Irodalmi Szemle, 1978
1978/1 - MŰHELY - Zolczer János: Pásztorművészek örököse (riport)
Komolyabb szándékkal aztán csak a háború után fogtam fát a kezembe, amikor figurákat, emberi alakokat kezdtem faragni. — És szarut mikor faragott először? — A szaru szépségét akkor ismertem meg, amikor mint mezőgazdasági felvásárló dolgoztam. Itt ezerszámra dobáltuk el a szebbnél szebb szarukat. Mikor rájöttem, hogy ebből mi minden készíthető, s hogy a szarut milyen jól, szépen lehet faragni, már alig-alig találtam néhányat. Persze, akkor még nem sokat tudtam a szarufaragásról, s arról pedig szinte semmit, hoigy a szarufaragás valamikor a pásztoremberek művészete volt. Láttam ugyan már ebben az időben is szépen mintázott kaszakő tokokat, kürtöket, de szépségük annyira lenyűgözött, hogy gondolni sem mertem hasonlók készítésére. Folytattam a fafaragást is. A környezetemben látott embereket, azok munkafolyamatait és neves írók, művészek, politikusok arcképeit mintáztam meg. 1955-ben a járási népművelési osztály elkérte tőlem néhány munkámat. Először szűkebb környezetemben kiállításokon mutogatták ezeket a szobrokat, majd később Pozsonyban, egy országos kiállításon is helyet kaptak. A fafaragás nálam abban az időben valahogy ösztönszerűen jelentkezett. Az, hogy elkészítettem egy szobrot, vagy az asszonynak a konyhába egy tetszetős fakanalat, sótartót, automatikusan vonzott, kényszerített a további munkára. — Ez a „kényszer” késztette abban az időben Pestre is, a képzőművészeti főiskolára? — Annak elég hosszú története van, de elég az hozzá, hogy apám elküldött Debrecenbe, jogot tanulni. Nekem ez sehogy sem tetszett, és elszöktem Pestre. Ott együtt felvételiztem Bántfay Gyulával. Felvettek, de amint a szökésem otthon kitudódott, a nagybátyám utánam jött, visszavitt Debrecenbe az akadémiára. A kényszer hatására három évet bírtam, aztán otthagytam az egészet. Nőm éreztem én akkor túl nagy vonzalmat a mezőgazdasághoz. De ha iskolába nem akartam járni, akkor mégis csak a paraszti munka maradt számomra. Nekikezdtem spekulálgatn'i. Újításokat vezettem be a gazdaságba: halastavat létesítettem. Ebben volt hal is, és víz is a kertészethez. De jött a háború, később a válságos évek, majd a szövetkezetesítés. Megbízható káderalapként tartottak számon, s ahol épp szorított a cipő, oda tettek. Voltam minden. Kovácstól kezdve főkönyvelőig. Most pedig — 1973-tól — a nagykaposi szövetkezet elnöke vagyok. — A munkahelyváltoztatások közepette a faragást mégsem hagyta abba... — Nem! Pedig mindig nagyon sok munkám volt — szorítottak a feletteseim is, meg én is magamat. De valahogy — és jobb kifejezés híján hadd mondjam azt — a fizetésért végzett munka sohasem elégített ki. Hiába jöttek buktatók és hiába lábaltam át sikeresen rajtuk, hiába kecsegtettek szebbnél szebb eredmények, én kielégülni, megnyugodni és megpihenni csak a faragás közben tudtam. Időközben megtudtam, hogy a csontot és a fehér műanyagot is nagyon szépen lehet faragni. Összebarátkoztam közben az eperjesi Csobán nevű fésűsmesterrel, aki magyar szürkemarha szarvából faragott. Ö ismertette meg velem a szarufaragás fortélyait, és így kezdtem el a munkát. Idevágó irodalom után kutattam. Kezembe is került két könyv. Egyik Zemplén és Ung, a másik Somogy megye szarufaragásaival foglalkozott. Ezekből a könyvekből tudtam meg, hogy az egyes vidékeiken mennyire eltérően faragtak és mennyire sokoldalúak lehetnek a faragásdk. Itt olvastam Lengyel Jánosról is, aki a mi vidékünkön élt. Lengyel minden munkáján megtalálhatók a lepkés minták. Ma már megszereztem Lengyel néhány lepkés kürtjét. Még a könyvek olvasgatása közben felkerestem az élő pásztordinasztiákat, tanulmányoztam életüket, kultúrájukat, faragási technikáikat, hagyományaikat. Járt nálam ebben az időben Nagy János szobrász is, aki útbaigazított, könyveket küldött. Szürkül az ég, az irodaház elnéptelenedik amikor fölkerekedünk. Galgóczy Tibor otthonába invitál. Azt mondja, ezekről a dolgokról csak úgy érdemes beszélgetni, ha látja is az ember. Tíz peroes gyaloglás után hatalmas szobában foglalok helyet. Szájtátva nézem a szoba berendezését. Tőlem jobbra hatalmas szaruk ágaskodnak, meg karikás ostorok lógnak le a falról. A szekrényben szobrok, portrék és sok-sok könyv. — Lehet valamilyen irányzatokra bontani, csoportosítani az itteni vidék szarufaragását? — kérdem, miután már mindent megszemléltem.
