Irodalmi Szemle, 1978

1978/4 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Ág Tibor: Az énekkari mozgalom jelenlegi helyzete és problémái

szakmailag képzett és az ügyért áldozni képes karvezetőnk? Nincs. Ha kétszer any- nyian lennénk, mint ahányan vagyunk, az is kevés lenne. A karnagy vagy karvezetőképzés lehetőségei és színvonala sem közömbös kérdés, ha a művészi színvonal emeléséről beszélünk. A felszabadulás óta hány magyar karnagy végzett nálunk a Zeneművészeti Főiskolán, és ezek közül hányan vezetnek magyar kórust? A bratislavai Népművelési Intézet ugyan évek óta rendez karvezetői tanfolyamokat, de sajnos, ezeknek színvonala korántsem olyan, hogy a hallgatókat minden téren felkészítsék a munkára. Néhány évvel ezelőtt jómagam is előadtam egy ilyen tanfolyamon, így módomban állt a hallgatók tudásszintjét felmérni. A zeneelmélet alapjainak vagy a dirigálás manuális technikájának elsajátítása nem elegendő, ha a jövendő karvezető nem tud kottáról énekelni, nem tudja az elméleti téziseket a gyakorlatban alkalmazni, nem tud partitúrát olvasni. Annak idején javasoltam a Népművelési Intézetnek, hogy a karvezetői tanfolyamom megelőzően, a jelentkezők részére rendezzenek egy szolfézs tanfolyamot, ahol a hailgatók elsajátítanák a zenei írás-olvasást és ennek a gyakorlatnak eredményeképpen a zenei jelenségek megfigyelésének képességét. Tehát zenei gyakorlatot tanulnának s nem elméletet. A javaslatom nem valósult meg.

Ahhoz, hogy énekkari mozgalomról beszélhessünk, még sokkal több jól felkészült karvezetőre van szükség. A karvezető munkája bizony nem könnyű, különösen ha nemcsak félkézzel kívánja csinálni. S ha ezért a munkájáért sem erkölcsi, sem anyagi elismerésben nem részesül, nem csoda, hogy nem fogja tovább csinálni.

3. Egy-egy kórus anyagi bázisának megteremtése nagy részben attól függ, milyen gazdát talál magának. Jelenleg a legjobb anyagi helyzetben azok a kórusaink vannak, amelyek önálló költségvetéssel rendelkező művelődési intézmény mellett működnek. Egy kórus fenntartása aránylag sok pénzbe kerül, jövedelmet viszont alig-alig hoz. Ezért rosszabb anyagi helyzetben vannak azok, amelyek csupán a CSEMADOK helyi szervezeteire vannak utalva. A népművelési intézmények támogatását élvező kórusok általában próbahelyiségekkel is rendelkeznek. Ámbár itt is sok múlik a művelődési ház vezetőjén, mert előfordulhat, hogy a rossz szervezés folytán több együttes próbája egybeesik, s így ezek kölcsönösen zavarják egymást a munkában.

4. Az énekkarok perspektívája az eredményes működés egyik legfontosabb tényezője. Konkrét célok nélkül az énekkar munkája, tempója lankad. A kórusok általában szerepelni akarnak és ezek a szereplési lehetőségeik szabják meg a jövőjüket.

Sok kórusunknak nincs egész estét betöltő hangversenyre elegendő műsora. Egész évi működésük csupán néhány ünnepi műsorban való fellépésre korlátozódik. Ez viszont a kórustagokat korántsem elégíti ki. Sokat tehetnének a fellépési lehetőségek megteremtésében a járási népművelési központok dolgozói. Két-három kórus közös hangversenyének megszervezése például már olyan feladat elé állítaná egyik-másik énekkart, amiért érdemesnek látnák a tagok a kemény munkát. Sajnos, ilyen törekvést a járási népművelési központjaink részéről mindeddig nem tapasztaltam. A galántai járásban például még arra sem képesek, hogy az iskolai kórusok járási versenyére minden iskolai kórust meghívjanak. Inkább a bíráló bizottságot viszik ki az egyes iskolákra, ami ugyan gazdaságosabb, de megfosztja a gyerekeket attól az élménytől, hogy színpadon szerepelhessenek és más kórust is hallhassanak. Ez az intézkedés főleg a kezdő kórusokra hathat rossz irányban, mert ezeknek lenne a legnagyobb szükségük az ilyen élményre. A CSEMADOK KB felhívást adott ki a kórusok minősítésére vonatkozóan. Ennek a koszorús pályázatnak szintén az lenne a célja, hogy hozzájáruljon a kóruson perspektíváinak kialakításához. Sajnos, a pályázat lebonyolításának formális volta ezt nem biztosítja; az utóbbi években ezt a pályázatot a Kodály-napokra való felkészüléssel kapcsolták össze és a koszorúkat is a Kodály-napokon osztották ki. így azok az énekkarok, amelyek nem jelentkeztek a pályázatra, nem kaphattak koszorút, viszont a Ko- dály-napok közönsége, valamint maguk az énekesek is meg voltak győződve arról, hogy az arany-, ezüst- és bronzkoszorúk az énekkarokat a Kodály-napokon nyújtott teljesítményükért illették meg. A Kodály-napokat és a koszorús pályázatokat így vagy külön kellene választani, vagy pedig érthetően megmondani, hogy a kettő nem azonos. Hiszen a pályázati felhívás szerint is a kórusok maguk szabhatják meg annak időpontját, amikor a bíráló bizottságot meghívják a hangversenyükre. A kórusok perspektívájának tárgyalásánál említést kell tennem a központi rendezvényekről (énekkari versenyen, dalostalálkozók, fesztiválok) is. E rendezvényeknél sok esetben fogalomzavarral találkozunk. Tibor Sedlický említett cikksorozatára kell itt hivatkoznom, amely ugyancsak