Irodalmi Szemle, 1978
1978/4 - KRITIKA - Grendel Lajos: Mikrorealizmus, áramszünetekkel
azonban alkalmatlan erre a föladatra. Bereck, sajnos, nem hagyja meg a krónikás- elbeszélő szerepében, hanem egy másik történetet is a nyakába varr. Hury Tamás leplezi le a vakságot szimuláló Aladárt. Hogy Aladár és Tangli Eszter románcára mi szükség van, az nem derül ki a regényből, azt talán csak az író tudhatná megmondani. Az olvasó pedig törheti a fejét, hogy ez a ponyvaízű, érzelgős gyerekmese Hury Tamás fantáziaszüleménye-e, vagy ha nem, akkor micsoda? Attól tartok, Bereck nem bízott a szereplőhármas cselekménytelen, látszólag nem különösebben izgalmas, de hasonlíthatatlanul nemesebb veretű anyagában, s így megfejelte azt egy izgalmasnak látszó, valójában azonban hatásvadász és lapos, kevés írói hitellel és még kevesebb leleménynyel megírt rémmesével. Aladár is, Tangli Eszter is papirosfigura. Eszterbe Bereck nem volt képes lelket lehelni, így egy csipetnyi szomorúságot sem érzünk a halála fölött. Megmagyarázhatatlan, érthetetlen írói rövidzárlat. Nemcsak az a hibája, hogy a regény visszafogott, hangulatgazdag s lélektanilag jól motivált világába nem illik bele, hanem leginkább az, hogy funkciótlan, sehová sem kapcsolható, és semmit nem magyaráz meg. Lóg a levegőben. Mintha más író Irta volna. Bereck saját jól bevált írói módszeréhez is hűtlen lesz, s egyszerre mintha azt is elfelejtené, amit (olykor nagyon jól) tud. Olyan szavakat ad Hury Tamás szájába, amit az olvasó aligha tud elfogadni tőle: „Az az igazság — hogy ez az egész itt nem létezik! Értik?! Én találtam ki az egészet, a maguk gyülekezetét, Aladárt, mindent... A férfiaK •ebben a percben békésen dolgoznak a földjükön, az asszonyok pedig a konyhák gőzében serénykednek. Értik?! Maguk most mindnyájan csak az én fejemben gyűltek ide össze, hogy szabad utat engedjenek alantas, gyilkoló ösztöneiknek. A helyzet tehát, ahogy most itt állnak és engem hallgatnak, a valóságban egyáltalán nem létezik. Az a véleményem, hogy nyugodjanak bele ebbe, és lényegüljenek vissza újra békés háziasszonyokká és földművelőkké. Érzem, hogy egy kicsit túllőttem a célon! Higgyenek nekem! Higgyék el, hogy csak egy határozott gondolatomba kerül, s nem marad itt az utcán semmi, csak az a néhány lógombóc ... — Bolond, nincs eszénél! — rikácsolta a szögletes fejű asszony. — Öt is megrontotta a varázsló!” Kérdéseim ezek után: 1. Van Aladár, vagy nincs? 2. Hury Tamás olvasta-e Freudot, vagy Bereck, vagy egyik sem? (lásd: alantas, gyilkoló ösztönök). 3. Szolipszista-e Hury Tamás, vagy csak gyáva? 4. Gaztett-e, amit Hury Tamás leleplezett? 5. Miért varázsló Aladár (ha ugyan létezik), holott inkább csak csábító? 6. A földművelők a faluban nem földművelők, csak a határban (lásd: lényegüljenek vissza ... földművelőkké)? Alkalmi válaszok a legfontosabb, de a regényben megválaszolatlanul maradt kérdésre: Első föltevés: Aladár van. Ha Aladár van, akkor miért mondja Hury Tamás, hogy csak a fejében létezik? S ha tényleg van, Hury Tamás az adott helyzetben sokféleképpen reagálhatna — csak így nem! Szeretnék találkozni azzal a kamaszfiúval, aki ilyenkor az író megoldatlan műhelygondjairól fecseg! Második föltevés: Aladár nincs. A legcsekélyebb gúny nélkül, halálosan komolyan kérdem: Miért nincs, ha van? Mert eddig a pillanatig mákszemnyi utalás sem jelzi, hogy Aladárt Hury Tamás találta volna ki. Eddig a szerencsétlen jelenetig létezik, hiszen Hury Tamás beszélget vele, gyanakszik rá stb. Mit gondoljak most már Hury Tamásról? Mit sem változtat a dolog lényegén, hogy talán értem, vagy inkább érzem Bereck szándékát, kísérletét valamiféle népi mítosz föltámasztására (lásd: Tangli Eszter átrepül a töltés fölött). S ez így még jó is volna. Csakhogy Bereck ezt a regénysíkot később elhanyagolja, s főleg: nem szervesíti a regény többi szerkezeti elemével. Megpenndít valamit, egy másféle hangot, de ez a hang még sajnos túlontúl mutáló. Egyéb koncepciózavarok: A végzethistória elnagyolt és kidolgozatlan. Hury Tamásnak az ötödik napon csaK úgy eszébe jut (hiszen amikor az öreg sváb Öregem várható haláláról beszélt, egy szót sem ejtett öngyilkosságról. Meg aztán, honnan is tudná?), és elmeséli Marának. Ahhoz képest, hogy ilyen későn kezdi foglalkoztatni a dolog, eléggé indokolatlan a nagy izgalma, hiszen négy napig nem is gondolt rá. Vagy azért izgul föl annyira,
