Irodalmi Szemle, 1978
1978/4 - KRITIKA - Tóth László: (Szín)lapszéli jegyzetek
személyesítő Lőrincz Margit (Pagené) és Szentpétery Ari (Fordné) közül, testhezállóbb szerepe lévén, ez utóbbi volt a természetesebb, s így hitelesebb is. L'árincz Margit kifejező eszközei helyenként modorosak s másodlagosak voltak. Akárcsak Bugár Béláéi, aki majdhogynem ugyanazonkkal a vonzásokkal rajzolta meg Page polgármeser alakját, mint a lányában Ignatovét. Anna Page kisasszony szerepében a bemutató előadáson a győri Pólyák Zsuzsa élettelen, jellegtelen alakítását láttuk, örültünk viszont Varsányi Mari Annájának, aki ebben a kis szerepben is tehetségének adta tanúbizonyságát. Tele volt élettel, tűzzel, egyszerre tudott lenni szemérmesen visszahúzódó és pajkos-szemtelenül tréfálkozó, kislányosan bájos és szerelemre érett is. A többiek átlagos teljesítményt nyújtottak. A díszleteket — tág játékteret biztosítva a színészeknek, remekül eleget téve a sok színváltás követelményének, sajátos atmoszférát teremtve — Kopócs Tibor, a színekben gazdag s az egyes karakterek sajátos vonásait kiemelő jelmezeket Gabriela Krajčovičová m. v. tervezte. SOLOVIČ: ARANYESÖ Az Aranyeső immár a hatodik Solovič-darab területi színházunk műsorán. S ezzel a hat bemutatóval a közkedvelt és más szocialista országokban is sikerrel játszott kortárs szlovák drámaíró lett a színház legtöbbször színre került szerzője. Öt bemutatóval követi őt Dávid Teréz, néggyel Shakespeare, Arbuzov, Szigligeti, Jókai, Móricz és Egri Viktor. S míg valamennyi MATESZ-beli bemutatójára a legutóbbi hét évadban került sor, addig ugyanezen időszakban az őt követő Goldoni, Arbuzov és Dávid Teréz mindössze három-három bemutatót ért meg. Szerzőnk tartósnak látszó helyét a színház műsorán és népszerűségét a csehszlovákiai magyar színházi nézők körében elsősorban napjaink társadalmi problémái iránti érzékenységével, ezekkel szembeni határozott állásfoglalásával, elkötelezett emberi-írói magatartásával indokolhatnánk. Igaz, megírtuk már egy helyen, hogy ennek ellenére is aránytévesztésnek tartjuk a színház részéről ezt a mindent fölülmúló sorozatot. A szóban forgó hét évadban ugyanis Solovičon kívül csupán két további kortárs szlovák szerző (Ladislav Luknár és Osvald Zahradník) három színművét láthattuk hazai magyar színpadainkon. Persze ezzel korántsem akarjuk azt mondani, hogy az eddigi helyes gyakorlat ellenében évadonként egynél több kortárs szlovák darabot tűzzön műsorára a színház, mivel ez megint csak aránytévesztése lenne, s megbontaná a dramaturgiai terv egyensúlyát. Ml csupán egyetlen szerző ilyen mértékű túlfrekventálását tartjuk Indokolatlannak, mivel ezáltal attól vagyunk megfosztva, hogy a maga teljességében és tarkaságában alkothassunk képet a kortárs szlovák drámairodalomról. Különösen akkor, ha néhány más, arra érdemes kortárs szlovák drámaíró (pl. Ivan Bukovčan, Peter Kováčik) még egyáltalán nem került bemutatásra szlovákiai magyar színpadon. Mindettől eltekintve az mégis szerencsésnek mondható, hogy rövid idő alatt (négy egymást követő évadban) láthattuk a komáromi társulat előadásában Ján Solovič laza szálakkal egymásba fűződő színmű-trilógiájának mindhárom darabját. A trilógia első részének (Meridián) középpontjában az apa, Benedik Tamás áll. A Szlovák Nemzeti Felkelés egykori harcosa élete végéig kompromisszumra és korrupcióra nem hajlandó, elvhű kommunista marad. A következő rész (Ezüst jaguár) középpontjába az idősebbik fiú, Ilka alakja kerül, aki vajmi keveset tesz magáévá ebből a gazdag apai örökségből: általában a könnyebbik utat választja, s inkább megszervezi, mintsem megépítené az életét. A trilógia befejező részének (Aranyeső) a kisebbik fiú, Miki a központi figurája, aki mindenben az apa által megkezdett utat járja, az ő jellemét örökölte: elveiért, s a közösségért bármilyen körülmények között, akár személyes érdekei ellenében is, mindig síkra száll. Solovič mindvégig következetes a meseszövésben, a cselekményvezetésben, a helyzetek megteremtésében és a jellemek formálásában. Lényegében szabálytalan trilógiát írt, ami önmagában véve még nem lenne baj. Mindhárom darab nagyjából ugyanazt az élethelyzetet elemzi és ugyanazt az erkölcsi- etikai problémát járja körül, s így egyes részeiben egymásra épülő és egymásból közvetlenül következő színmű-sor helyett csupán variációkat kapunk egy témára. Vagy még inkább: egy közhelyre. Ez pedig: napjaink szocialista társadalmának kóros polgári öröksége, a korrupció, ennek különböző megjelenési formái (Meridián: kenőpénz a főiskolai felvételi megkönnyítésére; Ezüst jaguár: hálapénz lakás reményé
