Irodalmi Szemle, 1978
1978/1 - MŰHELY - Hodek Mária: A ballada és a modern epika
Hodek Mária A BALLADA ÉS A MODERN EPIKA Jaromíra Nejedlá: Balada a moderní epika (A ballada és a modern epikai Az irodalom és a folklóriroda'lom kölcsönhatásának felismerése jelentős mértékben befolyásolta irodalmi köztudatunk fejlődését. Ez a felismerés Európában elsősorban Herdernek, a nagy német romantikusnak a nevéhez fűződik, aki már a 18. század végén arról beszél, hogy a népdalban „a különböző népek lelke” nyilvánul meg. Goethe 1821-ben a Kunst und Altertum című folyóiratban külön tanulmányt szentel a balladának és megfogalmazza ismert definícióját, mely szerint a ballada az az „őstojás, melyből a .költészet madara kikel”. A folklórirodalom felfedezése a romantikának, mint irodalmi-művészeti mozgalomnak egyik progresszív jellegű lázadása volt a klasszicizmus merev műfaji kötöttségeivel szemben. Bár a múlt század elején indult folkloriz- must, illetve ennek egyes jegyeit napjainkig folytatódónak nevezhetjük, a jelenlegi mozgalom a század eleji avantgard törekvésekből nőtt ki, s ilyen értelemben neofolklo rizmusról beszélünk. A folklórkutatás eredményességét és fontosságát a könyvkiadvá nyok nagy száma is jelzi, a folklórirodalom tematikai gazdagságáról nem is beszélve. Bár meg kell jegyeznünk, hogy a balladával, mint különálló műfajjal eddig aránylag kevesen foglalkoztak. Nem jelent meg még olyan kiadvány, amely az eddigi kutatások eredményeit összegezte volna. Hogy ez mennyire igaz, a Nejedlá által felhasznált irodalom bibliográfiából is meg lehet állapítani. A bibliográfia első részében feltüntetett szakmunkák 33 szerzőjéből 13 külföldi (angol, német, szovjet, lengyel]. Mivel eddig sem cseh, sem szlovák, sem pedig magyar kiadvány nem jelent meg a balladáról, Jaromíra Nejedlá: Balada a moderní epika című tanulmánya kétszeresen figyelemre méltó. Elsősorban azért, mert a tanulmányban a szerző a ballada műfaji sajátosságait vizsgálja alaposan, másodsorban pedig azért, mert a műfaji sajátosságok változását társadalmi-történelmi változásokkal összhangban magyarázza, konkrét mű elemzésekkel támasztja alá. A tanulmány hat fejezetből álló első része a balladával kapcsolatos általános isme retek bevezető összefoglalása. Többek között a ballada definíciójának néhány — nen> közismert — változatát ismerhetjük meg belőle, melyek közül a szerző W. P. Kér balladameghatározásának szentel különösebb figyelmet; Kér meghatározásából a következő rész vonja magára leginkább a szerző figyelmét: „.. a ballada lényege erejében összpontosul, amellyel magához vonzza az új anyagokat és saját törvényszerűségeinek megfelelően alakítja őket... Olyan valami ez, ami önálló életet él...”. Továbbá a Nemzeti ballada (Národní balada) című fejezetben a ballada jellegzetes „nemzeti” sajátosságait ismerteti. Röviden felvázolja az európai nemzetek (francia, olasz, skót, skandináv, német, szláv) balladairodalmának történetét és jelentősebb képviselőit. A második részben — az elsővel szemben — több az eredetiség. A 30-as évek cseh prózairodalmából azokat az alkotásokat vizsgálja a szerző, melyekben markánsan érvényesülnek a ballada műfaji sajátosságai. Elsősorban regényeket, elbeszéléseket és no vellákat elemez, bemutatja a prózai ballada fejlődését s e fejlődési folyamatot egyér telműen a kor társadalomtörténeti adottságaival, problémáival hozza összefüggésbe. A második rész három fejezetre oszlik: 1. Náznakovost baladického tvaru — A balladikus forma ismérvei című fejezetben — Josef Karéi Slejhar, Vilém Mrštík, Viktor Dyk, Ružena Svobodová művelt elemezve a szerző megállapítja, hogy a hősök tragikus sorsa az egyén és a társadalmi erők ösz- szeütközésében gyökerezik. Slejhar szolgálólányának el kellett buknia, mert jogot- formált az emberi érzésekre egy olyan társadalomban, amelyik őt nem vette ember
