annál inkább jaj nekik! Akit elárultak, az semmire sincs tekintettel, csak az áruló szívére: azt célozza, azt akarja átlőni.

S tulajdonképpen honnan is pottyant ide ez a szlovák nyelv? Hisz nemrég még se híre, se hamva nem volt. Tanulmányozzátok a történelmet, a történelem nem hazudik: nincs benne szó sem szlovák nyelvről, sem szlovák nemzetről. Létezésükkel maguk a Tátra fiai: Kollár és Šafárik54 is a szlovák nemzet létét tagadják: csehek ezek a javából, csak Szlovákiában születtek. Ergo: szlovák nemzet nincs, legalábbis Havlíček szerint nincs; csak cseh nemzet van, amelynek tagjai Csehországban, Morvaországban és Szlovákiában élnek. Havlíček lovat nyergeltetett, fényesre tisztította fegyverét — s tudjuk, hogy fegyvere legalább annyira gyors volt, mint amennyire kegyetlen — s rárontott a szlovák nyelvre. Nem habozott leírni, hogy az új nyelv mögött a cári Oroszország áll, hogy Bogyanszkij, Prajsz és Szreznyevszkij, orosz tudósok ’Szlovákián átutazóban feltüzelték a szlovákokat, hogy tőlünk, csehektől irodalmukkal szakadjanak el, s teremtsenek önálló irodalmat. Azt bizonygatták a szlovákoknak, hogy a szlovák nyelv sokkal jobb és „szlávabb”, mint a cseh nyelv, s hogy minden szláv törzsnek önállóan kell fejlődnie ...’

Pedig hát hol a szláv tisztaság ebben a nyelvben? S egyáltalán, miféle nyelv ez? Nem tátrai, hanem tatár, s a Tátra-alja nem őshaza, hanem — disznóól.55

A kimondott szó megmarad.

Egy rossz szó százat szül; a vita végig ennek a szerencsétlen kezdetnek a jegyében folyt. A szelet elvetették, jött hát a vihar-aratás: „Az is javunkra válik, amit az a bizonyos Havlíček a Pražské novinyban (Prágai Újság) Ki a cseh és ki a szláv? című cikkében összehordott,” írja Stúr Martin Hamuljaknak,5B „mert arra a megátalkodott s önző cseh pöffeszkedésre, amellyel cikkében prédikál most már minden szlovák ügyelni fog.”

A csehszláv eszme tehát, amit nemrég még maga Stúr is oly nagy hévvel vallott, egyszeriben cseh pöffeszkedés. S az illírizmussal folytatott vitájában Stúr — akárcsak a csehszláv eszmét — a horvátok mozgalmát is szláv száműzetésbe küldi; szerinte az illírizmus a szlávoktól idegen szeparatizmus. Az illírizmus kifejezés egyébként abban az időben gyakran használt ostor; s használói legtöbbször nem nézik az összefüggéseit.

Természetesen Húrban is nekigyürkőzik, pontosabban feltűri a papi palástot, s beront a küzdők közé. Vagy vártunk volna ölbe tett kézzel a saját halálunkra? A Pray- és Prónay-félék által nekünk szánt halál olyan közel került hozzánk, hogy a Stúr Társaság tagjai már érintették, érezték a lehelletét. „S milyen segítséget jelentett nekünk vajon ebben a nyomorúságban nemzetünk elcsehesítése?” S valóban, segítettek vajon magukon s a nemzeten Hurbanék azzal, hogy korábban a csehszlovák nyelvre esküdtek? Hasznunkra volt ez mondjuk a magyarosítókkal folytatott harcban? Segítségükre sietett csak egyszer is Palacký vagy Šafárik, vagy netán maga Havlíček? Bizony, semmi hasonló nem történt, korábban is egyedül voltak, most is csak magukra számíthattak.

S csakugyan, a negyvenes évek második felében — a fentiekben erről az időről van Szó — mikor az élet már éppen csak csordogáló forrásáért folyt a küzdelem, a Stúr- Társaság magára hagyatva küszködött. De abban az időben még a cseh mozgalom is