Irodalmi Szemle, 1978

1978/5 - Duba Gyula: Irodalmi karikatúrák

gokba ölte magát. A hálóköntösét már újra hidegnek érezte; minek, kérdezte önmagától, de nem felelt rá ... Visszaballagott a répásveremhez. Annak kukoricaszár nyílásán éppen kimászott egy szakállas aggastyán.

— Hol van a lány? — kérdezte őt tompán Kábán Mitakar. — Hol van a kedves, szűrgubás leány?

— A nyanya megfagyott — jelentette ki egykedvűen a gonosz öreg —, nem bírta a hideget. Egész éjszaka valami kemencébe vágyott, de nem engedtem őt.

Kábán Mitakar csendesen megnézte a lányt. Fehér, hideg és kemény volt az arca, mint egy gyönyörű görög márvány- szobor, finom dér ült a bajuszkáján.

— A háborúban azok halnak meg, akik nem élik túl a küzdelmeket — morogta szórakozottan Mitakar, s szavai úgy kongtak az utolsó görcsbe merevedett lány felett, mint egy bölcs búcsúztató.

DUBA GYULA

A LESÄNTULT BUKFENCEZŐ

* Szocio-pszicho-patológiai mélyfurat egy kétlelkű nemzetiségi értelmiségi, rokkant férfiú bonyolult lelkivilágába.

A márgásút mentén a viharvert ecetfa közelében magányos söröshordó korhado- zott. Állt a széles sík mező közepén, mint egy megfeketedett, penészes cipó. A férfi azelőtt soha nem látott ilyen egykedvű egyszerűséggel korhadó söröshordót a mezőn.

— Mit kereshet itt? — töprengett magában. — Vajon mit akar ...?

Pattogatott kukoricát akart a férfi szüretelni a mezőn.

Vitte a két lába a múltja felé, tlappogó talpa porfelhőket kavart.

— Megyek pattogatott kukoricáért — mondta még otthon a szüleinek —, a Gir- hesdombra ... Kisbaltát is viszek.

Furcsán néztek rá a szülei, de nem szóltak. Tanult ember, ö tudja, mit akar. Ismerték, hogy csökönyös, mint egy szamár. Ha emlékezik, nem ér neki a szó.

A söröshordó közelében mereven megállt, mintha földbe gyökerezett volna a lába. Lehetetlen, suttogta, hihetetlen... A söröshordó közvetlen közelében, tehetetlenül egy lapos vakondtúrásra borulva foltos mákőrlő hevert. Olyan kiszolgáltatott és alázatos volt a béna mák- őrlő, hogy a férfi szíve elszorult a váratlan felismerés okozta fájdalomtól: azelőtt a konyhában, a kredenc fiókjában vagy a barna stelázsin feküdt a mákőrlő, esetleg a vakablakban, s egyszerre itt...? Mi történhetett a faluban, míg 'ó messze járt? S eszébe jutottak a cukros- lével leöntött, lécskás mákosgubák.

Tétován körülnézett. Lélegzetét visszafojtva vizsgálta a határt. Egyre inkább hatalmába kerítette a döbbenet. Felfedezte, hogy az ecetfa lombjai közül karvastagságú lián tekeredik alá a fa törzsén, mint egy fojtogató óriáskígyó, s a fa mintha fuldokolna, levelei sápadtan hanyatlanak a föld felé. Megfoghatatlan!! Lián a Girhesdomb alatt? A férfi egyre inkább nem értette annak a tájnak a lelkét, melyet nyugtalan fiatalsága küzdelmes korszakában felelőtlenül elhagyott.

— A lián forróégövi növény — mormolta tétován — úgy tudtam hajdanán. — Tovább nézte a mezőn a tájat. A vakondtúrások is laposabbaknak tűntek fel számára, mint egykoron. Mintha elcsenevészed tek volna, s megritkultak, alig pöttyözték a végtelen mezőt. Törpülnek a vakondtúrások, gondolta a férfi, tálán a vakondok is bogárnagyságúak már. A kicsinységnek, a parányiságnak kínzó érzete kerítette hatalmába. Meg hozzá az alaktalan szorongás. A távoli dombok hátán elmosódó árnyak mozdulták el, hosszú sorban vonultak a horizont szélén, mint fáradt tevekaraván. Sivatag lett a határ, döbbent meg, már csak a számum hiányzik, és betemet a futóhomok ...!

Tovább indult, az Ördögszurdokhoz közeledett. Még élénken emlékezett rá, hogy a hosszú, mély árok valamikor rettenetes sebként szelte át az agyaglapály testét és két oldalán, mint vörhenyes gennycsomók, szúrós borókabokrok ültek. Tiltották gye-