Irodalmi Szemle, 1978

1978/5 - Egri Viktor: A hallgatás évei (regényrészlet)

Az interbrigadisták spanyolországi veresége, Franco diadalmas bevonulása az ágyú- tűztől romokba döntött Barcelonába, a Hitlernek mondott köszönete mozgósította gárdistáinkat. Ünnepélyes felvonulást és díszszemlét rendeztek, mintha személyesen 5k arattak volna győzelmet a spanyol földön harcoló „zsidóbolsevisták” felett. Az. újságíróból gárdista főemberré, propaganda főnökké avanzsált Sanyo Mach — a fél ország így becézte és alkalmi cikkeit is Sanyóként jegyezte, egy Nyitra megyei faluban, Rišňovcén kétezer főnyi fekete egyenruhás híve előtt elmondta az erre az alkalomra gondosan megszövegezett „Hiszekegyjét”.

Egy Lettler nevű iskolatársamtól értesültem a „történelmi nagy esemény” lefolyásáról. Lettler, a városi gárdisták egyik főtisztje, abban a kitüntetésben részesült, hogy Rišňovcén személyesen meghallgathatta a gárdista Hiszekegyet, melynek legfőbb pontja szerint a nép ereje a munka, s aki nem dolgozik, az ne is egyék.

Sanyo Machnak sikerült ezt a szocializmustól kölcsönkért nézetét a zsidókérdés egyedüli helyes megoldásával összekötnie. A zsidókkal, akiknek nagy jövedelmű üzletük, gyáruk vagy földbirtokuk van, Németországban rendet teremtettek. Alapos és jogos rendet, és ők hasonlóan járnak el. Csak azt veszik el tőlük, amit évtizedek során összeharácsoltak. Felesleges osztályharcról beszélni, ez csak amolyan zsidóbolsevista-mar- xista elmélet — a kapitalista túltengésnek egyedüli helyes megoldása: megfosztani vagyonuktól a zsidókat.

Ám a díszegyenruhás propagandafőnök nem érte be ezzel a sommás kijelentéssel. Beszédét „államférfiúi” bölcsességekkel is teletűzdelte és ezeket a szlovák lapok vastagbetűs szedéssel közölték:

„Nem kérünk a cseh tőkéből, hiszen van dolgos kezünk!” — így hangzott az egyik bölcsesség, amit a leleményes Goebbels doktor szókincséből vett magyarázattal egészített ki:

„Franciaországnak van a legtöbb aranya, mégis a leggyengébb ország. Ezzel szemben Hitler birodalmának nincsen aranya, de egy az akarata és munkáskezei vannak, diktál a világnak arany nélkül.”

Nem kell cseh tőke. A szlovák kormány rendeleteiből azonban kiviláglott, hog/ cseh munkáskéz sem kell. A Hiszekegy elhangzásával egyidőben az államvasutaknál csaknem háromezer cseh munkás és hivatalnok kapott felmondást.

Kétezer hívőjének üvöltő helyeslése mellett elmondhatta a propagandafőnök, hogy ez a tömeges felmondás nem csehellenes tett — a fajta iránti féltés és szeretet a sugallója.

Néhány nappal a Hiszekegy elhangzása után apósom azt a hírt hozta, hogy a Londonba emigrált Benešt az elnöki székben követő Hácha Tiso főtisztelendő urat, az egykori trencsénbáni plébánost megfosztotta szlovák kormányelnöki tisztjétől és egy Sivák nevű ugyancsak néppárti politikusra bízta a szlovák kormány hajóját.

— Ki ez a Sivák? — kérdezte apósom.

— Teljesen szürke ember. Tudtommal a hangadó hlinkások között eddig semmiféle vezető szerepet nem játszott.

— Nekem egyre megy, Tiso, Sivák vagy más. Fontos csak az, hogy Prága erélyes kézzel bánjon el ezzel a bandával. Ne engedje a szlovák reakciót nagyra hízni — vélte apósom, de politikai szimatja ezúttal cserben hagyta.

A kísérteties gyorsasággal pergő eseményeket az idősebb nemzedék jól ismeri. Átélte és megszenvedte őket, a fiatalok kedvéért csupán azt jegyzem fel, hogy a történelem berlini intézői — ellentétben Prágával — erős kézzel tartották a gyeplőt, a hitleri maffia percnyi, mondhatnám halálos pontossággal dolgozott, s mint az erőszakról számtalanszor bebizonyosodott, semmiféle hézag nem akadt benne.

Pozsonyban hirtelen összeültek a fejesek, a szlovák kormány „elmozdított” elnöke bejelentette, hogy meghívást kapott Berlinből, magától a Führertől. A nagyszerűen megrendezett politikai színjáték látványosan pergett: kora délután a plébános úr Kar- masin államtitkárral, a náciknak a szlovák hadállásba beépített exponensével, Ligetfalun átlépte a határt, repülőgép vitte onnan Berlinije és a rádió bemondása szerint hatkor ott ült Ribbentropp dolgozószobájában, majd percek múlva megjelenhetett a Führer előtt. Az audiencia nagyobb megtiszteltetést jelentett, mintha őszentsége, a pápa fogadta volna. Hajnalban újra repülhetett, álmai megkoronázásaként vitte magával